Egy évtizeden belül teljesen megújulhat Magyarország szénhidrogén-ellátása. A Mol-közgyűlés apropóján számba vettük, hogy a közeljövőben épülő sokféle gázszállítási kapacitás miként érinti Magyarországot, illetve honnan érkezhetnek új olajforrások.
Horvát ügyek, Magyarország jövőbeli gázellátása, a Mol olajmérlege és több, szénhidrogén-iparon kívüli fejlesztés is terítékre került a Mol Nyrt. tavalyi évét lezáró közgyűlése után megtartott háttérbeszélgetésén. A részvényesek alapvetően elégedettek lehettek, a Mol 2018-ban jó évet zárt és 2019-ben is ilyenre számít, a pénzügyi eredményekről itt írtunk.
Különösebb izgalmak nem történtek a Mol tulajdonosi fórumán, a cég szükség esetén a jövőben is vásárolhat saját részvényeket, egészen 25 százalékig. Két ellenséges felvásárlási kísérlet után (korábban az osztrák OMV, majd az orosz Szurgut közeledését is ellenségesnek tartotta a Mol) a társaság igyekszik fenntartani az eszköztárát a védekezésre, de amúgy most nem tart ilyen veszélytől a menedzsment.
A vezető testületek alapvetően a helyükön maradtak (Hernádi Zsolt már éppen húsz éve igazgatósági tag), mindössze két új tag érkezett, az igazgatóságba az ománi nagyrészvényes képviseletében Talal Al Awfi energetikai szakember az új fiú, míg fb-tag lett Pandurics Anett biztosítói vezető, a MABISZ főtitkára.
A társaság és Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató életében is régóta meghatározó kérdés, hogy mi van Horvátországban. Ha nagyon leegyszerűsítjük a régi kérdésre adott régi-új választ, a cég életében várakozás és viszonylag konszolidált működés észlelhető, míg Hernádi Zsoltot, Ivo Sanader egykori miniszterelnökkel együtt éppen egy büntetőeljárásban vizsgálják.
Ami a társasági ügyeket illeti, a horvát állam 2,5 éve jelentette be, hogy visszavenné az INA cég felét a Moltól, ami alapvetően nincs is a Mol ellenére, csak éppen az eladó korrekt elszámolást szeretne.
Erre ugyan megfelelő horvát lendület és anyagi források nélkül sok esély nem látszik, de a csoport szempontjából az legalább jó hír, hogy újabban viszonylag nyugodt és egyre racionálisabb keretek között működtethető az INA.
A két nem túl hatékony horvát finomító közül a sziszekiről például megállapodás körvonalazódhat, ami kevésbé virágnyelven azt jelentheti, hogy be lehet majd végre zárni az ottani, erősen veszteséges finomítást. Ez azért különösen érzékeny kérdés, mert Sziszek (horvátul Sisak) Zágrábtól keletre, Horvátország egyik legszegényebb, legfejletlenebb régiójában terül el, kevés a munkahely és a finomító ráadásul kifejezetten magas átlagéletkorú gárdát alkalmaz.
A jövőbeli sziszeki tervek még nem ismertek, de korábban azt lehetett hallani, hogy logisztikai központ épülhet ki a volt finomító területén.
A másik INA-finomítót, a rijekait is fejleszteni kellene, de jelenleg ezt nem igazán támogatja a horvát adórendszer. Pedig, ha nem készül el a kokszoló, akkor az európai túlkínálatban ez a finomító is feleslegessé válhat.
Ha már a térségben járunk, áttételesen a Molt is érinti, hogy Magyarország nemrégiben bejelentette, hogy kész 25 százalékos tulajdonrészt vásárolni a Rijekához nagyon közeli, Krk-szigeti LNG-terminálban.
A Mol ugyan a gázkereskedelemben nem érdekelt, csak némi gázkitermelésben és a nagynyomású gázvezeték-rendszer üzemeltetésében, de Magyarország szempontjából nagyon izgalmas, hogy egyre inkább reálisan merülnek fel új, akár nem is orosz gázbeszállítási források.
Mindez azért különösen izgalmas, mert idén tárgyal majd Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról, hogy kössünk-e megint hosszú távú gázvásárlási szerződést Oroszországgal. Valójában ennek egyre kevésbé látszik az értelme, hiszen ellátásbiztonsági és piaci szempontból is örvendetesen bővülnek a lehetőségeink.
Az LNG drága, ráadásul a terminál összkapacitása sem túl nagy, csak 2,6 milliárd köbméter. Vagyis piaci alapon még kevésbé izgalmas Magyarország számára, de az amerikai politikai lobbi nagyon támogatja, hiszen egy tengerparti LNG-terminálba bárhonnan jöhet az anyag, nem csak orosz molekulára számíthat a térség.
Ráadásul a horvátoknak nincs szüksége LNG-re belföldre, mert eleve szinte önellátók gázból, a hiányukra pedig a következő tíz évre van egy orosz szerződésük. Csak az a baj az egésszel, hogy nem csak a molekula drága, de a horvátok is olyan drága transzferdíjakkal számolnak, hogy nehéz lesz velük megállapodni.
