Index Vakbarát Hírportál

A sztrájk első napján megegyeztek az oroszlányi üzemben

2019. március 12., kedd 19:39

Megegyezett a szakszervezet és a kipufogóöntvényeket készítő, kínai tulajdonú Wescast Hungary Autóipari Zrt. vezetése kedden a cég oroszlányi üzemében, miután reggel nyolc órától a dolgozók sztrájkba léptek, és a gyár egy teljes műszakra leállt – írja a Mérce.hu.

A Wescast és a Vasas szakszervezete a következőkben egyeztek meg:

László Zoltán a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a lapnak elmondta, hogy a kedd délutáni tárgyalási ajánlat élesen elütött a cég korábbi hozzáállásától, és azt is elmondta, hogy a teljes leállás is hozzájárulhatott ahhoz, hogy végül meg tudtak egyezni.

A Wescast Hungary Autóipari Zrt.-nél múlt szerdán tartottak kétórás figyelmeztető sztrájkot. A délelőtti műszakra beosztott több mint 290 dolgozó mindegyike letette a munkát, a gyárban csak hat ember maradt bent, olyan gépeknél, melyeket nem lehetett felügyelet nélkül hagyni.

A WESCAST BRUTTÓ 65 FORINTOS ÓRABÉREMELÉST AJÁNLOTT, A MUNKAVÁLLALÓK VISZONT EGYSÉGESEN, MINDEN ALKALMAZOTTRA NÉZVE A NÉGYSZERESÉT KÉRTÉK KEZDETI KÖVETELÉSKÉNT, AMI BRUTTÓ 70 EZER FORINTOS FIZETÉSEMELÉST JELENTETT VOLNA.

Miután a vezetés az érdekképviselet elé tárta a cég helyzetét, a szakszervezet már csak a vállalat által megajánlott béremelés dupláját szerette volna elérni. Közölték a vállalattal, ha ezen a héten nem sikerül megállapodni, akkor a jövő héten az egész hetes sztrájkot is vállalják.

Az üzemben az átlagos fizetés alig haladja meg a garantált bérminimumot, ami Oroszlány és környékének átlagához képest alacsony fizetésnek számít. A dolgozók nagy terheléssel és szennyezettséggel járó fémöntő és fémmegmunkáló tevékenységet végeznek, ahol a por és a megmunkáló gépek hűtőfolyadéka veszélyt jelenthet az egészségre.

A Wescast kínai tulajdonú, kanadai központtal működő vállalatcsoport, amely a világ legjelentősebb beszállítója a személyautókhoz és a kisteherautókhoz készített, öntött kipufogócsonkok területén.

A korábban kanadai tulajdonban lévő vállalatot a Bohong-csoport vásárolta meg és 9 milliárd forintos új beruházással a világ legmodernebb kipufogógyártó technológiáját telepítették Oroszlányba. A társasággal a kormány 2017 májusában kötött stratégiai megállapodást.

Az 1200 embert foglalkoztató Wescast Hungary Autóipari Zrt. dízelmotorokhoz gyárt turbófeltöltő-öntvényeket és kipufogó-leömlőket. A 2015 óta tartó dízelbotrány a cég eredményére is hatással volt. A 2016-os 106,65 millió euró után 2017-ben 97,3 millió eurónyi forgalmat bonyolítottak, a 2016-os 2,38 millió eurónyi profit tavalyelőtt 519,6 ezer euróra csökkent.

Az autóipari sztrájklavina az Audi sikeres sztrájkjával indult az év elején, arról, hogy ez más ágazati dolgozókat is felbátoríthat, itt írtunk bővebben

Rovatok