Index Vakbarát Hírportál

Drámaian nőtt a természetes fogyás az év elején

2019. március 26., kedd 09:54 | aznap frissítve

Az előzetes adatok szerint 2019 januárjában 5,5 százalékkal kevesebb gyermek született, mint az előző év azonos hónapjában. Közben a halálozások száma jelentős mértékben, 19 százalékkal megnövekedett a 2018. januárihoz képest, a két tényező miatt a 2019 első hónapjában mért 6426 fős természetes fogyás 2603 fővel meghaladta az előző év januárit – közölte a KSH.

2019. januárban 7364 gyermek született, 5,5 százalékkal, 427 újszülöttel kevesebb, mint 2018 első hónapjában. A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült havi értéke 1,44 volt, az előző év azonos időszakára számított 1,50-hoz képest. 

Az év első hónapjában 13 790 fő vesztette életét, ami számottevően, 19 százalékkal, 2176 fővel több, mint egy évvel korábban. A nagymértékű halálozási növekmény hátterében az idei évben a tavalyinál korábban tetőző influenzajárvány állhatott a KSH szerint. A természetes fogyás így januárban 68 százalékkal nőtt.

Ezer lakosra 8,9 élveszületés és 16,6 halálozás jutott. Az előbbi 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 2,6 ezrelékponttal magasabb volt, mint 2018 azonos hónapjában. Ennek eredményeként a természetes fogyás a 2018. januári 4,6 ezrelékkel szemben 2019. januárban 7,8 ezrelékre emelkedett. 2019 első hónapjában ezer élveszületésre 3,5 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,2 ezrelékponttal meghaladta az előző év azonos havi értékét. 

házasságkötések száma  mérséklődött, 1436 párnak volt esküvője, ami 5 százalékkal, 76-tal kevesebb, mint 2018 januárjában.  házasságkötési arányszám  1,7 ezrelék volt, 0,1 ezrelékponttal kevesebb, mint tavaly januárban.

Rovatok