Index Vakbarát Hírportál

Négy új komp jön a Balatonra

2019. augusztus 27., kedd 18:21 | aznap frissítve

Az állam 6,6 milliárd forinttal megemelte a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tőkéjét, szerepvállalásával komplexfejlesztések kezdődhetnek a balatoni hajózásban –jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a társaság közgyűlését követő sajtótájékoztatón kedden, Siófokon.

A társaság hajóflottája megújul, ennek részeként négy új kompot állítanak szolgálatba Szántód és Tihany között és modernizálják a személyszállító hajókat is. A fejlesztési célok között említette egyebek között az akadálymentesítést, a kikötők, mosdók teljes megújítását, a menetrend ütemesebbé tételét, a dinamikus árképzés bevezetését. 

2008-ban a Bahart állami tulajdonrésze ingyenes vagyonjuttatással és tőkeemelési elvárással került 21 tóparti önkormányzat tulajdonába. Az év elején az állam közel 35 százalékos tulajdonrészt szerzett cserébe azért, hogy elengedte az önkormányzatok 1,42 milliárd forintos tőkeemelési kötelezettségét.

Rovatok