Ez meg mi volt?

Ezt a kérdést tettem fel magamnak a Magyar Közgazdasági Társaság, hát, nem is tudom, jobb híján kerekasztal–beszélgetésének nevezhető péntek délutáni programja után. A jelzőket még most is keresem, leginkább azért, mert olyan töményen öntötték a közönségre a Bogár László-i értelemben vett gazdaságtani gondolatokat és a vallásos nőgyűlöletet, hogy attól konkrétan leégett az agyam, és még mindig forró.

Először is tudni kell, hogy a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) az egyik legnagyobb hagyományú szakmai–tudományos egyesület Magyarországon, idén ünnepelték fennállásuk 125. évfordulóját. A mintegy ötezer tagot számláló szervezet – egy korábbi MTI-közleményük szerint – fontosnak tartja, hogy széles körből, a kutatás és az oktatás, a közszolgálat és a vállalati szféra, a pénzintézetek és a média területén dolgozók közül egyaránt toborozzon tagokat.

Szóval nem futóbolondok gittegyletéről van szó elvileg, a beszélgetés egy pontján mégis azon kaptam magam, hogy ezt a mondatot jegyzetelem egy magát szociológusnak, filozófusnak és tudatkutatónak nevező embertől:

Persze nem lenne fair, ha egy kiragadott mondattal próbálnám illusztrálni a beszélgetést, úgyhogy tovább idézem Varga Csabát, aki közvetlenül azután, hogy a mondandóját pozicionálta az univerzumban, rátért a központi állítására: „Készen áll az új pénzügyi rendszer, a Kvantum Pénzügyi Szisztéma. Amit most megélünk, ez a rablóállami rendszer, nem fog működni. A kulisszák mögött ez már rég meghaladott. Ezt már tudja az emberiség 10 százaléka. Magyarországon ez az arány egyébként több mint 10 százalék.”

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy érthetőbb lesz ez a két idézet, ha elmesélem, hogy mi hangzott el korábban a kerekasztal-beszélgetésen. De azért elmesélem.

Férfi ész, női szépség

A beszélgetés témája a közgazdaságtan újrafogalmazása volt női szemszögből. Először Major Gyöngyi egyetemi docens, a közgazdaság–tudományok doktora, az MTA köztestületének tagja tartott bevezető előadást, ahol a közgazdaságtan emberképét kritizálta, amiért az túl racionális, mechanikus, robotszerű embereket feltételez.

Szerinte „új axiomák mentén kellene végiggondolni a létezési modellt, Adam Smith homo oeconomicusát, egy új világlátványban, új civilizációs modellben kezdjünk gondolkodni”. Major ezt az új civilizációs modellt „a női gondolatisághoz köti”, amit ha felismerne a közgazdaságtan és magáévá tenne, akkor kialakulna „egy új emberi tartalom és identitáskép”. Major szerint azt kell felismernünk, hogy a Férfiasság, azaz a logika fontos, de a Nőiesség, azaz a szépség is fontos, ezeknek harmóniában kell lenniük. „Nem versenyképességre kell törekedni, hanem életképességre. Megmaradás helyett életben maradásra van szükség. Létben maradás helyett létegyensúlyra” – sorolta az ellentétpárokat a jelenlegi és a kívánatos helyzet között.

Ami különös, hogy egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy valójában már részben nyitott kapukat dönget. A közgazdaságtan emberképét már rengetegen rengetegszer kritizálták a közgazdaságtanon belül is, több mint 20 éve annak, hogy Amartya Sen Nobel-díjat kapott ezért, és arról is bőven születtek sokat idézett tudományszociológiai és gazdaságtörténeti munkák, hogy a természettudomány racionalitása és a férfiközpontú világkép hogyan hatott a közgazdaságtan kialakulására.

De Major ezeket figyelmen kívül hagyta, és inkább véletlenszerűen összedobált idézeteket olvasott fel, például a Nobel-díjas német fizikus, Heisenbergtől, vagy épp nem teljesen érthető okokból áttért Szűz Máriára. „A Mária-kultusz hagyománya olyan valami, amihez vissza kell térnünk, ezt éltetnünk kell. Ez igazából a nagy feladat, ha ez él, akkor fogunk fenntartható rendszerben élni” – mondta Major, aki szerint fontos minél előbb cselekedni, mert a mai fiatalokkal már nagyon komoly gondok vannak. Például a Férfiasság és a Nőiesség összefolyik náluk, amit Major azzal próbált alátámasztani, hogy elmesélte, a közelmúltban látott pár óvodai rajzot, ahol a családtagokat a gyerekek ugyanolyan figurákként rajzolták meg.

