2016 óta 1,5 milliárd forint értékben nyert el közbeszerzéseket Cegléden az egyik önkormányzati képviselő családjának cége – írja a 24.hu.
Az Elastic'91 Kft. tulajdonosai Károly Ferenc Sándor és Károly Ferenc Sándorné, a ceglédi képviselő-testület Fidesz-KDNP-s tagjának, ifj. Károly Ferencnek a szülei. A cikk szerint a cég kizárólag Cegléd fideszes többségű önkormányzatától nyert el közpénzes építési-felújítási munkákat. A legnagyobb tétel egy nettó 581,8 millió forintos megbízás volt, az összes munka értéke pedig 1,56 milliárd forintot tesz ki.
Az Elastic'91-re először 2010-ben figyelt fel a sajtó, ekkor a hvg.hu írta meg, hogy a cég meglepően alacsony áron (21 millió forintért) vásárolhatta meg az önkormányzattól a néhai Dózsa György laktanya több mint 18 hektáros részét a rajta található épületekkel együtt. A cég egyébként a Telekom kiemelt partnere is a honlapja szerint.
A lap forrása szerint a ifj. Károly Ferenc képviselőként nem voksol a testületi üléseken olyan szavazásokon, amelyek a család cégét érintik – ugyanakkor a 24.hu kérdéseire a cikk megjelenéséig nem válaszolt. De nem ő a ceglédi képviselő-testület egyetlen tagja, akinek családja a várossal üzletel. Hörömpő Annamária képviselő (egyben a ceglédi Fidesz vezetője) például megszavazta, hogy a város értékesítsen 3000 négyzetmétert a fent említett laktanyából, majd az ő cége adott be ajánlatot, a minimális árért viheti az ingatlant.