Index Vakbarát Hírportál

A Lidl már lenyomta a CBA-t forgalomban

2019. június 4., kedd 12:38

Változatlanul a Tesco a legnagyobb forgalmú kiskereskedelmi lánc Magyarországon 769 milliárd forintos becsült forgalommal, írja az MTI, a Trade magazin közleménye alapján.

A kiskereskedelmi toplistát közreadó szaklap tájékoztatása szerint a második és a harmadik helyezett sem változott, a Coop 627, a Spar 617 milliárd forintos bruttó forgalmat ért el 2018-ban.

Negyedik lett a Lidl, 549 milliárd forintos forgalommal. A CBA pedig az ötödik helyre került 527 milliárddal.

A közlemény kiemeli: az adatok alapján a tavalyi év kimagaslóan jó volt az említett cégek számára, a toplistán szereplő minden lánc növelni tudta bevételét az előző évhez képest.

Hermann Zsuzsanna, a Trade magazin főszerkesztője a közleményben kiemelte, hogy a növekvő bérek jelentősen hozzájárultak az eredményekhez.

A boltok száma azonban jelentősen csökken, a munkaerőhiány és az egyre emelkedő munkabérek miatt sok kisbolt zárt be.

Hatodik lett amúgy a Reál 416 milliárdos forgalommal, az Auchan 390 milliárd forintos bevétellel maradt a hetedik, a Penny Market 292 milliárd forinttal a nyolcadik és az Aldi 256 milliárddal a kilencedik.

A dm 103 milliárddal megőrizte tizedik helyét, a Rossmann pedig 89 milliárddal ismét a tizenegyedik lett.

Rovatok