Csongrád megye agrármegye. A szinte tökéletes síkságon az átlagnál magasabb a napsütéses órák száma, ami – az állandó aszály és fagykár miatti aggódás mellett – a mezőgazdaságnak kedvez. A híres termények, mint a makói hagyma és a szegedi paprika mellett a megye jellegzetessége a termálvíz használata a kertészetben, valamint a szatymazi őszibarack. Három gazdát jártunk végig a Mi Vidékünk Csongrád megyei állomásán, akik a megye három alapterményét termesztik.
„Ez már megy a lecsóba” – nyitja ki az egyik melegházat előttünk Bakó Dániel, ahol az építmény tetejéig érő növényeken gyönyörű friss paprikák sorakoznak, de ez már nem az igazi, tudtuk meg. Ahogy a növény nő, a termések egyre messzebb kerülnek a gyökértől, leöregszik, leterem a növény, már nem hozza pontosan azt a formát, amit az üzletek elvárnak.
Mi ezt a paprikán nem érezzük, csak azt, bárcsak minden fogyasztóhoz ilyen frissen jutna, ahogy mi kóstolhattuk. Össze nem lehetett hasonlítani az ízét, az illatát, az állagát a boltban vagy a zöldségesnél kaphatóéval.
És épp ez az, amivel Bakóék is előnyre tudnak szert tenni a külföldi (és olcsóbb) paprikával szemben: megpróbálnak minél hamarabb a polcokra kerülni. A cél, hogy egy-két nappal szedés után a vásárló már megvehesse a terméket, de ezt sok minden nehezíti. Elsősorban a paprika maga, ami egy felfújt bogyótermés, így a leszedés után, majd hűtőbe téve a benne lévő gázok elkezdenek megváltozni, így kivéve a hűtőből a polcokra téve összeplöttyed, elveszti roppanósságát.
„Szóval a harsogósságát vesztett magyar paprikának – ha nem kerül idejében a polcokra – simán versenyeznie kell a külföldivel, amivel ugyanez történik az ideút alatt, de sokszor olcsóbb” – magyarázta Bakó Dániel, aki a családi gazdaságot vezeti. Kertészmérnök szülei után ő és testvére is agrárvégzettséget szerzett, mindenki a mai napig segíti a vállalkozást. Egy néhány évvel ezelőtti eset megroppantotta ugyan a családi gazdaságot, de ma már közvetlenül az egyik legnagyobb üzletláncnak szállítanak.
Csongrád megye egész területe majdnem tökéletes síkság, magas a napsütéses órák száma, az Alföld három eltérő talajadottságú vidéke pedig más-más termények gazdálkodásának kedvez. A megye nyugati részén a homoki talajok a gyümölcs- és zöldségtermesztésnek, a középső részt jellemző öntéstalaj a Tisza és a Maros árterében általában a legelőknek és a gyümölcsfáknak, a megye keleti részén a mezőségi talajok pedig a gabonatermesztésnek jók. A Csongrád megyei gazdaságok a megye GDP-jéhez kétszer annyival járulnak hozzá, mint az országos átlag.
A szentesi melegházi hajtatás kultúráját a 19. században idetelepült bolgár kertészek alapozták meg, és a környéken az 1950-es években talált nagy mennyiségű termálvíz erősítette meg. Csak Szentesen 34 termálkút van, ezek többségét a mezőgazdaság használja, a melegházakat fűtik vele, Szentesen és környékén közel 100 hektáron termelnek ennek az energiának köszönhetően télen is.
A termálvíz hasznosítását változó jogszabályok befolyásolták az évtizedek során. Volt idő, amikor új kutak fúrását nem engedélyezte az állam, a visszasajtolás volt az elsődleges cél. Majd 2014-től ismét változott a jogi környezet, és ma már megint lehetőség van mezőgazdasági célra termálkutat fúrni.
A Bakó család is emellett döntött, amikor néhány éve hirtelen kétszeresére emelkedett a gáz ára, amivel addig fűtötték a melegházaikat. A 130 millió forintos kútra 50 millió forintos támogatást kaptak, és ma már azzal fűtik a paprikákat, amint a melegházban mért hőmérséklet 20-22 fok alá esik.
