Index Vakbarát Hírportál

Óriásit megy a Levi's első tőzsdei napján

2019. március 21., csütörtök 21:44

A Levi's részvényei több mint 30 százalékot emelkedtek a cég tőzsdére menésének napján – írja a CNN. A farmereiről híres ruhagyártó három évtized után tért vissza csütörtökön a New Yorki tőzsdére, és rögtön az első napon 623 millió dollárért mentek el a részvényei. A különleges alkalmat a tőzsdén azzal ünnepelték, hogy kivételesen megengedték a brókereknek, hogy öltöny helyett farmer ruhákat vegyenek fel. 

A Levi's-részvény kezdő kibocsátási ára 17 dollár lett, ami villámgyors, 33 százalékos növekedéssel felkúszott 22,6 dollárra. A 166 éves társaságot így jelenleg 8,9 milliárd dollár értékűre árazta be a piac. A cég jó évet zárt tavaly, 14 százalékkal 5,6 milliárd dollárra tudta növelni az árbevételét, profitja pedig 285 millió dollárt tett ki.

Ugyanakkor a fejlődő piacokon nem ment nekik olyan jól, a jövőben Kínában és Brazíliában terveznek terjeszkedni, ugyanis ezen országok egyelőre csak az eladások 4 százalékáért feleltek. A cég vezetője, Charles "Chip" Bergh a CNN-nek azt nyilatkozta a múlt héten, hogy a részvények piacra dobásából származó tőkét is arra akarják használni, hogy növeljék a jelenlétüket a tengerentúli piacokon. 

Rovatok