„Nem lehetett megállapítani, melyik családtag melyik figura. Öt teljesen semmitmondó figura! Pedig van olyan, hogy nő és férfi” – zárta rövidre a vitáját az óvodai gyerekrajzokkal.

De a probléma általános szerinte, a mai fiatalok „beleszülettek ebbe a létpillanatba, és ezt nagyon szeretik is”, és állandóan a különböző kütyüiken lógnak, miközben a világ bonyolult és „nagyobb felelőssége van az egész létezésnek, mint amit a fiatalok értelmezni tudnak”. Ez is a közgazdaságtan individualista emberképe miatt van Major szerint.

Csak nézzük meg a reklámokat – hát mi az, hogy »mert megérdemlem«? Ez olyan gondolati pályára rakja a létezésünket, amiben csak mi számítunk magunknak, és nincs semmiért felelősségünk. Holott az univerzum sokkal nagyobb méltóságot és tiszteletet kíván meg tőlünk!

Az, hogy a többek között tudatkutató Varga Csabához hasonlóan ez az előadás is ki-kitekintett az univerzumra valószínűleg nem teljesen véletlen, Major Gyöngyi korábban a Varga által szerkesztett „Metaelmélet, metafilozófia” című könyvben publikálta a „Kvantumtolerancia és létezéselmélet” című tanulmányát. (Ami nem összekeverendő Major Gyöngyi társszerzőként jegyzett „A hatalom mágiájának ksatriya doktrínája” című könyvével.)

„A nőiség az új narratíva, nőiség és tudomány. Valami új diskurzus, új narratíva, ahol a kettő együtt van, nem így elszeparálva. Egy új axióma, ami újraértékeli az irracionális és racionális fogalmát, mert mi az, hogy racionális? Ami egyik oldalról racionális, a másik oldalról nem racionális” – foglalta össze paradigmaváltó gondolatait a közgazdász.

Mit keresek én itt?

Az hagyján, hogy nekem a közönség soraiban ülve ekkor már patakokban folyt ki az agyam, de sokkal rosszabb helyzetben volt az előadók közt ülő Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért és közgazdasági elemzésekért felelős ügyvezető igazgatója, akinek még reagálnia is kellett az elhangzottakra.

– mondta nagyon-nagyon diplomatikusan. Ezután még hozzátette, hogy a homo oeconomicus emberképénél tényleg összetettebb emberben kell gondolkodnia a közgazdaságtannak, a verseny–profit–fogyasztás hármas dominanciáját, ami a hetvenes évek után egyeduralkodóvá vált, érdemes meghaladni, és a GDP-növekedés hajszolása is túl hangsúlyos jelenleg a gazdaságpolitikai gondolkodásban, hiszen „a GDP növekedése nem egyenlő a boldogság növekedésével”. Azt is elmondta, hogy a női és férfi gondolatiság kapcsán nem szabad abba a helyzetbe esni, hogy egységesen képzeljük el A Nőket és a A Férfiakat.

Ez a visszafogott hozzáállás már kevésbé jellemezte Botos Katalint, aki elmondta, hogy ő „emancipált nőként” egyetért Major előadásával, de fontos, hogy ne essünk át a ló túlsó oldalára, nem szabad, hogy „a női gondolkodás uralja el a világot”, inkább a nemek közötti „szinergiákra” lenne szükség. A nők egy része manapság már így is „túltolja a biciklit”, amikor olyanokat mondanak, hogy szálljon ki a kormány a méhükből.

Ezek a nők ragaszkodnak, hogy a testük fölött ők rendelkezzenek, de borzasztó dolgokhoz vezet ez. Önmaguknak fognak ártani.

Botos szerint az a nő, aki azért harcol, hogy más ne mondhassa meg, hogy mi legyen a testével, az elkötelezi magát arra, hogy egyedül maradjon, család nélkül. „Olyan emancipáltak, hogy nem fognak társat találni!” – mondta.

