A hatvanas években épült miskolci húszemeletes valamikor a kiváltságosok lakhelye volt, tanárok, rendőrök, tanácstagok laktak a toronyházban, azonban az elmúlt 25 évben már mindenki csak a pusztulására emlékszik. Az önkormányzat most birtokba venné az egyre romló toronyházat, hogy felújítsa. Mindenki örömmel elmenne, de sokaknak nincs miből, nincs hova, ők bizonytalanságban várják a fejleményeket.

Bár a lakások nagy része az önkormányzat ingatlankezelőjéé, de 24 bérlakás saját tulajdonban van, a tulajdonosok várják a fejleményeket, köztük beteg és idős emberek.  A garzonokért 3,5, a nagyobb lakásokért 6,1 milliót ajánlott az önkormányzat, de az emberek inkább cserelakást szeretnének, mivel a 100-200 ezer forint ráfizetés sem realitás számukra. 

Arra várnak, hogy kihaljunk

Ha én megkapnám ingyen az egészet, lebontanám, és beültetném a helyét virággal. Kidobálják a szemetet meg a szart az ablakon. Zöld területnek kéne inkább itt lenni

– szólít meg egy utcaseprő asszony, amikor meglátja, hogy az épületet nézem. „Én lehúztam bent [a házban] öt évet, soha többet vissza nem mennék oda. Elkezdtek onnan kiugrálni az emberek” – mondja a társa, miközben fejest ugró alakot imitál a kezével, és a szél fütyülését utánozza.

Sok ablak ki van törve, néhányat bedeszkáztak, hogy a galambok ne költözzenek be. Az ablakokat azok törték ki bosszúból, akiket már kiraktak, mert túl sokkal tartoztak – tudom meg az egyik lakótól. „Galambok, patkányok, csótányok, emberi és állati ürülék, vizelet a lépcsőházban és a liftbe” – meséli egy idős asszony, ahogy belépünk az épületbe, a vasajtó hozzárohadt a betonhoz, se becsukni, se kinyitni nem lehet.

Föntről egy kutya ugat minket a nyitott ablakon át. A házba belépve rögtön megcsap a maró húgyszag, a postaládák szétverve, minden összefirkálva. Az egyik lakó keserűen felnevet, amikor meglátja fotós kollégámat. „Fényképezzenek csak, állandóan jönnek és fényképeznek!” – legyint, úgy látszik a sajtó gyakran megfordul a pusztuló húszemeletesben. 

Az egyik idős asszony vállalja, hogy bemutat pár helyinek, idegennek nem nyitnak ajtót, ugyanis a házban megfordulnak börtönviselt, problémás emberek is. A lift vaslemezét már szétmarta a vizelet, egy középkorú asszony gyanakvóan néz rám, amikor beszállunk a liftbe. Kiderül, hogy ő csak bérli a lakást, és annyit se tud, mint a tulajdonosok.

És velünk mi lesz? A bérlőkkel? Pakoljak? Ne pakoljak? Hova pakoljak?

– kérdezi borús arccal. „Hárman már meghaltak, mióta felmerült ez az egész felújítás dolog.”

– summázza a dolgot egy másik, idős lakó.

Az első lakó, akinek bemutat idegenvezetőnk, egy súlyosan beteg férfi, és a szintén beteg felesége. „Ide kellett visszahoznunk az uramat a debreceni kórházból, miután megműtötték. Nem merünk pénzt költeni semmire, mert lehet, holnap már menni kell. Amikor esik az eső, akkor a lépcsőn át zuhog le a víz. A múltkor három napon át pucoltuk az ablakot, mert valaki kidobta a szaros pelenkát, és nálunk landolt."

Godot-ra várva

„Esetleg be tudnak mutatni a közös képviselőnek?” – kérdezem. „Kinek?” – kérdez vissza a házaspár egyszerre. „Hát annak, akihez lehet fordulni, ha beázás van vagy nem jó a lift.” „Mi az elmúlt húsz évben nem találkoztunk ilyennel” – mondja a 72 éves férfi. „De akkor kihez fordulnak, ha valami elromlik?” – kérdezem.

– mondja, miközben a szétvert lámpákra mutat. 

Helyi idegenvezetőnk bemutat mozgássérült párjának is, aki szintén tulajdonosként lakik a házban. 2002-ben vette a 25 m²-es garzont, 1,5 millió forintért, válása után, kényszerből költözött ide. Most 3,5 milliót ajánl érte az önkormányzat, de az nem elég másik lakásra. „Azt mondják, fizessek rá, akkor hamarabb kapok cserelakást, de 70 évesen én már nem kapok hitelt. Magatehetetlen vagyok – mutatja amputált lábát – nekem olyan cserelakás kell, ami földszintes. Itt, ha elromlik a lift, több száz lépcsőn át kell cipelni.”

A minket körbevezető idős asszony bérlő, a mozgássérült férfi élettársa. Ő rendőr férje után örökölte a bérleti jogot lakására, ami példásan rendben van tartva.  Azt meséli, hogy az önkormányzat egy körben már kisöpörte a notórius tartózókat a házból. „Én soha két fillérrel nem tartoztam, mégis úgy kellett a fiúnak bejárkálni az önkormányzathoz a papírral, hogy nem tartozom” – meséli. 

Az épület további sorsa kérdéses, egyesek szerint a Bosch fogja megvenni, mások azt mondják, maga az önkormányzat újítja majd fel. Idegenvezetőnk azt meséli, hogy hárman már elfogadták a felajánlott pénzt, és elmentek, a többiek cserelakásra várnak. 

A tavaly októberben elfogadott önkormányzati határozat szerint, amennyiben nem sikerül adásvételi szerződést kötni, akkor kisajátításra kerül a sor. „A Szentpéteri kapu 70. szám alatti épületben található lakások esetén van lehetőség saját tulajdonú csereingatlan felajánlására is. A lakástulajdonosok igényeinek felmérése folyamatosan zajlik” – írja az önkormányzat a kérdésünkre. Sok lakónak nincs internete, ők a levelet várják a fejleményekről, vagy gyerekeiken, unokáikon át próbálnak tájékozódni: mi lesz a húszemeletes sorsa. 

A toronyház egyébként meglepően szép környéken van, a környező házak frissen szigetelve, fák, virágok, kutyasétáltató párok mindenütt. A lakók elmondása szerint az épület sem mostanában ment tönkre, hanem már régóta hanyatlik. A város viszont rohamosan fejlődik, számos gyár települt az elmúlt pár évtizedben a környékre, így ha felújítanák, a toronyház lakásaira lenne igény.

A fejlődéssel az ingatlanárak is  nőnek, ez állít némileg csapdát a húszemeletes lakóinak. Az interneten az olcsóbb garzonok bérleti ára 60 ezer forint körül alakul havonta, összehasonlításként a házban a bérlők 18 500 forint lakbért fizetnek az 52 m²-es lakások után. Az egy plusz kétszer félszobás, „nagy” lakások tulajdonosainak némileg könnyebb a helyzetük, az olcsóbb garzonlakások 5-6 millió forint környékén vannak, de ők akár egy jó cserelakást is kifoghatnak, ami szintén a saját tulajdonuk lesz. A garzonok tulajdonosainak, akik 3 millió 500 ezer forintot kapnának, nehezebb a helyzetük. Az emberek félnek aláírni a papírokat, bizalmatlanok, nem akarják elveszíteni, amijük van. Pedig az mindenkinek nyilvánvaló, hogy a húszemeletes jelen állapotában nem alkalmas már arra, hogy emberek lakjanak benne. 

(Borítókép: Huszti István / Index)