Index Vakbarát Hírportál

Eljárások is indultak a magyar black friday után

2019. december 2., hétfő 06:20

Már indult fogyasztóvédelmi eljárás a novemberi ellenőrzések alapján, a webáruházak megtévesztő hirdetései miatt, emellett az árképzésnél is előfordultak hiá­nyosságok. A tárca szakemberei a próbavásárlások során is tapasztaltak késéseket a vállalt szállítási határidőkhöz képest – mondta a Magyar Nemzetnek Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.

A magyar vásárlók részéről a legtöbb panasz amiatt a jellemző gyakorlat miatt érkezett, hogy a készleten lévőnek jelzett termék valójában nem vagy csak sokkal később volt elérhető egyes internetes kereskedőknél. A fogyasztók főként azt sérelmezték, hogy az internetes áruházak emiatt gyakran nem tudják betartani az előzetesen ígért szállítási időt, és különösen nehezükre esik ez az olyan forgalmas, kiemelt időszakban, mint a black friday.

„Az ellenőrzések során tetten ért cégek fogyasztóvédelmi eljárásra számíthatnak” – közölte az államtitkár. Az elmúlt három évben a szaktárca irányításával több mint 2300 webáruházat ellenőriztek a hazai piacon, ezer próbavásárlást hajtottak végre, így szerinte  jelentősen sikerült visszaszorítani az ismételt jogsértések arányát.

Az ellenőrök az idei feketepéntek-kampányban leginkább a becsalogató hirdetések, az árképzés, a szállítás és a termékek rendelkezésre állása kapcsán találtak visszás helyzeteket. A hirdetéseknél például előfordult, hogy a weboldalon lévő banner ingyenes házhoz szállítással kecsegtetett, azonban kattintás után kiderült a próbavásárlást végző szakemberek számára, hogy a térítésmentes lehetőséget csak 25 ezer forintos vásárlás fölött biztosítják. Ez megtévesztő reklámnak minősül, a kereskedő fogyasztóvédelmi hatósági eljárásra számíthat.

Arra is volt példa, hogy egy-egy internetes bolt azt hangsúlyozta a hirdetésében, hogy csak egyetlen napon biztosítja a fekete pénteki kedvezményt, ám később újra meg újra, majdnem minden novemberi pénteken ugyanerre hivatkozva kínált akciós termékeket – az ilyen esetekben is hatósági intézkedés várható.

A tapasztalatok szerint ebben az évben is előfordult, hogy csak bizonyos termékcsoportokat akcióztak le vagy a cégek feltételhez kötötték a kedvezményt. Erre a legjellemzőbb példa az volt, amikor csak meghatározott összegű, például 15 ezer forint fölötti vásárlás esetén adtak 15-20-30 százalékos kedvezményt. A szakemberek találkoztak olyan esettel is, hogy egy web­áruház csupán a saját applikációban kínálta a meghirdetett, 70 százalékos kedvezményt, az online boltban viszont már nem biztosították azt.

Rovatok