„Elég mélyre tettük a horgonyt” – összegez egy jól eltalált mondattal Bakó Dániel arra a kérdésre, biztos itt fognak-e gazdálkodni a közeljövőben. A költözés tehát nem jön szóba, helyette a termálvíz még jobb kihasználását tervezik. „A jelenlegi mennyiség nem tudna több melegházat fűteni, akkor új kutat kéne fúrni, ami pedig már nem térülne meg. Viszont így marad némi termálvíz, amit hasznosítani tudunk, ezért hamarosan intenzív haltenyésztésbe vágunk, afrikai harcsát fogunk nevelni.” Az akvakultúrás megoldásra támogatást is nyertek, most zajlik a projekt előkészítése. A tervek szerint a paprika marad („a paprika szerelem”), ugyanakkor az látszik, hogy a haltenyésztés jövedelmezősége jobb, vele a cég akár megduplázhatja a bevételeit.
A jelenleg 9 főt foglalkoztató gazdaság (nyáron ugyanennyi idénymunkással kiegészülve) éves árbevétele 140 millió forint. A Bakó Paprikának 7 darab családi tulajdonú melegháza van Szentes szentlászlói részén (de van még az eredeti családi területen is fél hektár fólia ezenkívül, ahol kápiát és hegyes csípős paprikát termesztenek), összesen 2 hektáron. 2015-ig egy szövetkezésen keresztül értékesítették az évi kb. 200 tonna termést, azonban abban az évben egy Nébih-vizsgálaton fennakadt a vállalkozás, ami több alapvető változást hozott.
„Nincs ezen mit titkolni, ez hozzátartozik a történetünkhöz. Egy, az unióban nem engedélyezett növényvédő szert találtak nálunk. Nem volt szükségünk ennek a szernek a használatára, de itt volt a növényben, ez tény” – idézte fel Bakó Dániel a történteket, aki szándékos károkozásra gyanakodott, így kiléptek az addigi szövetkezésből (ami a termésük értékesítését végezte), és saját lábra álltak. A Nébih később engedélyezte a működést, a Bakó Paprika pedig ma már közvetlenül értékesít, többek között az egyik legnagyobb magyarországi áruházláncnak. (A láncnál elvből nem kommunikálják a beszállítókat, de annyit mondhatunk: nem a Lidl.)
A Csongrád megyei Szatymaz térsége az ország egyik legjelentősebb őszibaracktermő területe. Ehhez mérten hetekig kerestünk egy gazdát, aki ráért velünk beszélni. „Ez az időszak egy négy hónapos meg nem állás. Néhány óra alvással működök, egyedül a szombat tekinthető szabadnapnak” – kezdte a választ kérdésemre Gyuris Mihály szatymazi gazda, miért csak lopva tudunk beszélgetni. Az interjú alatt is végig dolgozott, a folyamatosan érkező frissen szedett gyümölcsöket tartalmazó ládákat halmozta fel az égig, hogy minél több férjen a hűtőkamrába.
Kint 30 fok volt, bent alig néhány, az állandóra rendszeresített mellény és sapka kikészítve, hogy a szervezete bírja a hőingadozást.
A családnak mindig is volt őszibarackosa, ő 12 éve foglalkozik csak barackkal. Amikor végre az utolsó rekeszhegy is engedelmesen bement a helyére, megtudtam a nyári menetrendet. „Hétfőn szedünk, keddtől péntekig sorolunk, szerdán, csütörtökön és vasárnap megyek a nagybani piacra. Ma ugyan hétfő van, de reggel esett, így egy kicsit soroltunk, aztán amikor elment az eső, szedtünk.” Soroláskor a gyümölcsöket méret szerint válogatják. Létezik erre gép is, amelyik súly alapján képes a válogatásra, de az övék beadta a kulcsot, így „a lányok szemre osztályoznak”.
Aki elbizonytalanodna, annak ott a sablon, a kivágott barackméretekhez betűk társulnak. „A piac a két A-s méretet fogadja el a leginkább, és ár-érték arányban is az a legjobb méret. A túl nagyot valamiért nem szeretik – mondta Gyuris Mihály, aki illusztrálásként a kezünkbe nyomott egy babafej méretű nektarint. – Néhány ekkora elfér az árukészletben, de sok nem lehet belőle. Korábban meg nem szedhetjük le, mert akkor jön az olasz íz. Az olaszok leszedik azonnal, amikor a szín megvan, és indítják útnak, de hát az íze nem is lesz olyan, mint a miénknek.”
