Index Vakbarát Hírportál

Dobhatja a Wizz Air a Malév GH-t a lehúzások miatt

2019. augusztus 2., péntek 22:32 | négy éve frissítve

Nemrég írtunk róla, hogy Budapesten a weboldalukon szereplő díj több mint a dupláját szedi be a Wizz Airrel partner földi kiszolgáló személyzet, a Malév Ground Handling azoktól, akik elfelejtettek online becsekkolni. A különbség tízezer forint, a fapados légitársaságnál állítólag hegyekben állnak a panaszos esetek, a cég mégis szemet huny a módszeres lehúzás felett.

Most a Wizz Air is megszólalt.

„A Wizz Air megerősíti, hogy álláspontja szerint jelenlegi működésével a Malév Ground Handling Zrt. megsérti jogi kötelezettségeit, amikor a kihirdetettnél magasabb árat számít fel az utasoknak”

 – mondta Diederik Pen, a Wizz Air ügyvezető alelnöke és üzemeltetési igazgatója.

 „A helyzet megoldásának érdekében minden lehetőséget megvizsgálunk, beleértve a szerződés felmondását is.”

A Wizz Air szigorú követelményeket szab az utaskezelés területén, és elvárja, hogy kiterjedt hálózatán belül minden partnere eleget tegyen ezeknek. Ha bármely partnerünk megszegi kötelezettségeit, és félrevezeti a Wizz Air utasait, akkor alapos vizsgálattal, illetve szükség esetén jogi lépésekkel kell szembenéznie.

A dolog érdekessége, hogy a Wizz Air magyar vezérigazgatója, Váradi József korábban a Malévot is igazgatta, a Malév GH pedig az egykori légitársaság utolsó maradványa. 

Rovatok