Index Vakbarát Hírportál

Fél hektárt árulnak Fonyód legszebb részén - bár a tulaj szerint nem

2019. július 30., kedd 15:06

Frissítés: Cikkünk megjelenése után Sysco Group ügyvezető igazgatója jelezte, hogy egyáltalán nem akarják eladni a megjelölt területet, nincs is semmilyen megállapodásuk az ingatlant fals módon hirdető céggel, és már többször kérte őket, hogy távolítsák el a hirdetést. 

Eladó csaknem ötezer négyzetméternyi terület Fonyód egyik legszebb részénél, a Panoráma (Szaplonczay) sétánynál, a múzeum mellett. Az ingatlant 342 millió forintért hirdetik, pillanatnyilag egy ligetes, fás terület, nevéhez méltóan erős panorámával.  Jelenleg parkolónak van minősítve, ami egyebek mellett azt jelenti, hogy csak 5 százalékig beépíthető a telek. 

Magát a sétányt megnézhetjük Kata és Krisz idén feltöltött zenés videóján.

Megkérdeztük erről Hidvégi József fonyódi fideszes polgármestert, aki elmondta, hogy a volt Tungsram-üdülő parkolója ez az erdőrészlet, majd jogutódjuk, a GE eladta egy magánvállalkozásnak az üdülővel együtt, ők árulhatják ezt most. Az ingatlan mindig is magánterület volt, de reálisabbnak tűnő árért az önkormányzat is szívesen megvenné. Ezzel együtt a mostani tulajjal is jó volt a viszonyuk, nagyvonalú volt, hogy például a közelmúltbeli huszártábort is odaengedték a területre. 

De nem kell aggódni, nem valószínű, hogy oda bárki bármi nagyot építene: Hidvégi szerint "szó se lehet" arról, hogy az önkormányzat átminősítse a területet. Legfeljebb szigorításról lehet szó, hogy mondjuk erdővé minősítsék.  

A szabadstrand szinte teljesen kész lesz

Rákérdeztünk még a kiíró miatt kényelmetlen helyzetbe kerülő fonyódi Árpád parton lévő szabad strand helyzetére. Erről itt bővebben olvashat, a lényeg az, hogy valamilyen fura központi elgondolásból rendkívüli központi pénzekhez juthattak hirtelen balatoni strandok, amennyiben bevállalták, hogy a szezon közben is zajlani fog az építkezés.

Így is történt, ráadásul az esőzések és egyéb problémák miatt több helyen csúszott némileg a befejezés.  A pályázatokat kiíró Magyar Turisztika Ügynökség sajnos nem volt hajlandó elárulni, hogy mi volt az ötlet a szokatlan lebonyolítás mögött.  

A fonyódi Árpád part elkészül végül augusztusra, a polgármester tájékoztatása szerint holnap átveszik a játszótereket is, csak a környezetrendezés, azaz a füvesítés és a faültetés csúszik őszre. Ami biztosan nem dráma, egyébként sem lenne talán a legjobb ötlet júliusban fákat ültetni. Az Árpád part nagyjából fele pedig már két hete elkészült, üzemel, tele is van azóta - mondta el Hidvégi polgármester. 

Rovatok