Az Európai Unió állam- és kormányfői hosszas tárgyalások után megállapodtak arról, hogy kiket jelöljenek a legfontosabb uniós pozíciókra.
Az Európai Központi Bank élére a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatóját jelölték, Christine Lagarde pedig ma le is mondott a washingtoni székhelyű szervezet éléről
– írja az MTI. Az Európai Központi Bank jelenlegi elnökének, az olasz Mario Draghinak a megbízatása október 31-én jár le. Megválasztása esetén a francia Lagarde lenne az EKB első női elnöke. Az IMF közleménye szerint Lagarde helyére ideiglenesen David Liptont, az IMF első vezérigazgató-helyettesét nevezték ki.
Lagarde 2007 és 2011 között a francia kormány pénzügyminisztere volt, 2011-ben vette át a Valutaalap irányítását, majd 2016-ban újabb öt évre megválasztották a szervezet vezetőjének.