Index Vakbarát Hírportál

78 milliárdos profitja az állami cégeknek tavaly

2019. június 4., kedd 08:50 | aznap frissítve

78 milliárd forintra rúg az állami cégek tavalyi nyeresége, vagyis akár ennyi osztalékot is kivehetne belőlük a magyar állam – összegezte a Világgazdaság. 

A költségvetési előirányzat az osztalékra vonatkozóan ennek kevesebb mint a fele, 35,5 milliárd forint volt, de ez nem szokatlan, ezt a tételt ugyanis mindig nagyon konzervatívan becslik. Azonban hiába a potenciálisan lehívható nagy összegű osztalék, az állam nem fog minden forintot elvonni a cégektől, és a tényleges bevétel egy része nem hozzá kerül. 

A top 5 állami osztalékfizető:

A Molban 25,24 százalékos az állam részesedése, a cég közgyűlése 142,5 forintos részvényenkénti osztalék kifizetéséről döntött, így a napokban az állam csak az olajcégtől 29,47 milliárd forint bevételre számíthat. Az elmúlt hónapban az állam átadta a Mol Nyrt.-ben és a Richter Nyrt.-ben a 10-10 százalékos részesedését a Corvinus Egyetemet fenntartó Maecenas Universitatis Corvini Alapítványnak, amely már jogosult a tavalyi eredmény után járó osztalékra, ami a Mol esetében 11,7 milliárd forint. Tehát a költségvetésbe a maradék 17,7 milliárd forint kerül.

Rovatok