Rég nem látott, összetett helyzet alakult ki a nemzetközi és a magyar gázpiacon. Az orosz – ukrán gázvita a legfontosabb kérdés, de Magyarországnak minden egyes szomszédos országgal van valamilyen gázellátási ügye. Éppen ezért ma még nehéz megítélni, hogy a fűtési szezon előtt bőven vannak forrásaink, vagy esetleg ellátási nehézségeink lesznek, neadjisten megint hosszú távra kell szerződnünk az oroszokkal? Közben különös hazai tranzakciók is történtek, részlegesen gazdát cserélt a legnagyobb elosztó és a stratégiai tárolást végző cég is.
Érdekes-e a földgázpiac egy, a gazdaság iránt átlagosan érdeklődő olvasónak? Egyáltalán mi a kapcsolata egy fogyasztónak a földgázpiaccal? Elsőre azt gondolhatnánk, hogy nem sok. Megszoktuk, hogy akinek gáztűzhelye van, az egész ében kapja a vezetékes gázt, esetleg szaladgál a palackokért. Október 15-én pedig elkezdődik a fűtési szezon, a városi távhőszolgáltatók beindítják a fűtési szolgáltatást. Valójában azért akinek se tűzhelye, se távfűtése nincs, de áramfelhasználó, a gáztüzelésű erőművek révén szintén kapcsolódik a földgázpiachoz.
A fő számokat tekintve, Magyarországnak körülbelül 10 milliárd köbméter gázra van szüksége egy évben, de a gázforgalmunk 20 milliárd köbméter körül alakul, mert a hazai felhasználás mellett rendszeresen küldünk gázt a horvát, a szerb, vagy éppen a román felhasználóknak is.
A tranzit óriási üzlet, a szomszédunkban van egy állam, Ukrajna, amely évente 3 milliárd dollárt keres ezzel, Gyakorlatilag Ukrajnának a legnagyobb értéke, hogy átmegy rajta egy fontos orosz – nyugati útvonal, a Testvériség gázvezeték-rendszer egy fontos ága, de Szlovákiában is kimagaslóan fontos az EuStream vezetékből származó bevétel.
Eddig milliárd köbméterekről beszéltünk, mert a gázpiaccal kapcsolatban ez a térfogatalapú mértékegység volt sokáig az ismertebb, valójában a gáz minőségét és hőmérsékletét jobban figyelembe vevő energiatartalom (kWh, Mwh, Twh) pontosabb mutató, ma már ez a hivatalos mértékegység.
Az érdeklődőbb fogyasztók talán tudják, hogy nagyjából honnan érkezik Magyarországra a gáz (Ukrajnából, Ausztriából, Szlovákiából), illetve azt is, hogy vannak gáztárolói kapacitásaink is, ahová előbb április 1. és szeptember 30. között berakjuk a földgázt, majd október 1-től kitároljuk, azaz felhasználjuk.
A tapasztalat az, hogy a cégek, államiak, magántulajdonúak, kereskedők, hálózat-üzemeltetők, gázszolgáltatók valahogy mindig megoldják, hogy legyen elég gáz. Könnyen lehet, hogy a 2019/2020-as szezonban is ilyen sima ügy lesz minden.
De most annak is van némi sansza, hogy nagyobb lesz a zűr.
Idén eleve nagyon sok minden történik a nemzetközi és a hazai gázpiacon, az ember csak úgy kapkodja a fejét, és nem könnyű rendet teremteni a sok információ között.
Az Európai Uniós szabályok alapján a hazai nagynyomású gázrendszer úgy működik, mint egy autópálya, amit mindenki használhat, aki megveszi a matricát. Természetesen annyi különbség mindenképpen van, hogy ahogyan az autópálya-használatnál adott kilométerre, megyére veszünk használati jogot, úgy a földgázvezetéknél emellett a kapacitások pontos kiosztása is fontos.
Az autópályánál ugyanis az üzemeltető eladhat sok matricát, legfeljebb lassú forgalom, dugó alakul ki, de a földgázvezetékeknél pontosan ki kell osztani a kapacitásokat.
A hazai gázpiaccal kapcsolatban a fő kérdések:
Ezek a külgazdasági kérdések, de eközben állami, államközeli szereplők is erősen elkezdtek mozgolódni.
