Index Vakbarát Hírportál

Világszerte 1100 vezetőt rúghat ki a Mercedes

2019. november 12., kedd 08:53

A Süddeutsche Zeitung német napilapban jelent meg egy hír arról, hogy a Daimler elbocsátásokat és bérbefagyasztást tervez, vette észre az Autónavigátor.

A német lap a cég munkaügyi tanácsa által küldött e-mailre hivatkozik, az információkat pedig már más német újságok is megerősítették, de a Daimler még nem nyilatkozott az ügyben. Állítólag csütörtökön tart majd sajtótájékoztatót a Mercedes vezérigazgatója, Ola Källenius, és a hírek szerint nem lesz túl jó hangulatú a bejelentés.

A cég a második negyedévben 1,2 milliárd eurós ( csaknem 400 milliárd forintos) veszteséget könyvelt el, ilyen az utóbbi 10 évben nem fordult elő velük.

Emellett a motorvezérlő szoftver hibái miatt visszahívtak 60 ezer GLK típusú autót, erre 2,6 milliárd eurót (több mint 800 milliárd forintot) kellett elkülöníteni. Ráadásul tovább nehezíti a Daimler helyzetét a lassuló globális gazdaság is.

Sajtóhírek szerint a vezetői pozíciók 10 százalékos csökkentését tervezik, ami 1100 alkalmazott elbocsátását jelentheti. 

Emellett további 300 ezer dolgozó bérét szeretnék befagyasztani.

A hírekre Michael Brecht, a vállalat munkaügyi tanácsának elnöke reagált, elmondta, hogy szerinte ezeket a feltételeket nem fogják elfogadni a dolgozók. Ugyanakkor költségcsökkentésre szerinte is szükség van, de nem ilyen drasztikus mértékben.

Két héttel ezelőtt írtunk arról, hogy az Audi is hasonló lépéseket tervez. Az érdeklődésünkre akkor azt válaszolta a cég hazai leányvállalata, hogy a munkavállalóikat nem bocsátják el, azonban a határozott idejű munkaszerződéseket - ahogy korábban is - korlátozott számban hosszabbítják meg, a piaci igényektől és az abból kialakított mindenkori termelési programtól függően.

Egy a cégnél dolgozó forrásunk szerint a részlegvezetők akkor a következőről tájékoztatták az Audi munkavállalóit:

Valamint az elektromobilitásra való átállás is leépítést hozhat egyes gyártóknál, hiszen az elektromotorok sokkal egyszerűbb felépítésűek, mint a hagyományos belső égésű motorok, emiatt pedig kevesebb munkás kell az összerakásukhoz. Ezzel kapcsolatban az Audi azt írta nekünk két hete:

A motorgyártásban a hagyományos típusok közötti eltolódások és a kisebb komplexitású, új elektromotorok gyártásának térnyerése szintén kihat a munkatársi létszámigényre és így a foglalkoztatási struktúrára is.

Csütörtökön kiderül, hogy valóban jól értesültek-e a német lapok a Daimler terveiről. Elküldtük az esetleges leépítésre, és bérbefagyasztásra vonatkozó kérdéseinket a Mercedes magyarországi leányvállalatának, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

(Borítókép: Alexander Koerner / Getty Images)

Rovatok