Becsehely egy kétezer fős település az ország délnyugati határán, Nagykanizsától 16 kilométerre, a Muraköz kapujában. Miklós Ákos Márton itt termeszt 2012 óta nagy tételben kivit: tavaly 4 hektáron 23 tonna termett, de a birtok még nem érte el a maximális kapacitását.
„Ez a sárga kivi. Citromsárga a gyümölcshúsa belül, kevésbé szőrös a héja, mint a zöld fajtának, és az íze édesebb, mézesebb, kicsit ananászos zamata van. Érés előtt sárgul be, lebomlik a gyümölcshúsban a klorofil, akkor nyeri el végleges színét. Jóval drágábban értékesíthető, mint a megszokott zöld kivi” – kezdte Miklós Ákos Márton épp a kivétellel kiviföldjének bemutatását. Szüret előtt bő egy hónappal jártunk nála, amikor már érdemes volt fotózni is a meseszép dombon fekvő birtokot.
Már a Mi Vidékünk indulásakor, év elején mentünk volna, de akkor még csak a töveket láttuk volna. Nyár végén viszont már pontosan látszott, miből lesz az a 23 tonnányi gyümölcs, amiről valószínűleg a vásárlók többsége nem sejti, hogy Magyarországon terem. Pedig a kivi nem számít kirívónak Zalában, magánkertekben is felbukkan, szereti ugyanis a zalai klímát.
A sárga kivi, amivel a növénytanórának is beillő körbevezetést kezdtük, az Udinei Egyetem Soreli nevű fajtája, egy licenszes, jogvédett fajta, ami azt jelenti, hogy még a helyrajzi számot is meg kellett adnia a gazdának, hogy hova ülteti. Utána már legalább termelheti, forgalomba is hozhatja, nem úgy, mint például a még ennél is szigorúbban jogvédett Pink Lady almát, ahol az értékesítési lánc is szigorúan meghatározott: akinek terem, nem adhatja el annak, akinek akarja, csak egy zártkörű rendszerben kereskedhet vele. (Az almapiaci őrületről írtunk is nemrég.)
Bár a kivi eredetileg Kínában őshonos, a világ Új-Zéland segítségével ismerte és szerette meg, az ország az egyik legnagyobb kiviexportőr. Olyannyira fontos termékük, hogy az értékesítés is teljesen központosított, egykapus, a termelők külön nem is forgalmazhatják a gyümölcsöt. Még az északi és a déli félteke is kooperál egymással:
meghatározott ideig csak az olasz, később a spanyol, majd az új-zélandi kiviket lehet forgalomba hozni, hogy összehangolják az éréseket.
A kivi alkalmas is erre, megfelelő hűtéssel akár fél évet is kibír.
A sárga kivi hektáronként 80 tonna gyümölcsöt is tud adni, de Magyarországon nem ez, hanem a zöld kivi, azon belül is a Hayward fajta az, ami elterjedt, a sejttálcák is, amiben szállítják, ennek a fajtának a méreteire készültek. Ez viszont hektáronként csak 20-25 tonnát tud. A becsehelyi birtokon is ebből van a legtöbb, csaknem négy hektárnyi.
Miklós Ákos Márton gyerekkorától arról álmodozott, hogy Magyarországon is ültethessen a családi utazások alkalmával megismert mediterrán növényeket. Családi összefogással 2012-ben vett földet Becsehelyen, ahol elsősorban a klímában bízott. A völgyhöz képes rendre enyhébb itt az idő, ritka a fagy, így bátran lehetett kísérletezni a melegebb éghajlatot kedvelő növényekkel,
A „dombhatás” hátterében az áll, hogy a szlovén határmenti sáv, ahol Becsehely is fekszik, az Alpok szélárnyékában van. Ebből következően, ha egy sarki, északi hideg érkezik, akkor az alsó, egy kilométeres légoszlopnak „levágja a lábát”. És mivel jóval kisebb a légmozgás, a völgyekben sokszor még hidegebb is van, mint az ország többi részén, közben ezeken a dombokon az egész ország legenyhébb hőmérsékletei vannak.
