Az új magyar csodakötvénynek, a MÁP Plusznak alig lesz versenytársa, a magyar lakosság júniustól szinte kockázatmentes, ugyanakkor magas, öt évre, évente átlagosan 4,95 százalékos hozamot ígérő állampapírt vásárolhat. Az azonban állampolgárként továbbra is kérdés, hogy az államnak megéri-e egy nehezen tervezhető, a piacon elérhető finanszírozásokhoz képest drága papírral szolgálni a nagy célokat, vagyis a lakossági állampapírok állományának duplázását, illetve az önfinanszírozást?
Amikor a magyar állam újabb és újabb lakossági kezdeményezéseiről írunk, akkor nehéz nem úgy kezdeni a cikket, hogy bolond, aki ebben nem vesz részt, bolond, aki kimarad.
A magyar állam ugyanis Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz) néven 2019. június 3-tól rendkívül kedvező kamatozású állampapírt bocsát ki. A papír fél év után 3,5, egy év után 4 százalék kamatot fizet, majd évente 0,5 százalékponttal növekszik még a kamat, vagyis az ötödik évben már 6 százalék a kamatozás.
Ezek a kamatok eleve varázslatosak a hazai és nemzetközi hozamsivatagban, de még egy rakás nagyon kedvező paraméter is javítja a vonzerőt.
Fontos paraméter, hogy a kamatot mindig a fordulónapokon írják jóvá, onnantól kamatos kamattal fut tovább a befektetés. A papír kifejezetten a lakossági befektetőknek szól, ők viszont heti rendszerességgel jegyezhetnek majd a papírból.
De akkor miért szomorkodhatunk mégis? A kérdés megértéséhez forduljunk a Barcelona futballcsapatának példájához! Az FC Barcelona gazdag klub, rengeteg jegyet ad el a meccseire, sok pénzt kap a tévé közvetítési jogokért, ha leigazol egy sztárt, milliószámra adja el Ázsiában is a mezeket, a szponzoroknak is mélyen a zsebükbe kell nyúlnia, ha fel szeretnének kerülni a játékosok mezére.
Ez a klub megbízható adós, vissza fogja fizetni az adósságait, de könnyen lehet, hogy az átigazolási időszakban, amikor 80-100 millió eurós játékosokat keres, átmenetileg külső finanszírozásra szorul. A jó adósnak azonnal felkínálkozik három-négy angolszász bankcsoport, hogy 3 százalékos éves kamattal kölcsönadnának 200 millió eurót. Ám a klub elnöke a „Barcelona-családhoz” fordul, nem szívesen fizetnék kifelé kamatot, nem akarnak briteknek tartozni, mi van, ha ezek a bankok ellenünk fordulnak?
Felmerül az ötlet, hogy jobb lenne befelé, például Lionel Messi és Luis Suarez felé eladósodni, tőlük kölcsönkérni 100-100 millió eurót, nekik biztosan sok pénzük van. Igaz ők jelzik, hogy csak 5 százalékon kölcsönöznek.
A tanmesét talán nem is kell folytatni. A kérdés az, hogy a Barcelona szurkolói vajon boldogok-e attól, ha a kamat a Barcelona-családban marad, ha ennek az az ára, hogy adott évben nem 6 millió euró, hanem 10 millió euró lesz az a bizonyos kamatteher?
Messi és Suarez majd boldog lesz, mert jó adóstól kapnak sok kamatot, de mit szólnak a szurkolók?
A metaforából visszatérve, mindenki, aki jegyez majd a Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz) elnevezésű termékből a mai viszonyok alapján jó üzletet csinál, mert magas kamatot realizálhat, de
az ismert önfinanszírozási célok indokolttá teszik-e, hogy ilyen magas legyen a magyar államadósság finanszírozásának a költsége?
A piacon ugyanis 3 százalék körül lehetne hitelt felvenni erre az időtávra.
Mielőtt megismertük volna e kötvény paramétereit, azt gondoltuk, hogy az ÁKK az infláció emelkedésétől tartva állományokat szeretne átterelni a Prémium inflációkövető családból a fix kamatozásba, de valójában nem erről van szó, mert a MÁP Plusz az inflációs sokktól nem véd meg.
A rugalmas kiszállási lehetőség miatt, ha 5 százalék lenne az infláció (ne legyen!), akkor még a befektetők közismert tehetetlensége (a sok befektető lassan mozdul meg) mellett is kevesen fognak a 4,95 százalékos éves kamatozásban maradni, amikor egy infláció + 150 bázispontos kötvény már 6,5 százalékot fizet majd.
