Július 19-én végleg bezárja a kapuit Dombóvár egyik legnagyobb foglalkoztatója, a francia fehérneműkben utazó Pasha Kft. A korábbi Moköt-üzem 1992 óta a Chantelle Csoport leányvállalataként működött, és felső kategóriás alsóneműket állított elő évi több százezres volumenben, ügyesen lavírozva a termelési láncon belül a magasabb hozzáadott érték irányába. Ennek azonban vége, az ebben a pillanatban még közel kétszáz embernek munkát adó gyár áldozatul esik a piac globális átrendeződésének.
Nehezen lehetne elképzelni élesebb kontrasztot, mint ami az elegáns francia fehérneműk és a Tolna megyei Dombóvár sugározta hangulat között feszül. A 17 ezres településen a helyiekkel szóba elegyedve nem sok pozitívumot hall az ember, amikor a városszéli presszóban a környékbeli gazdasági helyzetről faggatjuk az egyébként jól szituált, dolgozó embereket, hamar ott kötünk ki, hogy
A Pasha kapcsán elhangzik, hogy állítólag az egész a „migránsok miatt van”. Értetlenkedésünkre válaszként közlik, errefelé azt beszélik, hogy Franciaországban
a migránsok balhézása miatt van gondban a gazdaság,
ez állhat a dombóvári gyárbezárás mögött.
A belvárosi, ételbár néven futó helyről, ahová ebédért néznénk be, rögtön kiderül, hogy igazából kocsma, előtte nagyobb csapat huszonévesekből álló társaság sörözik délután 1-kor. Őszintén csodálkoznak, hogy valaki „lejött Pestről”, csak mert bezár egy üzem. Amikor ennek apropóján megkérdezzük, milyen munka van errefelé, kórusban kiabálják, hogy közmunka, illusztrációnak a túloldalon valóban közmunkások tevékenykednek láthatósági mellényben, virágokat ültetnek az út mellé.
És ti mit csináltok, kérdezzük, iszunk, válaszolják, egyikük azzal viccelődik, lányokat közvetít Svájcba kurvának. Aztán két perc múlva elárulja, hogy igazából kukás. A társaság egyetlen lánytagja – akit folyamatosan a svájci melóval ugratnak – azt mondja, diákmunkásként még elmegy itt, ő is a Tescóban dolgozik iskola mellett, de utána jobb elhúzni. „Tolna megye az egyik legrosszabb, 13. a 19 megye közül, nincs itt semmi, ennél még Somogyban is jobb” – összegez egyikük.
A közeli pékség fiatal eladójának és barátainak is nagyjából ez a véleménye, a helyi viszonyok ismeretében szerintük nagy tragédia, ami a Pasha Kft.-vel történik, „kétszáz család egy hónap múlva nem tudja majd, miből tegyen kenyeret az asztalra”. A söröző társaságból valaki cinikusan megjegyzi, hogy a legjobb, ha az ott dolgozók megtanulják kezelni a motoros kaszát, mert mehetnek majd ők is az árokpartra füvet vágni közmunkában.
A Pasha Kft. üzemében kedden jelentették be a dolgozóknak, hogy nincs tovább. Emiatt mindenki sokkos állapotban van, de még így is nagyságrendekkel pozitívabb a hangulat, mint a járókelők közt a városban. „Reménykedünk, hogy valaki megvásárolja az üzemet, és egyben maradhat a csapat, folytathatjuk a munkát” – mondja az a három dolgozó, akivel leültünk beszélgetni.
Varróüzem lévén a Pasha alkalmazottainak majdnem száz százaléka nő, az igazgatón, Rózsa Bélán kívül szinte csak a raktárosok, a műszerészek és a portások férfiak. Interjúalanyaink közül van, aki még a Mokötnél kezdte: Haraszin Józsefné csoportvezető 28 éve dolgozik ugyanebben az épületben, és az igazgató elmondása szerint ez jellemző az egész cégre. Rózsa maga is 19 éve van a cégnél, 6 éve van még hátra a nyugdíjig, de most nincs ideje azon gondolkodni, mihez kezd ezután, mert az összes kapacitását leköti, hogy mi lesz a dolgozóik további sorsa.
A Pasha Kft. minden jel szerint egy üde színfolt volt a környék kevésbé szívderítő munkaerőpiacán, a nekünk nyilatkozó munkatársak legalábbis kimondottan hálásnak látszanak azért, hogy itt dolgozhattak, egyikük nem is bírja ki sírás nélkül a beszélgetést.
Itt soha nem késett a fizetés, minden túlóra ki volt fizetve, az összes ünnepre kaptunk valamilyen ajándékot a cégvezetéstől, az egész olyan, mint egy nagy család. És a környéken mindenki tudta, kik a pashás csajok
– meséli Schiffer Róbertné és Erős Ilona. A francia anyavállalattól egy vezető személyesen jött el bejelenteni, hogy a gyár lehúzza a rolót, aztán egész délután ott maradt velük, elmondásuk szerint ez sokat jelentett nekik.
A Chantelle a mai napig egy családi vállalkozás, ez a szellemiség érződik ebben is, nagy a lojalitás és a stabilitás, magyarázza Rózsa. Mint mondja, az anyavállalat a törvényi kötelezettségnél nagyobb mértékben tervezi kárpótolni az alkalmazottakat a csoportos leépítés során. Külön felkértek egy munkaerő-piaci tanácsadócéget is, ami segít feltérképezni a környékbeli munkalehetőségeket, illetve felkészíteni a dolgozókat a munkakeresésre. A régen itt dolgozók közül sokaknak ez volt az első munkahelyük, így sosem kellett önéletrajzot írniuk, vagy állásinterjúkra járniuk.
