Kevés annyira etnikailag és kulturálisan homogén ország van, főleg a fejlett világban, mint Japán: a bevándorlók aránya alacsonyabb, mint Magyarországon. Ehhez képest a konzervatív, a japán értékek ápolására nagy hangsúlyt fektető, gyakran nacionalistának bélyegzett kormány mégis úgy döntött: gazdasági migránsok százezreit hívja be önként az országba. Az ok prózai: a társadalom elöregedése miatt nincs elég munkás, a melót pedig sem a robotok, sem az idősek nem tudják elvégezni. A terv persze jobbról és balról is ellenkezést váltott ki, és egyelőre egyáltalán nem biztos, hogy bejön. A japán példa érdekes lehet a lassan hasonló helyzetbe kerülő Magyarország számára is.
Ahogy a Nikkei japán üzleti lap írja, a bevándorlás feletti erős kontrollnak köszönhetően Japán más fejlett országokhoz képest etnikailag és kulturálisan is nagyon homogén. A külföldiek a lakosság mindössze 1,7 százalékát teszik ki (ez nagyjából azonos a magyarországi aránnyal), a 126 milliós országban olyan 1,3 millió bevándorló dolgozik.
Az etnikai különbségekhez való viszonyulást jelzi, hogy csak idén tervezik elismerni őslakos kisebbségként az ország legészakibb részén, Hokkaidón élő ainukat, akikkel olyan hatszáz éve kezdtek el háborúzni a japán klánok; menekültekből pedig csupán évi egy-két tucatot fogadnak be. Ennek ellenére a gazdasági szükségszerűségek a jelek szerint még Japánban is fontosabbak, mint az etnikai és kulturális homogenitás.
A társdalom elöregedéséből és a születésszám csökkenéséből fakadó munkaerőhiány mára olyan mértéket öltött, amire már nem lát más megoldást a kormány, mint a gazdasági migránsok bevonzását.
Ami külön érdekes a dologban, hogy a gazdasági migrációt pont egy amúgy jobboldali kormány kénytelen felpörgetni, amelyet baloldali bírálói általában azzal ostoroznak, hogy társadalmi ügyekben reménytelenül konzervatív, sőt kifejezetten nacionalista. Ám a születésszámot nem tudják növelni, a robotok nem képesek kiváltani az emberi munkaerőt, a termést viszont be kell takarítani, és a növekvő számú időseket is ápolnia kell valakinek.
Ettől függetlenül természetesen Japánban is heves viták kísérik a lépést, eltérő okokból, de jobbról, balról és középről is támadják a kormány terveit. Miközben szakértők arról beszélnek, hogy önmagában még a vendégmunkások behozatala sem lesz elég ahhoz, hogy megoldják a demográfiai válságot és az abból fakadó gazdasági nehézségeket.
Bár a demográfiai helyzet már évtizedek óta romlik Japánban, az utóbbi években kezdett igazán súlyossá válni: a korábbi stagnálás után 2017-ben 373 ezer, 2018-ban 448 ezer fővel csökkent a népesség (ez arányaiban hasonló a magyar népességfogyás üteméhez). Ez komoly gazdasági hatásokkal jár: a japán kereskedelmi és iparkamara szerint a cégek kétharmada nem talál elég dolgozót; a munkaerőhiány miatt felszámolt vállalkozások száma 2018-ban 40 százalékkal nőtt 2017-hez képest, főként a kisebb, vidéki cégek szenvedik meg a dolgot.
A munkások hiánya a legendákkal ellentétben ma már egyre kevésbé pontos vasúti közlekedéstől a rendőrségi fogdákig az élet szinte minden területén problémát okoz.
A kis családi gazdaságokban nincs aki betakarítsa a termést, nincs elég nővér és orvos; eleve kevés a fiatal, közülük pedig aki teheti, a nagyvárosokba költözik, ami miatt a vidék reménytelenül néptelenedik. Nem véletlen, hogy ingatlanok milliói állnak gazdátlanul országszerte.