Mi ezeknek a dealeknek a célja? Vajon vannak olyanok, akik már arra készülnek, hogy vészhelyzet alakul ki a gázpiacon és a földgázelosztás, vagy a betárolt gáz sokkal többet fog érni?
Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása erősen találgatós lenne, de azt megtehetjük, hogy feldobunk pár fontos és talán kevésbé ismert hazai és nemzetközi háttérinformációt erről a piacról, amelyek talán segítenek megvilágítani a folyamatokat.
Alapvetésként fogadjuk el, hogy Magyarországra nagyon nagy többségben orosz gázmolekulák érkeznek, de az ellátási útvonalak még így is versenyezhetnek.
A hosszabb távú jövőben a ma még drága amerikai palagáz és a ma még olcsó orosz földgáz versenyezhet, a még távolabbi jövőben pedig az egész szénhidrogénipar háttérbe szorulhat, mert megtanulhatjuk tárolni a megújuló forrásokat.
Fontos lehetőség az LNG is, a lengyelek például bátran szemtelenkednek az oroszokkal, mert jól kiépített északi LNG-forrásaik vannak.
De ma még a vezetékes gáz óriási biznisz, gondoljunk csak Németországra, egy igazán méretes gazdaságra, amely hadat üzent az atomnak, a szénnek, de emiatt egyelőre elképesztően fontos, nélkülözhetetlen számukra a gáz.
A különös az, hogy ahogy végigmegyünk Magyarország határai mentén, kiderül, hogy minden egyes szomszédunkkal van valami „vezetékes” helyzet, új, vagy régi vezeték, terv, feszültség, politikai támadás.
Az egész rendszerben a legfontosabb a rugalmasság, a választás lehetősége, de ezek kialakításában gyakori az a tyúk-tojás helyzet, hogy
Induljunk el most szépen körbe-körbe az országhatár mentén, és megértjük, hogy mennyire összetett is jelenleg a gázhelyzet!
A magyar gázellátásban hagyományosan a beregdaróci határkeresztező pont, vagyis az Ukrajnából érkező földgáz volt a legfontosabb. Ez a vezetékrendszer, a Testvériség, amely Oroszországból indul és Ukrajnán, illetve Fehéroroszországon keresztül, több leágazással ér el mindenféle piacokat, évente akár 90 milliárd köbméter gázt szállítva Oroszországból nyugatra.
Az utóbbi években azonban a teljesen elmérgesedett orosz – ukrán helyzet miatt az ukránok nem vesznek orosz gázt, vagyis természetesen vesznek orosz molekulát, de nem az oroszoktól közvetlenül, hanem 25-30 százalékos felárral, nyugati kereskedőktől.
Ezek a szállítások részben Magyarországon (részben pedig Szlovákián és Lengyelországon) keresztül érkeznek Ukrajnába. Ez sokaknak jó üzlet, ugyanakkor az egymást fenyegető orosz és ukrán fél önsorsrontó játékot űz.
Az orosz Gazprom és az ukrán Naftogaz dollármilliárdos elszámolási perekbe bonyomódott. A perben az ukránok állnak nyerésre, de közben szívnak is, mert a sok konfliktus miatt az lett az az oroszok legfőbb törekvése, hogy északról, vagy délről, de kikerüljék a drága ukrán tranzitot.
Ha az év végén lejár a szerződésük, senki nem tudja, hogy mi lesz jövőre. Az oroszoknak és az ukránoknak is létszükséglet lenne egy megállapodás, mert az oroszok így tudják a sokféle nyugati, a magyar és szerb, valamint részben a horvát, a bosnyák és a román piacot ellátni gázzal.
Az ukrán költségvetésnek, és így az új elnök Volodimir Zelenszkijnek pedig létfontosságú a 3 milliárd dollárnyi tranzitdíj és az, hogy a kizsigerelt lakosságnak alacsony gázárat tudjon kínálni. Csakhogy a hangos kritikusok kereszttűzében nagyon nehéz az agresszor Oroszországgal bármiben megegyezni, mert aki ezt teszi, azt hazaárulónak kiálthatják ki.
