Index Vakbarát Hírportál

Nem sikerült jól a közbeszerzés, félmilliárddal drágábban építhet utat a Duna Aszfalt

2019. augusztus 21., szerda 16:07

Az úgynevezett Fürjesi utat, azaz M44-es gyorsforgalmi utat a 4432-es úttal összekötő utat a Duna Aszfalt építheti meg, vette észre a Napi.hu az uniós közbeszerzési közlönyből

A kellemetlen hír az, hogy

a 4,56 milliárd forintra becsült építkezést legalább 5 milliárd 42 millió forintból fogja kihozni

a szerencsés cég. Hiába indult ellenük érvényes ajánlattal az EuroAszfalt és a Swietelsky is, ők 5,245 milliárdért illetve kereken 5,4 milliárd forintért vállalták volna csak.  Utóbbi majdnem 20 százalékkal drágább már, mint a becsült ár. A közbeszerzést az Imperial Tender Kft. bonyolította, egyetlen megadott kapcsolattartóként Dr. Szabó Zsolt közbeszerzési tanácsadó szakértelmét igénybe véve.

Ebből a pénzből egyebek mellett 5,1 kilométernyi 2x1 sávos főút épül majd a meglévő önkormányzati út nyomvonalán, itt megnézheti a részleteket. 

Rovatok