Államadósság-finanszírozás szempontjából ezért nem tűnik a legjobb eszköznek a MÁP Plusz, mert az ÁKK nehezen számolhat előre: nehéz megmondani, hogy az öt éves papírban átlagosan mennyi ideig maradnak majd bent ténylegesen a befektetők.
Forián-Szabó Gergely, az Amundi befektetési szakemberének gondolatát ellopva,
az ÁKK ezzel a termékkel voltaképpen átvállal valamit az MNB által halogatott monetáris szigorítási feladatból."
Egy klasszikus monetáris szigorítás úgy néz ki, hogy a jegybank kamatot emel, ezzel hűti a gazdaságot, többen tartják onnantól rögzített kamatozású papírokban a pénzüket, mint közvetlenül részvényekben, vagy más reálgazdasági befektetésekben.
Ha az ÁKK magas kamatot fizet a lakosságnak, akkor az MNB-nek nem kell lépnie, de mégis sokan átmennek a MÁP Pluszba, és ez is hűti a gazdaságot. Félreértés ne essék, ez nem baj, erre szükség van, csak éppen egy unortodox megoldást látunk.
A cél biztosan az, hogy az új szupervonzó kamat készpénzt csalogat elő a párnacihából, ilyen hatás is lehet, de ami egészen biztos, hogy minden versenytársnak (betét, biztosítás, alap, pénztár, részvény) nehezebb lesz magyar lakossági forrást szereznie.
Lesz tehát a piacon egy vonzó lakossági kamat és egy alacsonyabb intézményi kamat. A kettős kamatrendszer azonban olyan, mint volt régen a kettős árfolyam.
Az átkosból emlékezhetünk, hogy amikor van egy hivatalos 7 forintos schilling árfolyam, de a feketepiacon 12 forint egy schilling, akkor jó üzlet lesz az ügyeskedés, a feketézés. Ha a magyar lakosság 5 százalékon tudja fialtatni a pénzét, de a bankok, vagy a cégek csak 3 százalékon, akkor meglesznek az utak a két szint közötti különbség „okos” megnyerésére.
De vajon miért ódzkodik ennyire az állam a devizaalapú, vagy forintalapú nem-lakossági papíroktól?
Elsősorban azért, mert jön esetleg az infláció, vagy jön a válság, akkor egy intézményi befektető gyorsan tud mozdulni, kiszolgáltatott helyzetben hagyva ezzel az államot.
Igen, értjük, hogy most nem cél a devizakötvény-kibocsátás, a magyar állam jogosan javított hazánk 2009-2010-ben már vészes sérülékenységén, de ezt a papírt már nehéz megindokolni, ez a felár túlzásnak tűnik.
Különösen azért, mert az öt évre átlagosan 4,95 százalékos kamat felett a papír forgalmazásának is költsége van. A külső közvetítők, így a lakástakarékok jutalékért forgalmaznak, a belső forgalmazóknak, így a kincstári hálózatnak pedig a működési költségeit kell finanszírozni.
Extrém esetben még külföldi befektetők érdeklődését is felkeltheti a szuperpapír. Ez biztosan nem cél, de a devizakülföldiek előtt sem elzárt papír még a teljes fedezés (vagyis az árfolyamkockázat eliminálása esetén is) kihozható 4 százalékos hozam egy külföldinek. Igaz, a befektetőnek a magyar állam kockázatát futnia kell, de az szerencsére az elmúlt öt évtizedben egyáltalán nem jelentett kockázatot.
Összefoglalva az új állampapír nagyon jó befektetés, a befektetők, vagyis a magyar „Messik” és „Suarezek” vélhetően jól fognak járni vele. Hogy az adófizetők közössége, vagyis a magyar állam jól jár-e és egyáltalán miért csinálja, azt nem tudjuk, de azt persze mindig hozzá kell tenni, hogy több valós információja van az MNB-nek és az ÁKK-nak a magyar pénzügyi helyzetről, az adósságfinanszírozás költségeiről és kockázatairól.
Júniustól lehet futni a kasszához és venni a szuperpapírból, aztán drukkoljunk, hogy a bőségnek soha ne legyen meg a böjtje, ne jöjjön el a hét szűk esztendő.
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)