Index Vakbarát Hírportál

Nem sikerült jól az Uber tőzsdei debütálása

2019. május 10., péntek 13:50

A tervezett ársáv alsó határához közeli szinten, 45 dollárban határozta meg részvényeinek árát az Uber Technologies, a világ vezető internetes fuvarmegosztó cége - írja az MTI.

A San Franciscó-i székhelyű vállalat 180 millió részvényt bocsátott ki, emellett további 27 milliót nagybefektetőknek értékesít. A papírok az UBER ticker kóddal kerültek be a New York-i tőzsde kereskedésébe, és pénteken kezdődik meg azokkal a kereskedés.

Elemzők szerint a tervezett ársáv alsó határához közelebb eső árazást több tényező is magyarázza, egyrészt a héten nem volt túl jó a tőzsdei hangulat, másrészt az USA bejelentette, hogy péntektől  200 milliárd dollárnyi kínai termék esetében 10-ről 25 százalékra emeli az Egyesült Államok az importvámot, harmadrészt pedig a cég dolgozói az USA-ban és az Egyesült Királyságban is sztrájkoltak több városban is.

A 45 dolláros ár azt jelenti, hogy az Uber a 180 millió részvény kibocsátásával 8,1 milliárd dollárt gyűjtött, piaci tőkeértéke pedig 82,4 milliárd dollárra rúg. Az Uberé a legnagyobb értékű elsődleges részvénykibocsátás az Egyesült Államokban azóta, hogy az Alibaba kínai e-kereskedelmi óriásvállalat 2014-ben bevezette részvényeit a New York-i tőzsdére.

Az Uber a tavalyi évet 3,03 milliárd dollár egyszeri tételektől megtisztított veszteséggel zárta, az oroszországi és délkelet-ázsiai érdekeltségeinek eladásait figyelembe véve ugyanakkor 997 millió dollár nyereséget ért el. Bevétele 11,3 milliárd dollár volt, 42 százalékkal több az egy évvel korábbi 7,9 milliárd dollárnál. A SEC-hez benyújtott kérelemben szereplő adatok szerint az idei első negyedévet 3 milliárd dolláros bevétel mellett 1 milliárd dolláros veszteséggel zárta a vállalat.

Az Uber 65 ország mintegy 700 városában van jelen. Tavaly 91 millióan használták szolgáltatásait világszerte, ez 34 százalék növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

Rovatok