„A magyar meteorológiai mérőhálózatból ez nem derül ki, mert nem mérnek itt a dombon.
Amióta világ a világ, azóta itt a völgyek alján mérik a hőmérsékletet, és elkönyvelték azt, hogy itt csak fagytűrő növényeket lehet nevelni, amiről kiderült, hogy nem igaz
– magyarázta Miklós Ákos Márton. A dombhatás pedig működik a téli és a tavaszi éjszakákon is, így a legnagyobb veszély, a fagykár megúszható, ami azért is fontos, mert az ez elleni védekezés borzasztó költséges lenne egy ekkora területen.
Miután elhaladtunk 27 darab indiánbanánfa mellett, láttunk datolyaszilvát, pekándiót, télálló citromot, kínai jujubát, kikötöttünk a végtelen hosszú kivisorok mellett. A jellegzetes büdösség, amit éreztünk, azt jelenti, a kivi jól érzi magát, tudtuk meg, akkor van ugyanis ilyen szaga. Becsehelyen a kivinek nem csak a klímával van szerencséje, hanem a talajjal is, mert kevés dombon nem meszes a talaj, és itt pont nem. A kivi a savanyú, vagy semlegesbe hajló talajtípusokat kedveli. Zöld kiviből is kétfajta terem itt, a már említett Hayward mellett a Green Light-típus három héttel előbb szüretelhető, ami egy lélegzetvételnyi segítség a szüreteléskor, de valójában a kivi egyszer megérik és akkor le kell szedni mind, nem lehet várni vele. A Green Lightot sem könnyű beszerezni, ez egy olasz fajta, de miután eladták a jogát, már csak a dél-afrikaiak forgalmazhatják.
Miklós Ákos Márton és családja budapestiek, a harmincas éveiben járó fiú nemzetközi tanulmányokat folytatott, de azon a területen soha nem dolgozott, csak a kertészkedésen járt az esze, végül a családot is behúzta, főleg az édesapját, akivel együtt tervezték meg, mit fognak termeszteni. „Fokozatosan szűkült a kör. A füge és a datolyaszilva nehezebben értékesíthető, a kivivel nincs ilyen gond, ráadásul ez tudja terméshozamban is a legtöbbet, valamint a korlátozottan fagytűrő gyümölcstermők közül még ez az, ami a legjobban bírja a hideget. Ha nem is ültetvényi méretekben, de azért az ország sok pontján lehet látni. Aztán meglátogattunk a családdal több ültetvényt Olaszországban, és döntöttünk.”
Egyébként ebben a térségben azelőtt sem volt teljesen ismeretlen a kivi, a házi kertekben előfordult pár tő, amiben nagy szerepe volt egy néhány éve elhunyt, neves zalai borásznak, Bussay Lászlónak, a hármas határ menti Csörnyeföldéről. A borász már 15 évvel arról beszélt egy interjúban, hogy a zalai dombhátakon nagyon kedvező a klíma, itt a legenyhébb a tél, a dombokon sokkal enyhébbek a téli, tavaszi éjszakák, meg hogy akkora fügefák vannak a szőlőhegyeken, amelyek arról tanúskodnak, hogy évtizedeken keresztül nem fagytak vissza. Régi levéltári adatokat kutatott fel, amikből az is kiderült, hogy a hely régebben kiváló szőlőtermő vidék is volt. Hogy a nem messzi Nagyrécsén nagyüzemi áfonyatermesztést zajlik, azt pedig már megírtuk.