Azért vélhetően a nap végén lesz egyezség, és amit most látunk, az inkább csak a tárgyalási pozíció belövése, de azért arra is készülni kell, ha nem jön Ukrajnán keresztül gáz Magyarországra.
Ebben a relációban Csanádpalota a határkeresztezőpont, és a populista politika itt is teljesen idióta helyzetbe sodorta magát. Magyarország abban reménykedik, hogy az osztrák OMV és az amerikai Exxon majd egy csomó földgázt hoz ki a Fekete-tengerből, és abból tudunk sokat vásárolni, vagyis a román irány lehetne az oroszoktól történő függetlenedés záloga.
Egyelőre azonban ez éppen fordítva történik, a HU-RO irány él, rengeteg földgáz megy Magyarországon keresztül Romániába, míg a RO-HU kapacitások kiépítése Romániában ugyanúgy döcög, mint például az autópálya-építések. A román politika egészen értelmetlen módon egyelőre leblokkolta a nagy gázkitermeléseket is.
A román pozíció tarthatatlannak tűnik, a román politika önsorsrontása tényleg olyan, mint a brexit-történet.
Az EU nagyot hibázott, hogy a románokat nem rendszabályozta határozottabban, mert több balkáni állam is elkezdte követni őt a szabályszegésben, hiszen ha Románia megúszta, akkor majd megússzuk mi is.
Ezen egy értelmesebb román politikának változtatnia kellene, de bármennyire is szomorú következménye ez egy jó célnak, a román politikusokat eléggé fogja a nagy korrupció-üldözési lendület. Sok politikus már börtönben van, senki nem szívesen ír alá olyan adójavaslatot, szerződés-módosítást, amire ráfogható, hogy a beruházók és a Magyarország felé irányuló export érdekében és az állam, vagyis a román adófizetők ellenében történt, nehogy büntetőjogi következményekkel kelljen számolnia.
Mindenesetre, ha lesz gázkitermelés és elkészül a két kapacitás a RO-HU 1 esetében 1,75 milliárd köbméter, a RO-HU 2 esetében pedig 4,2 milliárd köbméter kapacitás léphet be a rendszerbe.
A kiskundorozsmai „betáp”, vagyis a Szerbia felől érkező vezeték is hatalmas lehetőség lehet, ha egyszer valóban megépül, mert ez egy éves szinten 15,75 milliárd köbméteres vonalnak indul. A nagy orosz – török, vagyis Putyin – Erdogan barátkozás jegyében az oroszok 31,5 milliárd köbméter gázt pumpálnának Törökországba, a felét a Török Áramlat 1 révén török felhasználásra, míg a másik felét a bolgár – szerb - magyar vonalra és az innen elérhető nyugati piacokra.
A bolgár és a szerb felhasználás elég alacsony, együttesen is csak 5 milliárd köbméter, vagyis ha ez a vezeték valóban megépül, akkor Kiskundorozsma felől akár az egész magyar fogyasztás kielégíthető lenne.
Ám ez nem ilyen egyszerű. Képzeljünk el egy török – bolgár – szerb – magyar vezetéket, amit nagyon leegyszerűsítve a rettentően bonyolult uniós gázszabályok miatt a legjobban úgy lehet érzékeltetni, hogy jön a gáz az unión kívülről be az unióba, majd kimegy az unióból, végül visszajön az unióba.
Ez önmagában sem könnyű szabályozási helyzet, de a bolgár és a szerb szakasz tele van egyéb őrületekkel is.
A részletek nagyon szövevényesek lennének, de alapvetően az orosz érdekérvényesítés kavart be a két piacon. Bulgáriában 30 százalékos árelőnnyel, 1,1 milliárd dolláros ajánlattal egy szaúdi – olasz konzorcium (Arkad ABB S.p.A és Saudi Arkad Engineering & Construction Company) nyerte az építést.
A bolgárok még okosnak is remélték magukat, hogy így majd az unió és a szaúdiakkal barátkozó Egyesült Államok is támogatja a projektet.
