Index Vakbarát Hírportál

Új ajánlattal állt elő a BKV, szünetel a sztrájk szervezése

2019. március 28., csütörtök 15:40

Ötről nyolc százalékra módosította béremelési ajánlatát ma a BKV, a szakszervezetek azonban még nem döntöttek, elfogadják-e - írja közleményében az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ). A szakszervezet viszont a BKV új ajánlatának hírére

szünetelteti a tervezett sztrájk előkészítését

Hetek óta ma először emelte béremelési  ajánlatát a BKV, az eddigi 5 helyett 8 százalékra tett javaslatot a szakszervezeteknek – írja a közleményben Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke. "Annak ellenére, hogy az EKSZ már tavaly ősszel bejelentette, idén 15 százalékos béremelést tart elfogadhatónak, soha nem állította, hogy nem lenne hajlandó tárgyalni egy értelmes és tartalmas egyezségről, ám eddig nem volt ilyen." 

Az EKSZ azt írja, a 8 százalékos emelést is szerénynek tartja, ám ez a fordulat mindenképpen biztató a szakszervezet szerint. Arra mindenképpen jó alap a BKV ajánlata, hogy egyeztessenek róla, például arról, hogy a 8 százalékos emelés minden munkavállalónak jár-e majd és hogy ehhez milyen  „járulékos” pluszokat lehet hozzátenni. Azt viszont aggasztónak tartja a szakszervezet, hogy

Bolla Tibor vezérigazgató kijelentette, ez az utolsó ajánlat, ennél már csak kisebb emelésről lehet szó.

Naszályi azt írja, napokon belül kiderült, az EKSZ elnöksége elfogadja-e az ajánlatot, és ha igen, akkor milyen egyéb kiegészítő részletekkel a 8 százalékos béremelési ajánlatot. 

A BKV is kiadott egy közleményt, eszerint a közlekedési vállalat vezetése továbbra is egyetért a béremelés szükségességével, valamint hangsúlyozták, hogy minden rendelkezésére álló eszközt felhasználnak arra, hogy megnyugtatóan rendezzék a munkatársak bérhelyzetét.

A cég azt írja, a mai ajánlatcsomagot az érdekképviseletek pozitívan fogadták, sőt, azt is írják, hogy

karnyújtásnyira került a bérmegállapodás

A BKV vezetése úgy gondolja, hogy - a vállalat, valamint a tulajdonos lehetőségeit maximálisan felhasználva - egy olyan ajánlatot nyújtottak át a szakszervezeteknek, ami kifejezi azt a megbecsülést, amit kollégáink a mindennapos munkájukkal kiérdemeltek - írja a cég. 

Rovatok