Csaknem ötödével nőtt, elérte a 3,8 milliárd forintot a budapesti fürdők árbevétele az első negyedévben, majdnem egymillióan váltottak jegyet, idézi az MTI a Világgazdaság cikkét.
Január–márciusban 980 ezer fizető vendég kereste fel a fürdőket, ez 67,5 ezerrel több, mint az ugyancsak rekordokat döntő 2018 első három hónapjában. A látogatók száma egy év alatt 7,4 százalékkal, az értékesítés nettó árbevétele 18,9 százalékkal, 600 millió forinttal nőtt, mondta Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) értékesítési és marketingigazgatója.
A műemlékfürdők vendégforgalma dinamikusabban nőtt,
mint a budapesti turizmus mutatói, aminek egyik oka, hogy a fürdők egyre népszerűbbek a fővárosba látogató külföldiek körében, a másik ok, hogy egyre több a magyar vendég is.
Sokan veszik igénybe a szolgáltatásokat, mint például a masszázst és a gyógykezeléseket, de a sajátmárkás termékcsomagokat is veszik, mint a cukrot. Naponta több százat eladnak a három árkategóriában kínált csomagokból, amiben törölköző, köntös, tusfürdő, sampon, szappan és különböző krémek vannak.
Az idei strandszezon hivatalosan április 27-én, jövő szombaton indul, a belépők árának változtatásáról még nincs döntés.