Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány fiára hárult, hogy felszámolja a családi cégeket

2019. augusztus 14., szerda 18:23 | aznap frissítve

Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc középső gyermeke, az 1997-ben született Gyurcsány Tamás váltotta július elején a két családi vállalkozás élén Dobrev Klárát, írja a hvg.hu. A korábban Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó Altus Zrt. és Altus Portfólió Kft. megszüntetését már az EP-választások kampányában megígérte Dobrev. 

A politikus a HVG-nek megerősítette, hogy az Altust felszámolják: a szerződéseket felmondják, a nemzetközi konzorciumokból kilépnek, Tamás feladata ennek a körülbelül féléves folyamatnak a menedzselése lesz – mondta el a lapnak Dobrev Klára.

Az Altus 2015-ben pályázatot nyert el másfél milliárd forint értékben az Európai Unió 2014–2020 közötti fejlesztési programjainak ellenőrzésére. Ekkor a kormány és a Fidesz azt sérelmezte, hogy Gyurcsány cége akár a magyar fejlesztéspolitikát is monitorozhatja, illetve hogy Gyurcsány cégén keresztül az EB a DK-nak juttat pénzt.  Lázár Jánoshivatalos levelet is írt, és tiltakozott az Altus szerződése ellen Brüsszelben, amiben azt állította, hogy sajtóértesülések szerint az Altus a magyar olajmaffiához köthető. Később a Miniszterelnökség bocsánatot kért az Altus Zrt.-től.

Rovatok