Index Vakbarát Hírportál

Exim: 40 milliárd forintos tőkejuttatás a legnagyobb titokban

2019. május 16., csütörtök 15:48

Éles médiavisszhangot váltott ki három éve, hogy különös körülmények közepette 16 milliárd forintos alapkezelői megbízást adott az állami Exim Gubicza Ágoston és Boris Mihály kockázati tőkés cégének. Egy eldugott információ alapján úgy tűnik, hogy azóta nagy titokban további 40 milliárdot bízott a bank az alapkezelőre.

2016-ban nagy médiavisszhangot váltott ki, hogy az állami Eximbank 16 milliárd forintot bízott, az addig viszonylag ismeretlen GB & Partners nevű tőkealap-kezelő cégre. A társaság nevében a G és a B egy-egy fiatal üzletembert, Gubicza Ágostont és Boris Mihályt fedi.

Az Exim Exportösztönző Alap 10 milliárd forinttal, míg az EXIM Növekedési Alap 6 milliárd forinttal indult el, és a célzottnak tűnő pályázati eljárásban elnyert mandátum után a sajtó nem felejtette el megemlíteni, hogy Gubicza Ágoston jó barátságban van a fideszes politikai elit tagjaival, mi is portréban  mutattuk be őt és megemlítettük például, hogy ő vette el például Rogán Antal első feleségét és így ő neveli a miniszter első gyermekét is.

Ez a családi kapcsolat csak annyiban volt pikáns, mert az Exim közismerten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter formális vezetése mellett Rogán Antal kommunikációs miniszter informális befolyása alatt is áll.

Az Exim honlapján azóta is sok érdekes hír szerepel, például egy kerelőszentpáli takarmányüzem átadása, de arról nem szólt közlemény, hogy 40 milliárd forintot kapott volna a Gubicza-cég.

De az Exim honlapjának egyik füle alatt, az EXIM Exportösztönző Magántőkealap bemutatásánál az látszik, hogy immár a tőkealap jegyzett tőkéje 50 milliárd forint, és az oldalon az is kiderül, hogy a 2016. április 6-i indulás után, 2019. március 27-én tőkeemelési dokumentumok is aláírásra kerültek.

Egyelőre a teljesen titokban megvalósított gigantikus tőkeemelésről nem sokat tudunk, de igyekszünk tájékozódni. Kerestük már Gubicza Ágostont és Boris Mihályt, de még nem tudtuk elérni őket.

Az már korábban is látszott, hogy a kormányzat nagyon ráállt az exportösztönzés sikereinek kommunikálására. Érdemes például beütni a keresőbe azt, hogy „origo.hu és Nanushka” és látni fogjuk, hogy a kormánypárti média szinte hetente írt valami gigantikus világsikerről az Exim-alap pénzéből feltőkésített magyar divatmárka kapcsán.

Az alapkezelő is vélhetően jól megél a méretes állami mandátumokból, mert a Csörsz utcából immár az ország egyik legdrágább irodaházába költözött, a Széchenyi István tér 7-8-ba.

Rovatok