Index Vakbarát Hírportál

Letöltendő büntetést szabtak ki uniós pénzek elcsalása miatt

2019. május 3., péntek 11:00

Első fokon marasztaló ítélettel zárult az a bűnügy, amely az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása alapján indult, olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében. A cég 2009-ben döntően orvosi diagnosztikai eszközök beszerzését célozva több mint kétszáz millió forint összegű támogatás megszerzésére nyújtott be pályázatot. 

Az elkövetők az érintett eszközöket egy külföldi cégtől vásárolták meg, majd azokat túlárazva, közel négyszeres áron szerepeltették a pályázatban.

A támogatás felhasználását hamis nyilatkozatokkal igazolták, továbbá elhallgatták a pályázat elszámolását ellenőrző szervezet elől azt a tényt, hogy a gépek vételárának különbözetét egy közbeiktatott cégen keresztül a saját részükre utaltatták vissza. 

Az orvosi műszerek működtetésére egy vidéki városban 2010 januárjában diagnosztikai centrumot létesítettek, az eszközöket azonban a célnak megfelelően sohasem használták. 

A cselekménnyel az Európai Regionális Fejlesztési Alapnak okozott kár 182 171 159, míg a magyar költségvetést ért kár 32 147 851 forint. 

A két vádlott a cég vezetését ténylegesen ellátó személy, valamint az ötlet kidolgozója. A Fővárosi Törvényszék megállapította a vádlottak bűnösségét, és egyiküket végrehajtandó szabadságvesztésre és közügyektől eltiltásra, a másik vádlottat pedig – aki a bűncselekménnyel okozott kárt időközben teljes egészében megtérítette – felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. 

A tárgyaláson jelen lévő ügyész az egyik vádlott esetében hosszabb tartamú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás, a másik vádlott esetében a felfüggesztett szabadságvesztés mellett pénzbüntetés kiszabásért fellebbezett.

Külön érdekesség, hogy az eljárás az európai csalás elleni hivatal, az OLAF ajánlása alapján indult meg. A 4-es metró ügyében, amire szintén az OLAF hívta fel a figyelmet, nemrég szüntették meg a nyomozást bűncselekmény hiányában.

Rovatok