Index Vakbarát Hírportál

Lázár János beszélgetős műsort indított

2019. augusztus 21., szerda 12:14

Lázár János beszélgetős műsorral próbálkozik, hogy így ismerje meg a magyar emberek gondolatait, ezt pedig kirakja a Facebookra, hogy az ő mondásai is nyilvánosságot kapjanak. Mindehhez egy jól bejáratott talk show formátumot választott, ami nagy sikert hozott mások mellett James Cordennek (az évek óta futó Carpool Karaoke-val), de nálunk is sokan próbálkoztak vele, D. Tóth Kriszta, a fehérvári hokicsapat és Cser-Palkovics András fideszes polgármester, de még Kasza Tibi is nekifutott.

Korábban Ujhelyi István is megpróbálkozott hasonlóval Európa Taxi néven, sőt az MSZP politikusa meg is próbált bekerülni Lázár mellé beszélgetni, eddig sikertelenül, állítása szerint nem kapott választ. 

Ebben a műsorban az a lényeg, hogy a műsorvezető és a vendégei egy kocsiban ülnek, belső kamera veszi őket, és ezt vágják össze. A formátum óriási előnye, hogy nagyon közelről veszi a szereplőket, akik ezért a lehető  legszemélyesebbnek, legelérhetőbbnek hatnak, a háttér természetes, viszont nem hallatszik be semmilyen külső zaj.

Lázár műsorvezető egy Lada Nivába ülteti vendégeit, és az általa felügyelt mezőhegyesi ménesbirtok körül furikáznak, miközben arról beszélgetnek, amiről a vendég szeretne. Bárki jelentkezhet, elvileg sorsolással választja ki a résztvevőket. Lázár műsorai nem kizárólag a kocsiban játszódnak, külső vágóképekkel és drónos felvételekkel is felturbózzák egy kicsit.

Az első vendégek Róbert és felesége, Erika voltak. Döntően előbbi beszélgetett az egykor második-harmadik leghatalmasabb politikusunkkal. Róbert a telekommunikációban dolgozik, de nem állami cégnél, Erika pedig a SOTE-n, és a pár az egészségügyről akarta kifaggatni Lázárt.

Az első rész keretes szerkezettel futott, az elején és a végén Lázár János beszélt az általa felügyelt mezőhegyesi birtokról. Amiről az egyik legutóbbi hír, hogy mégse lesz kisvasút. Lázár egyébként a hírek szerint különösen érdeklődik a 19. századi magyar társadalmi-politikai helyzet iránt, itt is megcsillogtatta ezt. 

A beszélgetés aztán rákanyarodott az egészségügy egy-egy témájára, az elhangzott főbb állítások nagyjából a következők:

 További érdekességek az új műsorban

Rovatok