Ám az oroszok nagyon prüszköltek és a tender győztesének a kihirdetése után valahogy mégis elkaszálta a bolgár állam a nyertest és a korábban második helyezett, orosz hátterű konzorcium 31 százalékos árengedménnyel befutott. Ezt a döntést azonban a Legfelsőbb Bíróság óvta meg, és megtiltotta a szerződéskötést. Erre az orosz kötődésű konzorcium is pert indított. Októberben lesz tárgyalás, de így aligha kétséges, hogy a korábban ígért, 2019 végi határidőre nem lesz kész a cső. A bolgárok annyira nincsenek emiatt kétségbeesve, mert görög terminálokból LNG-t vesznek.
Az oroszok Szerbiában sem könnyítették meg a projektet. Volt egy szerb gázcég, a Srbijagas, de a projektre létrejött egy Gastrans nevű új cég is.
A lényeg, hogy sok a jogi vita, veszekedés, a vezeték építése azért megindult, de mindez a bolgár szakasz hiányában sokat nem ér. Magyarország számára az is egyfajta kockázat, hogy amennyiben az oroszok már nem csak rajtunk keresztül tudnak majd eladni a baráti szerbeknek, abból még lehet baj, beeshetünk két szék között a pad alá. Ez egy konkrét példa arra, amikor a gázforrás diverzifikációja Szerbiában csökkenti a magyar ellátásbiztonságot.
A piaci szereplőkkel folytatott háttérbeszélgetések alapján a legellentmondásosabb a horvát irány, vagyis Drávaszerdahely megítélése. Ha ez a 2,6 milliárd köbméter gázt tárolni képes LNG-terminál elérhető lesz, akkor az Adria, nevezetesen a Krk-sziget LNG-terminálja tudná a magyar piac egy kisebb részét, 10-15 százalékát is kiszolgálni.
Van, aki szerint ezen kevés gáz jöhetne, az is drágán, a magyar állam feleslegesen diszponálja magát erre a vezetékre. Más szerint azonban éppen az a baj, hogy nem mutattunk nagyobb lelkesedést, mert egy fontos alternatív útvonalról lemaradhatunk.
Tény, hogy az európai LNG-terminálok közül a horvát egy lengyelt (Świnoujście) leszámítva a legdrágább, de politikailag mégis érdemes lehet itt nagyobb lelkesedést mutatni.
A horvátbarát amerikai energialobbi előtt biztosan jó pont lenne, ha Magyarország egy nem annyira az orosz érdekkörben levő csatorna után is érdeklődést mutatna.
Eddig a drága amerikai gázra csak az oroszokkal nagyon kritikus lengyelek, vagy baltikumiak kaptak rá, Magyarország opportunistább volt, kedves Amerika, ha van versenyképes javaslatod, tárgyaljunk, de amíg olcsóbb gázt adnak az oroszok, eszünk ágában sincs elzavarni őket.
Megoldást jelenthetne a magyar és a horvát gázpiac összekapcsolása is, de ez nem biztos, hogy Horvátországban keresztülvihető.
Szlovéniával még nincsen vezetékünk, és bár ez nem is annyira a kicsi szlovén, de az annál izgalmasabb észak-olasz piacok miatt nagyon is fontos lenne Magyarországnak, a rossz magyar – szlovén politikai kapcsolatok miatt ezzel most nem is állunk olyan jól. Az EU-ban egyedülálló módon a két ország elektromos hálózata sincsen összekötve.
Ha a jövőben Magyarországra többféle alternatív útvonalon is érkezhet gáz, akkor a mi tranzitbevételeink miatt lenne fontos, hogy kifelé mehessen a szlovén, és így az észak-olasz piacokra gáz.
Szlovénia azonban úgy tűnik, nem eltökélt ebben.
Ami már csak azért is érdekes, mert egy fontos szlovén – horvát gázszállítási útvonal kiesése miatt úgy tűnhetne, hogy Szlovénia érdekelt abban, hogy menjen rajta keresztül fontos szállítási útvonal, de mégsem történik semmi. Ha a remélt észak-olasz-szlovén – magyar gázvezeték kétirányú lenne, akkor az olasz LNG-terminálok is alternatív beszerzési útvonalat jelenthetnének nekünk. Akit érdekelnek az európai LNG-terminálok, itt alaposan átnézheti őket.