A munkanélküliség legutóbb a gazdaság dübörgésének utolsó éveiben (1993-ban) volt olyan alacsony, mint ma: mindössze 2,5 százalék; a munkaerőhiány közben 45 éves rekordot döntött. A kilátások pedig még rosszabbak. Előrejelzések szerint a következő fél évszázad során a japán népesség harmadával fog csökkenni, miközben a 65 éven felüliek aránya a már most is nagyon magas 28,1 százalékról 38 százalékra fog nőni.
Ahogy Magyarországon, úgy a konzervatívok Japánban is hosszú ideig hittek benne, hogy ha eleget rugóznak a témán, majd elkezd növekedni a születésszám, és ha mérsékelten is, de próbálkoztak és próbálkoznak a családtámogatási rendszer bővítésével is. Ám mind hiába: a termelékenységi ráta bár a 2005-ös mélypont (1,26 gyermek/szülőképes korú nő) óta emelkedik (most 1,44, ami szintén majdnem megegyezik a magyar adattal), még mindig nagyon messze van a népesség megtartásához szükségestől (2,1).
Bár sokáig ez volt a B terv, egyelőre az automatizáció és a robotok használata sem hozott megoldást. Ahogy a C terv sem: a kormány próbálja beterelni a hagyományosan otthon maradó nőket a munkaerőpiacra, és az idősek foglalkoztatását is támogatják, ám ez legfeljebb részmegoldást jelent. (A demográfiai helyzetet nem segíti az sem, hogy míg a konzervatív kormánypárt liberálisabb szárnya munkára akarja fogni a nőket, a konzervatívabb szárnya meg ostorozza őket, hogy a szülés helyett csak a karrierjükre koncentrálnak ezek a mai önző feministák: nem meglepő, hogy Japánban a fejlett országok közül messze a legnagyobb a nemek közti egyenlőtlenség, sőt még a fejlődő világ nagy része is megelőzi az egyenlőségi világranglistán mindössze 110. szigetországot – Magyarország meg a 102.) Középtávon nem maradt más megoldás, mint a bevándorlás.
Mint az 1,3 milliós szám is mutatja, azért ma is dolgoznak külföldiek Japánban, és nem is kifejezetten kevesen. A cégek már eddig is próbálták külföldiek alkalmazásával enyhíteni a munkaerőhiányt, ezt jelzi, hogy 2017-ben 195 ezer munkás vándorolt be a szigetországba. Tokió vagy Oszaka központjában ma már egyre gyakoribbak a külföldiek (jellemzően diákmunkások) a pult mögött az éjjel-nappalikban vagy éttermekben, de növekszik a magasan képzett bevándorlók és a kétkezi munkások száma is.
De hiába növekszik a bevándorlás, így sem elég: a következő évtizedben éves szinten nagyjából félmillió fővel fog csökkenni a munkaképes korú lakosság. Emiatt a kormány tavaly decemberben áttolt a parlamenten egy reformot azzal a céllal, hogy a következő öt évben további 345 ezer alacsonyan képzett külföldi munkást hozzanak be. A terv szerint tizennégy, a munkaerőhiány által érzékenyen érintett szektorban könnyítenék meg a külföldiek alkalmazását, ezek között van például az idősgondozás, az építőipar, a mezőgazdaság, a turisztikai szektor és a feldolgozóipar egyes területei.
A konzervatív érvek a bevándorlás ellen Japánan is ugyanazok, mint Európában vagy Amerikában: a bevándorlók bűnöznek, betelepítik a családjukat, felhígítják a nemzet kultúráját. Ahogy mindenhol, az is előkerült, hogy a bevándorlók visszaélnek a szociális rendszerrel, miután néhány esetben fény derült rá, hogy vendégmunkások hozzátartozói drága orvosi kezeléseket vettek igénybe Japánban. A vízumrendszerrel való visszaélés is visszatérő probléma: 2017-ben például hétezer külföldi melósnak vesztették nyomát a hatóságok. De felmerült az is, hogy egyes vállalkozások diákvízummal importálnak maguknak szürke munkaerőt.
Felmérések szerint a politikai viták ellenére a társadalom szűk többsége támogató: a Nikkei szerint 54 százalék szerint szükséges a külföldi munkaerő, 34 százalék szerint nem. Mindazonáltal Abe Sinzó konzervatív miniszterelnök igyekezett hangsúlyozni tervei kapcsán, hogy
valójában nem is bevándorlásról, csak kvázi nemzetközi munkaerő-kölcsönzésről van szó.