Miklósék az üzleti tervben évente 90 tonna terméssel számoltak, de kell még egy-két év a maximumra járatáshoz: tavaly 23 tonna gyümölcsöt adtak el. „Volt egy év, hogy rengeteg volt a csapadék, és az elvezetést még nem tudtuk megoldani, sok tő odaveszett akkor.” Az eladással viszont nincs gond, a 23 tonna többszörösét is el tudnák adni, ha elérik a 90-100 tonnát, akkor is a magyar kivifogyasztás legfeljebb 5 százalékát érnék el. A legnagyobb versenytárs az olasz import kivi. „Önmagában nem az olasszal van baj, sok olasz kivitermelő ismerősöm van, és nem akarom őket megsérteni, de sajnos Magyarországra a rosszabb minőségű kerül, az szabja meg az árat, és bár a mi kivink jobb, finomabb, így nehéz árban lépést tartani az importtal.”
Miklós Ákos Márton mindössze egy évet árult a nagybani piacon, az első évben termett néhány száz kilót, ahol azonnal megtalálta a nagykereskedelmi áruházlánc egyik minősített beszállítója, azóta nem bajlódik a terméseladással, minden odamegy.
Miklós Ákos Márton a díszkertjébe a kihívás elve alapján választ növényeket. Olyanokkal próbálkozik, amik a tankönyv szerint épphogy megélnek a zalai dombon, de azért ne legyen reménytelen, hogy megmaradnak. „Tulajdonképpen a meleg-mérsékelt, szubtrópusi és mediterrán éghajlatok növényzetét mutatja be ez a kis gyűjteményeskert. Az a vezérelv, hogy mínusz 10-11 fokot kibírjanak, de nyilván fagyérzékeny növényekről van szó, tehát ha megmaradnak, az engem és az enyhe klímát igazolja. Ami itt megmarad, azt Kiskunlacházán nem lehetne elültetni, de itt igen.” Néhány példa a sikeres próbálkozásra: ausztráliai eukaliptusz, Portugáliában és Spanyolországban őshonos nyugati szamócafa, Trahycarpus pálma, tecate-ciprus, ami San Diego környékén, az USA mexikói határvidékén honos, japán kamélia, teacserje, japán örökzöld babértölgy, örökzöld magnóliafa, paratölgy, kaliforniai és ázsiai örökzöld tölgy, leander a marokkói Atlasz-hegységből, olajfa, indiai selyemmirtusz.
Hogy a túra végén egy hatalmas sor fügefával találkoztunk, már nem is hatott meg minket. Fügével más gazdák komolyabban, értsd nagyobb mennyiségben foglalkoznak a környéken, de természetesen ebből nem maradhatott ki a becsehelyi gyümölcskertész sem. „Ez itt nagyjából 40 fügebokor, mindegyik más-más fajta, de egy külső területen van még száz, valamint palántaiskolában is, így 296 fajtánál járunk. A füge közel ötszáz éve jelen van Magyarországon bizonyos helyeken, a török hódoltság ideje óta. Azonban a Magyarországon elterjedt fajták közül a legtöbb olyan, ami nem igazán pulton tartható. Nagyon hamar megcefrésedik, nem bírja a fizikai nyomást, tehát nem igazán piacra vihető.
Ennek a fajtagyűjteménynek vagy génbanknak az a célja, hogy megtaláljuk azokat a fügefajtákat, amelyek a piacra is alkalmasak.
A gazda tavaly a NÉBIH embereit és keszthelyi Georgikon kar oktatóit is meghívta egy fajtabemutató zsűrizésre, amiből kijött 4-5 ígéretes fajta.
Miklós Ákos Márton azt mondja, ráadásul a fügének még kell valami más is, amiről nem tudnak a kertészek, mégpedig a fügedarázs, amitől javul a termés minősége (pl. egy héttel a leszedés után is rendben van a gyümölcs), és a cukortartalma és zamata is, röviden: finomabb lesz. Hát ő hozott ilyen darazsakat is. „Nagyon egyszerű dolog egyébként: ahhoz, hogy legyen fügedarázs, ahhoz hímivarú, úgynevezett Capri fákat kell elültetni, hogy azoknak a hímivarú álterméseibe bele tudjanak petézni a fügedarazsak. Ha valaki nem ültet Capri fügét, akkor fügedarazsat sem érdemes hoznia”.
(Borítókép: Bődey János/Index)