Botos, akit az MKT Társadalomgazdasági Szakosztályának tiszteletbeli elnökeként, a Szegedi Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professor emeritájaként mutattak be, arról is beszélt, hogy „a közgazdaságtan imperializmusa mindent áthat”, emiatt „lassan már a feleség lerakja az ágy mellé a malacperselyt, és csak akkor fekhet be mellé a férj, ha bedob egy kis pénzt”.

ahol mindenki elmondja, hogy mivel fog foglalkozni a héten, és illedelmesen, kritika nélkül végighallgatja a kollégái témajavaslatait akkor is, ha szerinte nem a szürke reptiliánok, hanem Jézus Krisztus eltitkolt magyar gyermekei építették a kárpátaljai földalatti piramishálózatot.

A Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztályának tagjához, a kormánysajtóban rendszeresen publikáló Benda Józsefhez került a mikrofon, aki az addig elhangzottaktól teljesen függetlenül a nemzethalálról kezdett beszélni.

„Tíz vagy tizenöt éven belül 6 milliós ország leszünk” – mondta, majd áttért Kőműves Kelemen balladájára, mert az szerinte jól leírja, hogy mi a legsúlyosabb probléma Magyarországon. Én hirtelen azt hittem, hogy tömeges feleségbefalazásokról fog értekezni, de nem, inkább csak hasonlatnak használta a balladát. Ugye a történet szerint Déva várát fél véka ezüstért és fél véka aranyért építette Kőműves Kelemen, aki képes volt ezért a célért a családját is feláldozni. Benda szerint ugyanezt látjuk magunk körül, az emberek most is a pénzt választják a család helyett. „Ilyen helyzetben élünk. A magyar kormány a világon egyedülálló módon felvállalta ezt a problémát, és kísérletet tesz ennek a kezelésére” – mondta.

Benda szerint az is nagy probléma, hogy vallástalanok az emberek. „Pedig van nekünk egy szakrális fogalmunk, ez a család. Hárman egyek benne. Ha Isten benne van a képben, a férfi-nő pár egyensúlyban van. Ha felfelé vetik a tekintetüket a szereplők, nem egymással acsarkodnak.”

Ezután reagált az előadásra is, méghozzá határozottan elutasítva, hogy a nőiség legyen az új társadalomszervező erő, hiszen

A cikk elején idézett Varga Csaba ezután emelte egészen új, asztrospirituális magasságokba a beszélgetést: „A Földön több emberfaj van, de mindegyik arra születik a Földre, hogy szerelmet adjon. Ez az egyetlen küldetése mindenkinek. Jelenleg tízből legjobb esetben 3-4 ember éli meg a földön a szeretetet. Ez egy szeretetlenségi világ, tudjuk jól, csak a mainstream sajtó szokásához híven megpróbálja ezt elhallgatni. A legnagyobb probléma, hogy nem is tudjuk, mi az ember.”

Pedig szerinte az emberekbe „bele van teremtve” a szerelem és szeretet, csak nem vesszük észre, viszont minden mást észreveszünk, amiket nem kéne.

Ego, elme, hamis én, fájdalomtest, érdemburok, stb. Ezeket a sötét erők teremtették bele az emberbe, de semmi köze az emberhez.

A jelenlegi világrend – ami Varga szerint „se nem világ, se nem rend” – a legalávalóbb mind közül, „rosszabb, mint a kommunizmus”, mert utóbbi csak kívülről támadta az emberit, a mostani világ belülről emészti fel. Varga szerint „ma a földbolygón totális gazdasági világállam van, ami miatt az olyan politikai lépések, mint amiket a magyar kormány csinál, amik a változás felé vezetnek, csodaszámba mennek”.

Ezután a szomorú helyzetleírás után aztán váratlanul elárulta, hogy egyébként nem kell aggódni, mert a változás küszöbén állunk, és sokkal jobb világ jön. „Két-három év múlva találkozunk, én csak hallgatni fogok, mikor maguk elmondják, hogy élték meg a változást” – mondta a közönség tagjainak.

Végül pedig zárójelbe tette az egész MKT munkáját egyetlen mondattal. „Most nagyon udvariasan fogom megfogalmazni a véleményem: ami most van, az nagyon távol áll a közgazdaságtól” – mondta, amivel ő a nagy hatalmú „rabló világállamra” utalt, de igazából tökéletes leírása a Magyar Közgazdasági Társaság pénteki programjának is.

(Borítókép: Shutterstock/NASA)