Index Vakbarát Hírportál

Nem dobja a Wizz Air az utasokat átverő partnerét

2019. szeptember 4., szerda 13:28

Nem szakít a Wizz Air az utasokat lehúzó földi kiszolgáló partnerével, a Malév Ground Handling Zrt.-vel, közölte csütörtökön a légitársaság kommunikációs munkatársa az Indexszel.

Még augusztus elején  írtunk arról , hogy Budapesten a Wizz Air weboldalán szereplő díj több mint kétszeresét szedte be a légitársasággal szerződésben álló cég azoktól az utasoktól, akik elfelejtettek online becsekkolni. A Wizz Air  hivatalos oldala  szerint a feledékeny utasoknak ilyenkor 30 eurót (azaz nagyjából 9900 forintot) kellett fizetniük, a diszkont légitársaság földi kiszolgáló partnere viszont fejenként már 20 000 forintot kért a személyes becsekkolásért.

A Wizz Air akkor azt ígérte, hogy a helyzet megoldása érdekében minden lehetőséget megvizsgálnak, beleértve a szerződés felmondását is. Most azt írták, hogy  

a Wizz Air nem bont szerződést földi kiszolgáló partnerével.

Az Indexhez eljutatott levélben azt is hangsúlyozták, hogy a két cég közösen dolgozik majd azért, hogy a Wizz Air utasainak minél magasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtson.

A sorozatos visszaélések miatt egyébként a Malév GH ellen számviteli rend megsértése és más bűncselekmények miatt tettek feljelentést

Rovatok