Index Vakbarát Hírportál

Átlagosan 30 százalékkal drágultak a fővárosi panelek

2019. április 12., péntek 20:05

Az első negyedévben is pörög az ingatlanpiac, a főváros budai oldalán átlagosan 30 százalékkal, 565 ezer forintra, Pesten pedig átlagosan 32 százalékkal, 503 ezer forintra nőtt a panel lakások négyzetméterára az előző év azonos időszakához képest - írja az MTI.

A Duna House által készített felmérésből kiderül, hogy

A Duna House mérései alapján az egész országot tekintve a panel lakások ára nominál értéken megduplázódott 2008-hoz képest, reálértelemben pedig másfélszeresére nőtt.

Idén az első negyedévében Budapesten a 40-60 négyzetméteres ingatlanok iránt volt a legnagyobb a kereslet, hasonlóan az előző év azonos időszakához. Budán az ingatlanok 82, Pesten pedig 41 százalékát 600 ezer forintos négyzetméteráron vagy afelett értékesítették, így a lakásárak is egyre inkább 40 millió forint fölé tolódnak.

A Duna House saját adatain alapuló becslése szerint korábban már közölte, hogy idén márciusban 13 689 ingatlan cserélt gazdát Magyarországon, jóval több mint 2018 márciusában, amikor 13 426 adásvétel történt. Az első negyedévben 36 807 tranzakció zajlott a lakáspiacon, ez valamivel kevesebb az előző év azonos időszakában mérthez képest, amikor az ingatlan-adásvételek száma 37 213 volt. A kormányzat családtámogatási lépéseinek kedvező hatása miatt a Duna House továbbra is erősödő ingatlanpiaci keresletre számít.

Rovatok