Index Vakbarát Hírportál

Nyerésre áll a Google a magyar állammal szemben az Európai Bíróságon

2019. szeptember 12., csütörtök 14:09

A Google-nek adott igazat az uniós bíróság főtanácsnoka a techóriás és a magyar állam perében – írja a Hvg.hu. A főtanácsnok szerint aránytalanul nagy volt az a milliárdos bírság, amelyet a magyar adóhatóság a Google-re kiszabott azért, amiért nem jelentkezett be a NAV-nál kifizetni a rá eső reklámadót. Ez még nem jelenti azt, hogy a Google meg is nyerte pert, de a bíróság végső döntése csak ritkán dönt a főtanácsnok javaslatától eltérően. 

Ahogy arról már korábban írtunk, a Google és a Facebook is rákerült a NAV legnagyobb adótartozókról szóló listájára, mert nem fizettek Magyarországon reklámadót, és nem is jelentkeztek be a NAV-nál, hogy fizetni szeretnének. Ezért a NAV először 10 millió forintos büntetést szabott ki a két cégre, majd másfél évvel később ezt egymilliárd forintra emelte. A Google perelt, az ügy az Alkotmánybíróságig jutott, amely kimondta, hogy teljesen jogos a büntetés, tessék csak fizetni. 

A Google viszont ekkor az Európai Bírósághoz fordult, itt tart most az ügy. Az óriáscég azért perelt, mert úgy ítélte meg, hogy az egymilliárd forintos bírság jóval nagyobb (úgy 2000-szer akkora), mint amennyit a Magyarországon letelepedett cégekre szabott ki a NAV, amiért nem jelentkeztek be az adóhatóságnál. Juliane Kokott főtanácsnok a most megjelent javaslatában igazat adott a Google-nek abban, hogy

aránytalanul nagy büntetést kapott a Google, ami sértheti a szolgáltatásnyújtás szabadságát. 

A főtanácsnok szerint viszont nem sérti az uniós jogot az, hogy magyar nyelvhez kötötték a nyereségadó bevezetését és hogy bejelentkezési kötelezettséget vezettek be a reklámadó befizetésére. 

Korábban egy másik ügyben ugyanez a bíróság már kimondta, hogy a magyar reklámadó nem sérti az állami támogatásról szóló közösségi szabályokat, és meg is semmisítette az Európai Bizottság ezzel kapcsolatos korábbi határozatát. 

Rovatok