Index Vakbarát Hírportál

Nem változtatott a kamatokon az MNB

2019. szeptember 24., kedd 14:11

A monetáris tanács nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,90 százalékos szintjén és a kamatfolyosón sem, írja az MTI a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi kamatdöntő ülése után. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak.

A jegybanki alapkamat 2016 májusa óta 0,90 százalékon áll, az egynapos betéti ráta pedig mínusz 0,05 százalék. Elemzők szerint a monetáris kondíciók csak nagyon lassan, fokozatosan szigorodhatnak a következő időszakban a beérkező új makrogazdasági adatoktól  függően, kamatemelés leghamarabb 2020 második felében elképzelhető.

A piacok az MNB közleményére, előrejelzésére vártak, és egy Nagy Márton alelnök és Virág Barnabás ügyvezető igazgató által tartott háttérbeszélgetésre, ahol megindokolják a döntést, értékelik a jelenlegi gazdasági helyzetet. Nem túl gyakran fordul elő, hogy a kamatdöntés napján ilyen háttérbeszélgetést szervez a jegybank, sokan arra számítanak, hogy mondanak valamit a forint árfolyamáról is.

Kedden fordult elő először, hogy egy euró 336 forintnál többet ért.

A bejelentés előtt 335,32 forinton jegyezték az eurót, mintegy két perccel később rekordmagasan, 336,11 forinton állt. További hat perccel később, 15.08 perckor 1 euró 335,98 forintot ért.

Korábban az MNB azt kommunikálta, hogy nem érdekli a forint árfolyama, hiszen a jegybank nem rendelkezik árfolyamcéllal, csak az inflációt akarja alacsonyan tartani. Kérdéses azonban, hogy egy gyengülő valutával ez mennyire tartható.

Erre az MNB annyit reagált a kamatdöntés után, hogy jelezte, a jövőben tényleg megnőhet az infláció, és ha így lesz, akkor megfontolják a monetáris politika átalakítását. "A korábban még szimmetrikus inflációs kockázatok az elmúlt negyedévben aszimmetrikussá váltak, a lassuló európai konjunktúra hatásai miatt tovább erősödtek a lefelé mutató inflációs kockázatok, lazábbá vált a külső monetáris politikai környezet, a további lépéseket az inflációs kilátások jövőbeni alakulása fogja meghatározni" – írta a jegybank Monetáris Tanácsa.

Ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank megemelte idei inflációs és növekedési előrejelzését: 2019-ben 3,3 százalékos inflációra számítanak a júniusban várt 3,2 százalék helyett és 4,5 százalékos növekedésre 4,3 százalék helyett. A legfrissebb Inflációs jelentés részleteit csütörtökön közli az MNB.

Rovatok