Index Vakbarát Hírportál

Varga Mihály: Még mindig nemzeti sportnak számít az adóelkerülés

2019. július 25., csütörtök 11:44

A magyarországi versenyképességről tartott rövid előadást Varga Mihály Tusványoson. A magyar pénzügyminiszter nagyon nem elégedett a magyar kis- és középvállalkozások általános mentalitásával.

Mintha a kkv-knál több energia menne el az adóelkerülésre, mint a termék eladására.

Erre a mondatra önmagában nem is kapnánk fel a fejünket, hiszen feltehetően mindenki tudna mondani kapásból a környezetéből pár céget, aki kisebb-nagyobb adótrükkökkel próbál meggazdagodni, és távolról sem az innovációra koncentrál.

A kijelentés jelentőségét mégis az adja, hogy ezt a magyar gazdaság egyik legfontosabb szereplője, Varga Mihály pénzügyminiszter tette Tusványoson. A téma a versenyképesség volt csütörtök reggel, Varga pedig nem elsősorban a kormány fényezésére használta ki a rendelkezésére álló időt.

Ahogyan tavaly, ezúttal is őszintén kifejezte elégedetlenségét a magyar kis- és középvállalkozói szektorral kapcsolatban. Itt a legfontosabb feladatnak az "elkényelmesedés elleni küzdelmet" nevezte. Varga szerint még mindig a legfőbb probléma, hogy a kkv-k jó része az adó be nem fizetésére alapozza az üzleti modelljét:

rengeteget tettük azért, hogy feketegazdaságot visszaszorítsuk, de még mindig nemzeti sportnak számít az adó elkerülése. Mintha erre több energia menne el, mint a termék eladására.

Varga adott is néhány jó tanácsot a kkv-knak, hogy a hosszú távú tervezésnél miket felejtsenek el

Varga a Kárpát-medence vállalkozóinak is üzenetet küldött. Szerinte szorosabb együttműködés kívánatos a magyar állam, a magyarországi önkormányzatok és cégek és a határon túli vállalkozások között. "Fontosak a rendezvények, a székely fesztivál, testvérvárosi kapcsolatok, de ezek most megmaradnak politikai és kulturális szinten, de mélyebbre nem megyünk, holott lehetne."

Varga azt mondta, a kormány azt szeretné, ha minél több önkormányzat, nagyobb cég bekapcsolódna ebbe a folyamatba, és például nemzetpolitikai szempontokat érvényesítenének, amikor üzleti partnert választanak, vagy arról döntenek, honnan rendelik meg a szükséges termékeket. "Ne legyünk szemérmesek, tőlünk nyugatabbra ezt sokkal direktebben csinálják" - mondta Varga, aki szerint az osztrákoknál fel sem merül, hogy ne osztrák cégtől rendeljék meg azokat a termékeket, amelyeket lehet.

Rovatok