A Pasha nem a menedzsmenttudás hiányosságai vagy az itt előállított termékek nem megfelelő minősége miatt zár be, mint ahogy azt például a szintén nemrég csődbe jutott szarvasi gyár esetében láttuk. A varróüzem a Chantelle csoport tagjaként ki volt téve olyan globális folyamatoknak, amelyekre nem volt ráhatása, és az anyavállalattól független, saját stratégiát sem alakíthatott ki ellenük; a leglátványosabb, és számukra egyúttal a leggyilkosabb ilyen trend a hagyományos és magasabb árfekvésű fehérneműk visszaszorulása a piacon.
Ez nem egyedül a Chantelle-t érinti, évek óta olvasni arról például a Victoria's Secret kapcsán, hogy az ikonikusnak számító cég folyamatosan veszít a piaci részesedéséből. A háttérben az áll, hogy az Y-generáció az olcsóbb, kevésbé szexi, viszont kényelmes alsóneműket gyártó márkák felé húz. A fast fashion cégekkel is nehéz felvenni a versenyt, ma már minden nagyobb lánc árul bugyikat és melltartókat, a klasszikus szereplőkhöz képest fillérekért.
Ezek többnyire minőségben is silányabb termékek, de ha 3000 forintért is lehet melltartót kapni, kevesen vesznek 13 ezerért. A hagyományos cégek azzal is veszíthettek vásárlókat, hogy nem csatlakozták rá időben a pozitív testképpel, átlagos női testekkel való reklámozás trendjére, ami az elmúlt években söpört végig a divatvilágon, különösen a fürdőruhák, fehérneműk piacán (emlékezetes, hogy sokan már azt is az átlag felé mozdulás jeleként értékelték, hogy a Victoria's Secret új angyala Palvin Barbara lett, aki kivételesen nem néz ki anorexiásnak).
Ezzel a trenddel összhangban a Chantelle az elmúlt 5 év folyamán közel az ötödével csökkentette a kapacitását, és ez a Pasha mutatóin is meglátszott. A céginformációs rendszer szerint 2014-ben még 277 fő dolgozott a gyárban és 3,8 milliárd forintos árbevétel mellett 114 milliós adózott eredményt ért el a cég, 2018-ra viszont 205 dolgozó maradt, akik 1,8 milliárd forint értékben állítottak elő fehérneműket, az eredmény pedig negatívba csúszott. A mínuszos eredmény egyébként az elmúlt 5 évből 3-ra igaz, ez játszhatott közre a Chantelle döntésében.
A francia csoportnak egyébként vannak még gyárai Marokkóban, Tunéziában, Vietnámban és Thaiföldön, a hazai vezetés nem tudja, ezekben is sor kerül-e a magyarhoz hasonló leépítésre. Az biztos, hogy munkaerőköltségben ezek az országok mind verik Magyarországot, kérdés, hogy hova lehet majd átrakni azokat a munkafolyamatokat, amik Dombóváron zajlottak – és még lesz-e rá kereslet a jövőben is.
A Pashában ugyanis nem csak varrtak (évente mintegy 700 ezer ruhadarabot, amiből a francia cég minden piacára jutott), hanem a termékfejlesztésében is részt vettek. Rózsa Béla azt meséli, éppen mivel nem olcsó munkaerőben tudtak versenyezni a többi üzemmel, tudatosan törekedtek rá, hogy amennyire lehet, nagyobb szaktudást és menedzsmenttudást igénylő feladatok felé vigyék el a gyárat: a fejlesztés mellett kis szériás modellek vállalása, rugalmas, gyors gyártás, állandó kapcsolattartás a központtal.
2014-től kezdődően kizárólag Dombóváron zajlott a csoport Chantal Thomass nevű márkájának fejlesztése, ez a Chantelle egyik legkomplexebb, legnehezebben elkészíthető modellekből álló márkája.
„Miután a központból megjött egy új modell terve, mi találtuk ki, hogyan lehet úgy megcsinálni, hogy lehető legstrapabíróbb és anyagtakarékosabb legyen. Egy bonyolultabb melltartó kidolgozása fél éves folyamat is lehet, közben hazavisszük, kipróbáljuk, hogy kényelmes-e, mosáskor megmarad-e a formája, nem esnek-e a le a róla a kiegészítők” - mondta Schiffer Róbertné, aki varrás mellett a fejlesztésben is részt vett.
Mindez azonban nem volt elég a további felszínen maradáshoz a hagyományos fehérneműk zsugorodó piacán. Az összeszokott csapatként működő dolgozók reményeivel összhangban a cégvezetés is hangsúlyozza, azt szeretnék a legjobban, ha érkezne a gyárra értelmezhető akvizíciós ajánlat: a Pasha Kft.-t ugyan most már mindenképp felszámolják, a telephely azonban ott van, és a franciák nyilván szívesen el is adnák.
Mivel a magyar textilipar a rendszerváltás után leépült, a vezetés nem csak az ágazaton belüli, hanem akár más területen való hasznosulást is el tud képzelni, az üzemcsarnokban lehetne akár összeszerelő-üzem is, mondja Rózsa Béla. „A lényeg, hogyne vesszen el az az érték, ami az itt dolgozók kézügyességében, szaktudásában van”.