Ahogyan a román relációban beszéltünk arról, hogy a románok örömmel vesznek olyan gázt, amely Magyarországon keresztül érkezik, de nem sietnek az ellenirányú szállítás feltételeinek kialakításával, addig Ausztriával szemben fordított a helyzet.
Mosonmagyaróváron keresztül mi kapunk gázt (szinte a magyar fogyasztás felét és minden kapacitás le is van kötve), de Ausztriába mi most még nem tudunk szállítani. Ha megépülne a vezeték, az nekünk költséget, az osztrákoknak hasznot jelentene, így ebben a relációban inkább mi lapítunk és hallgatunk.
Balassagyarmat, vagyis a szlovák irány ugyan nincs nagyon kihasználva, de nagyon hasznos vezetéke az országnak. Amikor az oroszok egy kicsit keménykednének, drágábban adnák a gázt, elkezd csordogálni a szlovák vezetéken is az anyag, és az oroszok rögtön moderálják magukat (olyan ez, mint amikor a Mol a magasabb orosz olajár esetén vesz némi egyiptomi, vagy kurd olajat és felhozza az Adriáról).
Amint a fő partner látja, hogy amennyiben erősködik, akkor megkerülhető, akkor nincs is rá annyira szükség, általában visszatalál a piaci árakhoz.
Itt tartunk, és ha a sok alternatív útvonalból egy, vagy kettő valóban beérik, gázszállításra alkalmassá válik, akkor a magyar – orosz hosszú távú gázszerződésnek nincs sok értelme.
Ennek ellenére Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szeret erről beszélni – a fene sem tudja, hogy tényleg hisz benne, szükségesnek tartja, vagy ez csak valami tárgyalási taktika.
A nagy szerződést mindenesetre hivatalosan amúgy a Panrusgáz (ő hozza a Gazprom gázát Magyarországra, a tulajdonosai pedig felerészt a Gazprom, felerészt az MVM) és az MFGK (Magyar Földgázkereskedő Zrt.) köti, de nem titok, hogy azt a politika tárgyalja le.
A szakmabeliek szerint ma már a hatalmas volumenekről szóló, 15-20 éves gigaszerződésnek semmi értelme nem lenne, ki tudja mi történik a következő 15-20 évben.
Ha nagyon muszáj szerződni, akkor egy olyan, legfeljebb 3-5 éves szerződésnek lenne értelme, amely a 10 milliárd köbméter hazai fogyasztásból csak a 3 milliárd köbméter lakossági fogyasztást fedi le, az ipar, a piac pedig majd megoldja a maga igényeinek kielégítését.
Biztosan nem állíthatjuk, hogy a politikaközeli cégek azért fektetnek a gázpiacra, mert tudják, hogy az orosz – ukrán helyzet miatt itt áremelkedés és extraprofit érhető el, de ez egyáltalán nem kizárt.
Mindenesetre elég furcsa helyzet alakult ki, amelyről elsőként a Népszava, majd a 444.hu is írt.
Eszerint az állam, állítólag uniós előírások miatt, de 19,5 milliárd forintért eladott egy olyan céget, amely az elmúlt években rendre 10 milliárd forint feletti tiszta nyereséget ért el. A rendkívül alacsony vételár további pikantériája, hogy
az eladót Bártfai-Mager Andrea miniszter felügyeli, a vevőt pedig a férj, Bártfai Béla vezérigazgatja.
Utóbbi intézmény, vagyis a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) érdekessége, hogy az MVM, a Mol, a MET vezetői mellett még Kertész Balázs, Rogán-közeli ügyvéd és Tóth József, a Wotld Petroleum Council elnöke is benne van az igazgatótanácsában. A igazgatótanács teljes névsora itt olvasható.
Magyarországon a gáztárolás mindenesetre egészen furcsa, mert van egy állami cég, az MVM birtokolta Magyar Földgáztároló (MFGT) Zrt és van egy immár piaci cég, a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség tulajdonolta MMBF.
Mit gondolnak melyik birtokolja a kereskedelmi és melyik a stratégiai tárolókat?
Éppen fordítva, mint az logikus lenne, az állami cégé a kereskedelmi és a magáncéggé a stratégiai tárolás.