Ezen kívül is vannak azonban ígéretes források. Talán a leginkább biztató a román. A feltárt fekete-tengeri mezők, így a Neptun nevű hatalmas, 8 milliárd köbméteres forrás mindenkinek ígéretes lehet, aki nyugatra van Romániától. A két projektgazda az amerikai Exxon (hiába, Románia is erősen amerikai érdekszféra) és az osztrák OMV, csak itt is van néhány bökkenő.
Például az, hogy
a gáz éppen globálisan nagyon olcsó, meleg volt a tél, lementek mindenhol az árak.
Ilyenkor pedig nehezebb egy költséges beruházáshoz megtalálni az életképes matekot.
Ráadásul a Neptun-projekt még bőven nem tart itt, mert a román állam előállt néhány teljesen vállalhatatlan gázpiaci intézkedéssel (különadók, hatósági gázár, rossz szerződésterv), majd ott is megbicsaklottak, hogy a korábbi hatalmas korrupcióüldöző lendület után ma már nincs olyan kompetens román állami aktor, aki egy ekkora szerződést alá merne írni. Egyszóval a Neptun kissé megállt, de majd vélhetően csak elindul, és Magyarország addig is figyel minden lobbilehetőségre, tárgyalásra.
Magyarország központi elhelyezkedésű, szép sík ország. Katonai szempontból mindez nem volt túl nagy öröm az elmúlt évszázadokban, sokan lerohantak minket, de annak örülhetünk, hogy egyfajta
természetes gázvezeték-útvonal és elosztóközpont lehetünk.
Ezért a szerepért kíméletlen harcot folytatunk Ausztriával, és bonyolult is lenne végigelemezni a mindenféle egymással hol kooperáló, hol versenyző fejlesztési ötleteket, de azért említést érdemel a Török Áramlat, vagy a BRUA (Bulgária, Románia, Magyarország és Ausztria német nevéből adódó) vezetékek, ahová jöhetnének orosz, esetleg azeri molekulák.
Pletser Tamás, az Erste olajipari elemzője ehhez hozzáteszi, hogy
további óriási gázkitermelési fejlesztések vannak Izraelben, Egyiptomban, Ciprus partjainál."
A ciprusi is Exxon-projekt egyébként, természetesen görög és török határvízre esik, hogy lehessen veszekedni. Mindenesetre jól látható, hogy az orosz molekuláknak végre versenytársai is lehetnek.
Ez a sok projekt még a jövő zenéje, de a Mol szempontjából sokkal fontosabb az olajmérleg kialakítása.
Az utóbbi időben az olaj ára – ellentétben a gázéval - emelkedett, gyakorlatilag teljesen szétvált a két termék ára. Az olajpiacon ugyanis sok a geopolitikai bizonytalanság (Venezuela, Líbia, Irán). Mindez a Mol szempontjából szinte irreleváns, ha képes tartani az olajár és a finomítói marzsok között kialakított természetes fedezetét.
Ám ehhez a saját kitermelése mellett egyre több külső olajra van szüksége, gyakorlatilag már ma is új olajforrások után kell néznie. A kitermelési mennyiség a mai mezőkön ugyanis apad, kis képzavarral: az első tengeri fúrás „száraz” lett. Ez amúgy természetes, elsőre nem is volt reális, hogy telibetalálja a cég a remélt mezőt.
Az új források a hagyományos molos beszerzési helyekről érkezhetnek, vagyis elsősorban Oroszországból, esetleg a Pannon-medencéből, bár a mi régiónk Hernádi Zsolt szerint már úgy ki van fúrva, mint az ementáli sajt.
De vélhetően jön majd anyag Irakból is, Pakisztánból is, illetve még ki tudja honnan. Hiszen a Barátság (Druzsba) vezeték mellett a Mol két hatékony finomítója, vagyis a százhalombattai és a pozsonyi egyre többször kap anyagot a horvát JANAF vezetéken át is. Attól, mert ez egy tengeri indulású vezeték, egyébként még innen is jöhet orosz anyag, például a távoli Szibériáról tankerrel az Adriára lehozott olaj. A Mol finomításának az egyik versenyelőnye, hogy simán bírják a rosszabb minőségű orosz, vagy közel-keleti olaj finomítását is.
A szénhidrogén-iparban bőven van tehát izgalmas kihívás, miközben a Molnál zajlik egy csomó szénhidrogénhez nagyon, alig, vagy éppen egyáltalán nem kapcsolódó fejlesztése. A teljesség igény enélkül ilyen az 1,2 milliárd eurós petrolkémiai óriásfejlesztés, az új tiszaújvárosi poliolgyár, a szintén tiszaújvárosi, de kissé döcögősen induló műgumigyár, vagy a zalaegerszegi gumibitumengyár.
A végfogyasztókkal közvetlenebb kapcsolatot kialakító üzletek között pedig egyre nagyobb árbevételi arányt jelentenek a benzinkutas termékek (a csoport például évente 40 millió adag kávét ad el), a carsharing (Limo), a tömegközlekedés (a debreceni ITK Holding), vagy a hulladékhasznosítás.
(Borítókép: Olajkút Orosháza és Csanádapáca között 2018. április 30-án. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)