Index Vakbarát Hírportál

Mészáros Lőrinc köre végül alvállalkozóként bukkant fel a vasúti gigatenderben, amiből kimaradt

2019. október 8., kedd 13:06

A Rákos-Hatvan vasútvonal 150 milliárdos felújítását ugyan nem Mészáros Lőrinc körei végzik fővállalkozóként, de a 24.hu birtokába jutott szerződések szerint alvállalkozónak azért őket bízták meg több szakaszon. 

Az óriásprojektre kiírt, három részre osztott közbeszerzést öt cég nyerte. A Rákos–Gödöllő vonalat nettó 62 milliárd forintért a Strabag Vasútépítő Kft. és a Belfry PE Kft. újíthatja fel, a Gödöllő–Hatvan szakaszt 62 milliárdért a Swietelsky Vasúttechnika Kft., a Rákos–Hatvan biztosítóberendezéseinek kivitelezési munkálatait pedig az osztrák Thales Austria GmbH és a Thales Rail Signalling Solutions Kft. nettó 23 milliárd 559 millió forintért építheti meg.

Látszólag így nincsenek a beruházás környékén a vasúti közbeszerzéseken rendre taroló Mészáros Lőrincék, az alvállalkozói szerződés alapján viszont mégis úgy tűnik, kapnak munkát a projektben. A G7 korábban már megírta, hogy a Belfry PE kizárólag Mészároshoz köthető alvállalkozókat kért fel, a 24 pedig most arról számol be, hogy ugyanezen a szakaszon a Belfry harmadik alvállalkozója Homlok Zsolt (Mészáros veje) cége, a Vasútvill Kft. lesz. Ez a cég nagyon fut a NER-ben, tavaly megduplázta a bevételét és 3,3 milliárd forint nyereséget termelt. 

A cikk szerint a másik fővállalkozó, a Strabag Vasútépítő Kft. pedig bevonta a Kosik család Crystal 91 Kft.-jét (új nevén Crystal Mérnökiroda Kft.). Kosikék nevével korábban az Átlátszó cikkében találkozhattunk, amelyben Fürstner József fogorvost kötötték össze Rogán Antallal, illetve a bizalmasaként emlegetett Kertész Balázzsal. A Crystal Mérnökiroda Kft. szekere tavaly nagyon beindult, több mint 819 millió forint bevételt értek el, adózott eredményük pedig 436,5 millió forint volt. Ebből 350 millió forint osztalékot vihettek haza a tulajdonosok. Szintén részt vesz a kivitelezésben a Strabag alvállalkozójaként az osztrák Swietelsky tulajdonában lévő DS Vasút Kft., amely a Mészáros-birodalom bejáratott alvállalkozója: az Érd-Érd alsó összekötő vágány kivitelezésében erőforrásnyújtó szervezetként segítettek a két Mészáros cégből álló V-Híd – R-Kord konzorciumot. 

Új elem a történetben, hogy a Swietelsky Vasúttechnika Kft. által jelenleg épített Gödöllő-Hatvan vonalon is ugyanezek a cégek dolgoznak alvállalkozóként, köztük a Homlok-féle Vasútvill Kft. A Swietelsky Vasúttechnika Kft. ügyvezetője Homlok Zsolt volt 2016 őszéig. A Vasútvill mellett több, a Rákos-Gödöllő szakasznál említett cég is felbukkan alvállalkozóként: Mészáros Lőrinc Vasútautomatika Kft.-je és a Mészáros-féle R-Kord alvállalkozója, a Termini-Rail Kft., a Crystal 91 Kft., valamint a Swietelsky leányok: a DS Vasút Kft. és a Vasútgép Kft.

Rovatok