Mindenesetre ez az egész akkor lesz igazán nagy üzlet, ha közös, vagy hasonló kézbe kerül a tárolt gázmennyiség és a kereskedelmi kapacitások, ráadásul az orosz és az ukrán fél nem tud megállapodni. Ha hiányjelenségek lépnek fel, akár nagyon megugorhat a gáz, így a tárolt gáz ára.
Ez tragikus lenne az országnak, de szerencsére minden észszerűség amellett szól, hogy az oroszok és az ukránok valamiképpen megegyeznek 2019. december 31-ig. A nehézség az, hogy a gyanakvó oroszok mindenben az amerikaiak mesterkedését látják, az új elnökben, Zelenszkijben is.
Pedig minden jel arra mutat, hogy ő tényleg nagyon szeretne tűzszünetet, részben a kelet-ukrajnai katonai frontokon is, de a gázvitában is.
Csakhogy az ukránok eddig a tárgyalóasztalhoz sem nagyon szerettek volna leülni. Az unió szlovák energiaügyi biztosa, Maroš Šefčovič azért csak leültette a feleket.
Lehetne könnyű dolga, mert az oroszok szállítani szeretnének, hiszen csúszik az északi és a déli vezetékük is, és aki nem politikai alapon közelít a kérdéshez, az azt mondja, hogy még az Északi Áramlat 2 és a Török Áramlatok megépülése után is lenne helye a rendszerben a Testvériségnek.
Az ukránok pedig gázárcsökkentést és kiegyensúlyozottabb költségvetést szeretnének, ehhez is megállapodás kell.
Leginkább az ukrán cég, a Naftogaz. Ez elvileg állami, de ma eléggé önjáró, nemzetközi (mondhatjuk, hogy Amerika-barát vezetéssel). Az elnök szeretne megegyezni, de az ukrán cég harcias üzeneteket küld, követeli a nemzetközi bíróság által megítélt 2,6 milliárd dollárját a Gazpromtól. Az oroszok azonban nem akarnak fizetni, és jelzik, hogy Ukrajna legalább ennyivel tartozik nekik (ez még az elzavart Viktor Janukovicsnak ajánlott 15 milliárd dollár orosz hitel már folyósított része).
A racionálisabb és mérsékeltebb ukránok rosszul vannak attól, hogy az orosz árhoz képest 30 százalékkal drágábban veszi a gázt a koldusszegény állam. Ám a nyugati nacionalisták biztosan fenekednének, ha az oroszokkal üzletelne az áruló Zelenszkij.
- meséli egy forrásunk.
Ezt a helyzetet kell úgy megugrani, hogy ráadásul nem is ugyanarról beszélnek a felek, az oroszok csak egy egyéves megállapodást szeretnének, az unió és az ukránok pedig egy tízéveset. Eddig annyi szivárgott ki a tárgyalásokról, hogy nagyjából évi 60 milliárd köbméter gáz szállításáról beszélnek a felek. Ha lesz alku, hátradőlhetünk, lesz fűtés a télen.
Ha nem lesz alku, akkor néhányan nagyon sokat kereshetnek, de az is lehet, hogy az államnak, a cégeknek, az egyéneknek majd azon kell törniük a fejüket, hogy miképpen ne fázzanak. De miért írtuk azt a címben, hogy márciusban? Ha minden befagy január 1-től, azért az nem kérdés, hogy két-három hónapig elegendőek a tartalékok, akkor lehet baj, ha januártól márciusig süket marad a Testvériség és egyáltalán nem jön a gáz.
Magyarországon eközben mintha kicsit véletlenszerű lenne, hogy a különböző alternatív források közül melyiket kapjuk fel, melyikkel nem foglalkozunk annyira.
Talán hiányozik az integrált gázpolitika. Főleg a külügyminiszter nyilatkozik, ő képviseli a politikai erőt, és szerepe annyiban érthető, hogy most nagyon összecsúszott három fontos külgazdasági helyzet (orosz szerződés, román import, horvát LNG). Ugyanakkor az MVM tárol és kereskedik, valahol nála van a szakmai kompetencia. Ahogy egyik forrásunk fogalmazott, ha az erőt és az értelmet nem sikerül jobban összehangolni, vergődni fogunk a regionális zűrzavarban.