Index Vakbarát Hírportál

Októbertől már csak a Volánbusz marad vidéken

2019. július 2., kedd 09:10

Még februárban jelentették be, hogy átszervezik a vidéki állami busztársaságokat, most pedig aláírták a részvényesi határozatot, így októbertől már csak egy nagy vállalat működik majd vidéken, a Volánbusz. A Népszava cikke szerint ebbe a cégbe olvad majd be a többi - összesen hat - vidéki busztársaság.

Szakszervezeti vezetők szerint azonban még az előző - 2015-ben indult - átalakítás sem zárult le, mert például a béreket nem sikerült egységes szintre hozni a társaságoknál.

Egyébként a Budapesten és Pest megyében működő Volánbusznál a legmagasabbak a bérek, míg az Észak-Magyarországon működő közlekedési társaságnál a legalacsonyabbak, de a többi régióban is eltérő pótlékrendszerek működnek, amit egységesíteni kell, ha egy társaságban egyesülnek a cégek.

A jelenleg működő hét regionális busztársaságot még 2015-ben hozták létre, a korábban huszonnégy szervezetből álló Volán csoport átalakításával. 

Az akkori átalakítás indoklása szinte szó szerint ugyanaz volt, mint ami a mostanié is: hatékonyabb működésre van szükség, és magasabb színvonalú szolgáltatást kell nyújtani az utazóknak.

A Népszava idézi Gyöngyösi Mátét, a Közlekedő Tömeg Egyesület szakértőjét, akinek az a véleménye, hogy az előző átalakításnak semmilyen előnyét nem látták az utasok, ráadásul az akkori változtatásokat három éves előkészítő munka előzte meg. Most azonban a cégbírósági eljárás szerint októbertől már az új formában kell működnie az állami busztársaságnak.

Az új szervezet egyébként az egyik legnagyobb állami vállalat lesz, 20 ezer fős állománnyal terveznek, ehhez viszont létszámbővítésre lenne szükség, mert most a részmunkaidősökkel együtt is csak 18 ezren vannak. Ehhez kapcsolódóan kiderült, hogy több olyan munkát is vissza akarnak hozni a Volánbusz rendszerébe, amit a legutóbbi átalakításkor külső cégre bíztak, de menet közben kiderült, hogy így sokkal többe került a karbantartás vagy a könyvelés elvégzése, mint korábban.

Horváth László, a Közlekedési Munkástanácsok egyik vezetője azt mondta a lapnak, hogy a fővárosi székhelyű busztársaságnak három régiós egysége lesz: egy a nyugati országrészben, várhatóan szombathelyi központtal, egy másik a keleti országrészben szolnoki centrummal, a harmadik pedig Budapesten és az agglomerációban működik majd.

Abban biztosak a szakszervezeti vezetők, hogy az eddigi évi 50-100 új jármű édeskevés a buszállomány megújítására. Az alkatrészek pótlását is a mostaninál gyorsabban és rugalmasabban kell megoldani, mert az egyetlen beszerző cégbe központosított alkatrészvásárlás hetekkel hátráltatja ma a karbantartók munkáját. Emellett 

a Volánbusz Zrt. vezetői egyértelművé tették, hogy az év eleji 5 százalék után idén már nem lesz béremelés.

A Közlekedési Munkástanácsok jövőre 14-15 százalékos béremelést szeretne elérni, a bérkülönbségek kiegyenlítése mellett.

Rovatok