Index Vakbarát Hírportál

Informatikai leányvállalatot alapít a Mészáros-Jászai-féle 4iG

2019. július 3., szerda 18:34

DOTO Systems Zrt. néven leányvállalatot alapít a Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe tartozó 4iG a DOTO System informatikai rendszer kizárólagos fejlesztésére és értékesítésére – közölte a cég szerdán az MTI-vel.

A DOTO technológia a vállalatok ügyviteli és folyamatmenedzsment területei számára kínál megoldást a kormányzati, a nagyvállalati szektor, illetve a civil szféra számára, két évtizednyi fejlesztés és üzemeltetés áll mögötte és már többször szerepelt jól külföldön is. Jászai Gellért elnök-vezérigazgató a 4iG befektetését azzal indokolta, hogy

a magyar fejlesztésű rendszer a nemzetközi piacon is sikeres lehet

A társaság közleménye szerint a leányvállalat 60 százalékát a 4iG elnök-vezérigazgatója, 40 százalékát Galambos László Péter birtokolja, utóbbi a tulajdonában lévő DOTO programcsomag licencjogaival, és egy fejlesztői csapattal biztosítja a vállalat indulását.

A 4iG az elmúlt időszakban egyébként őrületes szárnyalásba kezdett: éppen kedden derült ki, hogy a Sys IT Services Szolgáltató Kft. egyik alvállalkozójaként 19 milliárdért üzemeltetheti majd a BKV informatikai rendszerét, a múlt héten pedig 2,679 milliárd forintos állami megrendelést kapott a cég. Az utóbbi hónapokban többször felmerült az is, hogy a 4iG megveheti a - mostani szerződésben szintén alvállalkozó - T-Systems Magyarország Zrt.-t, amely közvetlenül a Magyar Telekom, közvetve pedig a német Deutsche Telekom érdekeltsége.

Nemrég történt az is, hogy Mészáros Lőrinc és Jászai Gellért megállapodásának eredményeként a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója tőzsdén kívüli ügyletekkel irányító befolyást szerzett az informatikai nagyvállalatban, a piacon pedig úgy hírlik, hogy ezúttal nem piaci trükkről, hanem tényleges szétválásról lehet szó. 

Rovatok