Index Vakbarát Hírportál

Feleannyi a cukor a hazánkban forgalmazott üdítőkben, mint 2010-ben

2019. május 30., csütörtök 11:48 | aznap frissítve

Magyarországon az üdítőitalok és gyümölcslevek átlagos cukor- és kalóriatartalma 2010 óta összesen 43 százalékkal csökkent, közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség csütörtökön az MTI-vel.

A szövetség tagvállalatai a kitűzött célt termékeik receptúrájának átalakításával, új, innovatív termékek bevezetésével, illetve kis kiszerelésű termékeik arányának növelésével valósítják meg, és bővítik kínálatukban az alacsony kalóriatartalmú és a kalóriamentes termékek arányát, írják a közleményben.

A 2010. és 2018. között a szövetség tagjai által gyártott, forgalmazott termékek 100 milliliterre vetített átlagos cukor- és kalóriatartalma 43 százalékkal csökkent,

ami 3 százalékpontos javulás a 2017-ben mért 40 százalékos értékhez képest.

Az alkoholmentes italok 2010-ben 100 milliliterre vetített átlagos kalóriatartalma 40 kalória volt, ma már csupán 23 kalória. A csökkentett kalóriatartalmú, azaz legfeljebb 20 kalória/100 milliliter, és kalóriamentes termékek aránya az alkoholmentes italokon belül 23 százalékról 56 százalékra emelkedett 2010. és 2018. között. 

A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség, a magyarországi alkoholmentes italgyártók szakmai érdekvédelmi szervezete, amely a hazai ásványvíz-palackozók több mint 95 százalékát, az üdítőital- és a gyümölcslégyártók mintegy 80 százalékát képviseli. 

Rovatok