Index Vakbarát Hírportál

Levélben könyörög Trumpnak az Adidas és a Nike

2019. augusztus 29., csütörtök 11:47

Levélben könyörögnek a legnagyobb sportcipőmárkák Donald Trump amerikai elnöknek, hogy ne emelje meg a Kínából importált cipők vámját - írja a CNN. A levelet, amelyet az elnök mellett Steve Mnuchin pénzügyminiszternek is címeztek, több mint 200 cipőmárka írta alá, többek között az Adidas, a Nike, a Converse és a Crocs, valamint olyan áruházláncok, mint a Foot Locker és a JC Penney.

Trump múlt héten jelentette be a Kínával folytatott kereskedelmi háborújának újabb lépését, hogy 10-ről 15 százalékra emelné 300 milliárd dollárnyi kínai import termék vámját, többek között a Kínában gyártott cipőkét is. Az új vámok szeptember elsején, vagyis vasárnap lépnek életbe, igaz sok termék ennek ellenére vámmentes marad december 15-ig, nehogy elmaradjon a nagy őszi vásárlási boom. 

A cipőmárkák szerint a megemelt vám valójában egy burkolt adó, amit az amerikai vásárlóknak,. családoknak kell majd kifizetnie. Emellett arra próbálják felhívni az elnök figyelmét, hogy a vámok bevezetése miatt a cipőmárkák és a cipőboltok nem fognak tudni új embereket fölvenni, sőt, még talán ki is kell majd rúgniuk embereket. 

Reméljük, hogy az elnök hallgat azokra az amerikaiakra, akik segítenek a helyi gazdaság növekedésében és felhagy ezzel a szükségtelen kereskedelmi háborúval

- írják a cipőmárkák. 

A cipők és hasonló termékek mellett az ipari alapanyagokra is új vámokat vet majd ki Trump kormánya, 250 milliárd dollárnyi ipari import vámja 25-ről 30 százalékra emelkedik majd október elsejétől. A hírre eléggé bezuhantak az amerikai tőzsdeindexek, az elnök szerint viszont "nincs miért aggódni". 

Rovatok