Az tény, hogy a reform sok szempontból igen mérsékelt: az alacsonyan képzett munkásoknak például csak ötéves, nem meghosszabbítható vízumot fognak adni, és ők a családjukat sem hozhatják magukkal. A hosszabb tartózkodás és a családegyesítés továbbra is a képzettek kiváltsága marad. Ráadásul a japán nyelv ismerete is feltétel lesz, ami tovább szűkíti a kört. (A magasan képzett, japánul beszélők számára egyébként ma sem kifejezetten nehéz a bevándorlás, ám ez a csoport elég szűk.)
Ez nagyrészt annak a lenyomata, hogy Abe és pártja hatalmi bázisának egyik fontos pillérét – a bevándorlást nem kedvelő, cserébe az ország homogenitását nagyra tartó – konzervatívabb, idősebb társadalmi rétegek adják; a másikat viszont a munkaerőhiánytól szenvedő globális nagyvállalatok, amelyeket kevésbé érdekel a homogenitás, és sokkal jobban a profit. E két csoportot nehéz egyszerre kiszolgálni, ebből fakad a fenti migrációbarát, de letelepedés-ellenes irány.
Pont ezért szakértők nagyrészt egyetértenek abban, hogy nem fogják hirtelen ellepni a vendégmunkások Japánt. A törvény szűkre szabottsága mellett az elemzői szkeptikusság fő oka, hogy egyre kevesebben jönnének, akik jönnek, azoknak meg nem feltétlenül jön be a dolog.
A potenciális vendégmunkások jellemzően délkelet-ázsiai fejlődő országok lakosai, akik számára nem egyszerű a beilleszkedés: a japán még nekik is távoli és nehéz nyelv, ahogy általában véve a japán társadalom is máshogy működik. A kihívásokat jelzi, hogy Tokió a demográfiai válság enyhítése végett korábban Brazíliából és Peruból próbálta visszacsalogatni az évtizedekkel korábban kivándorolt japánok leszármazottjait, abban bízva, hogy ők könnyebben be tudnak illeszkedni. A külföldön felnőtt, második-harmadik generációs japánok integrációja azonban nagyon nem jött be, sőt a 2008-as válság utáni időszakban már inkább fizettek nekik, hogy menjenek vissza Dél-Amerikába. Amikor a programot tavaly újrakezdték volna, három hónap alatt senki sem jelentkezett a felhívásra.
A másik gond, hogy Japánban melózni nagy áldozatokat követel, csökkenő relatív haszon mellett. Míg Vietnammal vagy Indonéziával összehasonlítva még kétkezi munkából is sokkal jobban lehet keresni Japánban, a megélhetési költségek is jóval magasabbak, a gazdaság stagnálása miatt a bérelőny csökken a dinamikusan fejlődő délkelet-ázsiai országokkal szemben.
Ennél is nagyobb probléma, hogy rengeteg cég visszaél a vendégmunkások kiszolgáltatottságával. Ez főleg a „gyakornokokat” érinti, akik a japánban dolgozó külföldiek ötödét teszik ki. A gyakornoki vízumkategóriát 1993-ban vezette be a japán kormány, hivatalosan azzal a céllal, hogy a délkelet-ázsiai fejlődő országokat segítse: a délkelet-ázsiai munkások a Japánban szerzett munkatapasztalatokat otthon kamatoztatva hozzájárulnak országuk technológiai fejlődéséhez. Ám a gyakorlatban a program inkább az olcsó munkaerő forrása lett a japán cégek számára. Sőt, a „gyakornoki” programokban részt vevő munkásokat egyes cégek éhbérért, megalázó körülmények között szokták dolgoztatni. Az amerikai külügyminisztérium például konkrétan kényszermunkaprogramként hivatkozik a rendszerre.
Nem véletlen, hogy hiába fejlett a gazdaság, Japán nem kiemelkedően attraktív célország a külföldi munkaerő számára, egy felmérés szerint például a Magyarországgal nagyjából azonos fejlettségi szintű Malajziába is szívesebben mennek dolgozni a külföldiek, mint a szigetországba.
