Index Vakbarát Hírportál

Legalább 60 milliárdot vertünk el MLM-es holmikra tavaly

2019. december 5., csütörtök 08:34

Az MLM (multi-level marketing, többszintű értékesítés) az egyik legszörnyűbb dolog a világon, a piramisjáték és a házalás modern ötvözete. Itt a bekerülő, sokszor lecsúszottabb emberek elveszítik a barátaik felét, a másik felét pedig bepalizzák, hogy aztán alig hozzák össze belőle az átlagbért az iszonyatos befektetett emberi és időbeli költségeikért cserébe.

Alapjáraton olyan termékeket kell MLM-mel eladni, amit komoly rábeszélés és pszichológiai nyomás nélkül nem nagyon lehetne elpasszolni, hiszen lényegében ugyanazt a terméket olcsóbban megveheti bárki egy lényegesen kisebb értékesítési költségekkel dolgozó bankban vagy mondjuk áruházban. Nem véletlenül van több országban teljesen betiltva, és nálunk is komolyan felmerült már ez, például a befektetési, biztosítási termékeknél, ahol nagyon rá lehet fizetni.

John Oliver is az MLM-ről csinálta az egyik legnagyobb port felvert műsorát (angolul).  

Most az ilyesmi cégek egyik szövetsége, a Közvetlen Értékesítők Szövetsége Világszervezete (WFDSA) összerakta statisztikáit 2018-ra. Eszerint 118 millió ember dolgozott nekik szerte a világon, döntően Ázsiában és Amerikában. Azt viszont nem árulták el, hogy ebből Magyarországon mennyien lehetnek. Pedig biztosan sejtik, hiszen azt viszont állították, hogy a magyar értékesítőik pontosan 71 százaléka nő, és jellemzően 35-54 évesek.

Rólunk azt mondták el, hogy félmillió ember "került kapcsolatba" az év során ilyen típusú értékesítési folyamattal. Emellett a magyarok 60 milliárdot költöttek számításaik szerint ilyen módszerrel árult dolgokra. 

Nálunk főleg a wellness termékekkel és étrend-kiegészítőkkel házaltak sikeresen, ez adta a hazai értékesítés kicsit több, mint felét. A szépségápolási termékekre ment az elköltött pénz több mint ötöde, MLM-es háztartási cikkekre pedig majdnem a tizedét költötték a magyarok ennek a 60 milliárdnak. 

Jelen vannak a legkeményebbek is

Nálunk a következők a tagjai a Közvetlen Értékesítők Szövetéségének (DSA): Amway Hungaria Marketing Kft., Flavon Group Kereskedelmi Kft., Forever Living Products, Herbalife Hungary Kft., LR Health & Beauty, NeoLife International Kft., Nu Skin Enterprises Magyarország Kft., Oriflame Hungary Kft., Sunrider Hungary Kft., Tiens Hungary Kft. és a Zepter International Ungarn Kft.

A Közvetlen Értékesítők Szövetsége cikkünk megjelenése után még hozzátette, hogy:

A Közvetlen Értékesítők Szövetsége (DSA) az etikusan működő és a fogyasztók védelmét kiemelten kezelő közvetlen értékesítő cégeket összefogó szervezet, amely 1993 áprilisában jött létre Magyarországon. A Közvetlen Értékesítők Szövetsége (DSA) tagságát a hazai közvetlen értékesítés meghatározó vállalatai alkotják, melyek vállalják a szervezet szigorú etikai normáit, a hazai és nemzetközi, írott és íratlan, szakmai és jogi szabályoknak való maradéktalan megfelelést. A Közvetlen Értékesítők Szövetsége (DSA) fokozott hangsúlyt fektet a piac megtisztulására, a szereplők etikus működésére, a fogyasztók védelmére és az iparág tisztességes szereplői iránti közbizalom erősítésére. A Közvetlen Értékesítők Szövetsége (DSA) célja, hogy a hatóságokkal együttműködve őrködjön az iparág etikus működése felett, ezzel megteremtve a fogyasztók számára a biztonságos vásárlás feltételeit. A Közvetlen Értékesítők Szövetsége (DSA) küldetése, hogy tagszervezeteit támogassa a stabil és etikus működésben. A Közvetlen Értékesítők Szövetsége (DSA) tagjai között működő MLM cégek nem moshatók össze a törvényileg büntetendő, illegális piramis rendszerekkel sem! A Közvetlen Értékesítők Szövetsége (DSA) tagjai között megtalálható MLM cégek a Közvetlen Értékesítés Európai Etikai Kódexének elfogadásával, a jogszabályok és a Szövetség szigorú belső szabályainak betartása mellett dolgoznak. Mindezekért fontos a tisztességes közvetlen értékesítői szakma és a DSA tagvállalatok világos megkülönböztetése a szakma hitelét rontó, kalandor vállalkozásoktól.

Rovatok