Index Vakbarát Hírportál

Vizsgálatot indít a túlóratörvény miatt az Európai Bizottság

2019. április 8., hétfő 14:19

Vizsgálatot kezdeményez az Európai Bizottság a tavaly decemberben, heves ellenzéki tiltakozások között elfogadott túlóratörvény miatt – írja a Népszava. A Bizottság az a munka törvénykönyvének évi akár 400 óra túlóra kiírását is lehetővé tevő módosítása kapcsán azt kifogásolja, hogy a kormány megkerülte a szociális párbeszédet a törvénymódosítás kialakításánál és elfogadásánál. 

Az ügyben Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke fordult az EU foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős biztosához, Marianne Thyssenhez. Kordás a Népszavának azt mondta, hogy az uniós biztos különösen problémásnak látja a törvénnyel kapcsolatban, hogy azt egyéni képviselői indítvány útján, a társadalmi párbeszédet megkerülve fogadták el. A Bizottság kérdéseket küldött a magyar kormánynak a túlóratörvényről és annak elfogadásáról, és vizsgálja azt is, a módosítások megfelelnek-e az uniós jognak. 

A munka törvénykönyvének módosítását Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf fideszes képviselők nyújtották be. A szakszervezetek hevesen tiltakoztak a javaslat ellen, amire Kósáék kelletlenül, de tárgyaltak a szakszervezetekkel, megállapodni viszont nem sikerült, a parlament elé kerülő javaslatba pedig a szakszervezetek egyetlen követelését sem építették bele.  Sőt, az elfogadott szöveg még gyengítette is a szakszervezetek helyzetét a túlóra kiírásával kapcsolatban, ugyanis ahhoz, hogy 300-ról 400-ra növeljék kollektív szerződés megléte esetén a túlórát, már nem kell a szakszervezet beleegyezése, elég, ha a munkavállaló rábólint erre. Hogy mi a szakszervezetek baja a túlóratörvénnyel, arról a gazdaságrovat podcastjának erről szóló adásában is hallhat bővebben. 

Rovatok