Egyes közgazdászok szerint ez egyébként nem is baj, miután az olcsó külföldi munkaerő behívásának gazdaságilag is vannak árnyoldalai. Mindenekelőtt a folyamat lenyomja a béreket, miközben az Abe-kormány pont arra próbálja ösztökélni a cégeket, hogy emeljék a fejlett világ többi országához képest relatíve alacsony japán fizetéseket, hogy az emberek többet tudjanak költeni, és ezzel kicsit felpörgessék a gazdaságot.
Másrészt az olcsó külföldi munkaerő behívása nem tesz jót a termelékenységnek sem. Mint arról korábban hosszan is írtunk, Japánban a fejlett világhoz képest csapnivaló a gazdaság hatékonysága. A munkaerőhiány valós probléma, de a külföldiek behívásával a munkakörülmények nem fognak javulni, és a bérek sem fognak növekedni – nyilatkozta egy szkeptikus közgazdász.
A másik oldal, hogy a hatékonyságnövelés jelszava évtizedek óta fel lett fedezve, ám a gyakorlatban elég mérsékelt eredményeket sikerült elérni e téren. Az államháztartás reformja is hasonló tészta: vagy másfél évtizede megy a tanakodás, hogy mi legyen a felosztó-kirovó nyugdíjrendszerrel és a nagyrészt a magas szociális kiadások miatt a GDP két és félszeresére rúgó (bár belső forrásból finanszírozott, és emiatt kevésbé veszélyes) adósságállománnyal. Távlati megoldás hiányában a helyzet egyelőre csak a foglalkoztatás fenntartásával kezelhető.
A közgazdászok ellentábora pont arról beszél, hogy az óvatos határnyitás megkésett. Ahogy egy elemző rámutatott, Japánban a következő 20 évben 17,5 millió fővel csökken majd a munkaképes korúak száma. Nehéz elképzelni, hogy ennyi bevándorlót beengedjen, illetve be tudjon fogadni az ország.
A baloldal is hasonló alapállásból támadja a kormány politikáját: szerintük nem elég beengedni a külföldieket, jobban kell bánni velük és jobban kell védeni a jogaikat; ellenkező esetben a dolog több problémát okoz majd, mind amennyit megold – hangsúlyozzák.
Magyarul: túl kevés, de túl sok, túl későn, de nem elég megfontoltan: a mostani reformokban nagyjából minden oldal talált egy sor kivetnivalót.
Azt illetően viszont nagyjából egyetértés van, hogy a bevándorlás növelése nélkül még a mostani, stagnáló gazdasági teljesítmény is nehezen tartható fent: középtávon sem a robotok, sem a mesterséges intelligencia, sem az etnikai homogenitás és a különleges kultúra nem képes helyettesíteni a dolgozó embereket. Ahogy a nyugdíjasok vagy a munkaerőpiacra visszatérő háziasszonyok sem fognak tömegesen vidéki idénymunkásnak állni.
Ami egyébként tanulságos példa a hasonló demográfiai problémákkal – fejlődése jóval korábbi stádiumában – találkozó Magyarország számára is. Bár a magyar gazdaság egyelőre alacsonyabb fejlettsége miatt és az uniós forrásoknak köszönhetően munkaerőhiány mellett, pusztán hatékonyságnöveléssel is képes számottevő növekedésre, már most megindult a munkaerő behozatala az iparban, hiába tagadja ezt a kormány. Közben a japánok már végigpróbálták az itthon alkalmazott vagy remélt intézkedéseket a bevándorlás kiváltására (kivándoroltak visszatelepítése, családtámogatás, robotok), nem sok sikerrel. Amiből aztán az lett, hogy most azok kénytelenek, ha fű alatt is, de beindítani a bevándorlást, akik eddig a dolog legnagyobb ellenzői voltak, és mindezt egy olyan társadalomban kell megvalósítaniuk, amelyet a politika mindeddig arra kondicionált, hogy ne legyen nyitott erre.
(Borítókép: Tomohiro Ohsumi/Bloomberg via Getty Images)