Index Vakbarát Hírportál

Garancsi cége építi az új terminált Ferihegyen

2019. szeptember 26., csütörtök 09:10

Szerdán végigfutott a sajtón, hogy új terminál épül a Liszt Ferenc repülőtéren a diszkontjáratok utasainak, a most működő, leginkább egy bádoghangárra emlékeztető váró mellé. Csütörtökre pedig az is kiderült, ki lehet az új beruházás kivitelezője:

a Garancsi István tulajdonában lévő Market Építő Zrt. 

A Népszava azt írja, hogy a bádogterminál melletti építkezést körbevevő kerítésen már kint van a Market logójával ellátott tábla. A lap emlékeztet, hogy nem ez az első beruházás a repülőtéren, amelyet az Orbán Viktorral jó kapcsolatot ápoló Garancsi István cége végezhet el: a Market építette a reptéri szállodát és a Wizz Air hangárját is. 

Az új fapados terminálról az építkezésről hírt adó Magyar Nemzet azt írta szerdán, hogy a könnyűszerkezetes épületben a 21. századi igényeknek megfelelő komfort, azaz ülőhelyek, fűtés-hűtés, mosdók és élelmiszer-vásárlási lehetőség várja az utasokat, akik a terminál kapuin át a reptéri betonra lépnek majd, azonban nem lesz szükségük negyedórás sétára, mint most, mert autóbuszok viszik majd őket a repülőgépek közelébe.

Hogy mennyibe kerül az új terminál építése, azt egyelőre nem tudni, a Budapest Airport egyelőre csak annyit közölt, hogy később közöl részleteket a beruházásról. Rolf Snitzer, a Budapest Airport nemrég kinevezett vezetője a Világgazdaságnak adott interjújában csak annyit mondott, hogy az utasforgalom példátlan mértékben nőtt az elmúlt időben, ezért elkerülhetetlen a reptér kapacitásának megduplázása, ennek része az új utasforgalmi épület építése is. A vezérigazgató emlékeztetett, hogy a Budapest Airport a következő öt évben több mint 200 milliárd forint értékben tervezi fejleszteni a repülőteret. 

Rovatok