A kopasz barack az elmúlt 25-30 évben terjedt el a hagyományos szőrös mellett.
Gyuris Mihály 12 hektáron gazdálkodik (3 hektár saját föld, a többi bérlemény), már a felén nektarin terem. „Nincs különösebb oka, így alakult, a bérelt földeken ilyen volt az állomány. Nem mindenki szereti a nektarint, mert kicsit kényesebb a rothadásra.”
A termés hektáronként évente nagyjából 30 tonna, de többségében fiatal ültetvényekről van szó, ez felmehet egy-két éven belül hektáronként 40-45 tonnára is. A gyümölcsök a kifejezetten barackra kialakított úgynevezett sejttálcán, lehűtve hagyják el a földet, és mennek a nagybanira. „De jövőre azt abbahagyom, én sem leszek már fiatalabb, és az utazás nagyon fárasztó” – mondja a gazda, aki jövőre csak szövetkezetnek ad majd el. Az egyik fő vevője most is az, a zákányszéki Zabosfa, ahonnan a Sparba és a Tescóba mennek az áruk.
A barack egyébként jól érzi magát ebben a térségben, jó neki a föld, a klíma, bár Gyuris szerint egy kicsit több humusz lehetne benne, de ezzel nincs mit tenni. „Ez az ország legnagyobb tájkörzete, ami alatt nemcsak magát Szatymaz települést kell érteni, hanem a dél-alföldi Homokhátságot, Sándorfalvától Mórahalomig bezárólag, északra mondjuk Kistelekig. De valamikor a legjelentősebb valóban Szatymaz község volt. Ma már Bordány településen van a legtöbb őszibarack.”
A barack minimális, csöpögtető öntözéssel – ami a leghatékonyabban használja fel a vizet –, nagyon jól elvan. Egyedül akkor van egy kis probléma, ha nagy a légköri aszály, mert akkor egy mikroszóró jobb lenne. A nagyobb gond a hideg, télen és tavasszal a fagyos éjszakák. Az ellen nem, illetve csak sokkal nagyobb állami támogatással lehetne tenni. „Az állam viszont pont a paraffingyertyás védekezési módot nem támogatja, ami a leghatékonyabb a fagykár ellen. Mínusz 20 fokig alszunk, alatta meg rágjuk a körmünket, és imádkozunk, hogy az ültetvényünk kibírja. Az egy olyan idegi megterhelés, amit nagyon nehezen tud az ember nyugodtan elviselni.”
Gyuris – aki a dél-alföldi Őszibaracktermesztők Szövetségének az elnöke is – elég pesszimista a magyar termények jövőjével kapcsolatban. A munkaerőhiány a földeken is egyre nagyobb gond, a magyar gazdákat pedig szerinte a túl sok szabályozás fojtja meg. „A gazdálkodásomat beazonosító ilyen-olyan adminisztrációs számból van vagy nyolc, amit egyenként intézni kell, miközben egyetlen adószám elég lenne mindenhez. Ha a helyzet nem változik, hamarosan csak importzöldség és -gyümölcs lesz, aztán el lehet dönteni, melyik a jobb.” Mindezek ellenére Gyurisék azon vannak, hogy minél több fiatal szeresse meg a szakmát.
Szentes külterületén egy 100 hektáros csemegekukorica-tábla közepén egy betakarítás közepébe kerültünk. Dacára az előző napokban esett rengeteg esőnek, éjfélkor kezdték a munkát, nem volt mese, a Bonduelle békéscsabai gyára így tudja fogadni a szállítmányt. A gyár befogadókapacitásától függ az is, mennyire folyamatos a munka. Ottjártunkkor a terület egy 30 hektáros része már kész volt, épp egy 50 hektáros tábla betakarítása zajlott, de a kész, rakománnyal teli teherautók sokáig álltak a tábla mellett, míg a gyárból megjött a hívás, hogy indulhatnak.
