Index Vakbarát Hírportál

Pörögnek a programozó gyorstalpalók

2019. június 19., szerda 08:36

Növekvő árbevétellel és nyereséggel zárta az évet a legtöbb néhány hónapos informatikus képzést kínáló vállalkozás, írja a Világgazdaság. Amelyik veszteséges volt, az is csak azért, mert külföldi bővítésre költött. 

A legnagyobb növekedést a Codecool érte el, 884 millió forint volt a forgalma a 2018-as év folyamán. A Codecool 3,5 millió euró (1,12 milliárd forint) tőkebefektetést kapott az idén a Portfolion és a Lead Ventures Alapkezelő befektetőktől. Úgy tudjuk, hogy a friss pénz dandárját az utóbbi adja.

A legnagyobb árbevételt a Training 360 produkálta, 2,46 milliárd forintot, ennek közel harmada azonban a munkaerő-fejlesztésből származott. A Training 360 vezetője elmondta a Világgazdaságnak, a cégek kezdik felismerni, hogy a fellépő munkaerőhiány ellen az átképzés az egyik hatékony eszköz.

A szintén népszerű Green Fox árbevétele 47 százalékkal nőtt a 2017-es eredményhez képest, 393 millió forint volt. Ők a pénzt egy prágai iskola megnyitásába fektették, amelyre elmondásuk szerint máris nagy az érdeklődés. 

Rovatok