Az eső miatt akkora volt a sár, hogy a teherautók kihúzására plusz traktorokat állított be a környék egyik legnagyobb mezőgazdasági szereplője, a Terracoop Zrt. „Ez a pluszköltség sehol nem térül meg, ráadásul a földeken is micsoda rombolást végzünk velük” – dünnyögött az orra alatt Szarvas Pál, a gazdaság vezetője. A nyugdíjaskorú cégvezető már félig visszavonult, az operatív vezetést már átadta, de pénzügyi kérdésekben még mindig ő dönt, és az ottjártunkkor látszott, még sok mindenhez hozzászól, avagy kikérik a dolgozók a véleményét.
Csongrád megyében a szántóföldi növények közül a búza után a csemegekukoricából termesztik a legtöbbet.
2012 és 2016 között például éves átlagban 260 ezer tonnát. „A legnagyobb kukoricatermelő Békés megye, a legnagyobb hozamok Tolnában vannak, de Csongrád is jelentős szereplő, főleg az öntözési lehetőségek miatt. A Körös–Tisza mentén vagyunk, és a Körös volt deltaágaiból kettős hasznosítású csatornák vannak elérhető közelségben, és az így rendelkezésre álló víz lehetővé teszi, hogy öntözőket telepítsünk” – mondta Szarvas, aki világéletében mezőgazdasággal foglalkozott.
Tanyán, a Pest megyei Nagykáta határában született, elvégezte a technikumot, az agráregyetemet, majd Szentesre került. A rendszerváltás utáni magánosítással, a téeszek átalakulásával jött létre a Terracoop 1994-ben. A cégcsoport felvásárlásokkal és szövetségekkel alakult ki, ma nyolc cég (és néhány egyéni vállalkozó) tartozik hozzájuk. A csoport mintegy 3200 hektárral rendelkezik, a Terracoopnak 1150 hektárja van. Ez elég nagy területen van szerteszét: Szentes, Nagymágocs, Derekegyház, Fábiánsebestyén, Gádoros határrészein vannak a földek. A csoporton fővetésben 295 hektáron termeszt kukoricát, ezenkívül 150 hektáron van másodvetés, a teljes termést a Bonduelle vásárolja fel.
„A szokványos termeléssel kezdtük 1994-ben: kukoricával, tavaszi árpával, sőt, még kölest is termeltünk, aztán jött hozzá a napraforgó, cukorrépa. Utána bővítettük az öntözhető területeket, és akkor indult a zöldborsó, zöldbab, csemegekukorica. Előfordul, hogy más dolgot is kipróbálunk, szójánk is van, kifejtős babot is termelünk, amikor kapunk rá lehetőséget, azaz állami támogatást.”
A 2,5 milliárd forintos árbevételű cégcsoportnál ötvenen dolgoznak, a cégvezető szerint „a területhez képest ez túl sok, de azért van, mert elég jelentős a szolgáltatásunk mások részére, főleg a cukorrépa kapcsán. A sajátunk mellett még közel ezer hektárt szedünk fel másoknak, tisztítunk, szintén nagy mennyiséget, vetünk, kultivátorozunk is másoknak, tehát elég kiterjedt a szolgáltatás. Kukoricát és zöldborsót is takarítunk be másoknak, mert komoly gépparkunk van ehhez, de a munka sokszor őszre koncentrálódik, kell a sok ember.”
Szarvas Pál azt mondta, a gazdák kiszolgáltatottságát csökkentené, ha nem csak gyárak felé értékesíthetnének, hanem maguk is feldolgozhatnák a terményeket, saját márkás termékekként például. Erre a támogatására egyelőre csak szóbeli ígéret van a kormányzat részéről.
Addig más úton próbálkozik hasonlóval: nemrég két kiugrott pedagógus beszélte rá egy almárium létrehozására. A saját termelésű és vásárolt almából almalevet és almacidert, de más gyümölcsből pálinkát is készítenek.
A szabályozási anomáliákra jó példa, hogy az almaültetvényen már időszerű lenne az újratelepítés, az erről szóló uniós pályázaton azonban nem nyertek. Ebben a jégverés elleni védekezés is benne lett volna, pontosabban csak a jégháló tartóoszlopai, de erre egyelőre nem kaptak pénzt, fél éve húzódik a fellebbezésük. Nyertek viszont egy külön pályázaton, amin csak a hálóra lehetett pénzt kapni, oszlop nélkül. Van tehát most pénzük hálóra, de nincs az oszlopokra és az újratelepítésre.
(Borítókép: Bődey János / Index)