Index Vakbarát Hírportál

Folytatódik a francia gigasztrájk, de a kormány nem hátrál

2019. december 6., péntek 19:23

Miközben Franciaországban folytatódott pénteken a nyugdíjreform ellen előző nap kezdődött közlekedési sztrájk, a szakszervezetek újabb tiltakozónapot hirdettek jövő keddre, írja az MTI.

"Találkozunk az utcán december 10-én egy újabb tiltakozónapon" – jelentette be Catherine Perret, a CGT szakszervezet egyik vezetője a szakszervezetek egyeztetését követően. "Közgyűlések vannak mindenhol Franciaországban. A közlekedésben a hétvégén a dolgozók kitartanak. A labda most a kormányoldalon van" – tette hozzá a szakszervezeti vezető, aki szerint a kormány még nem mérte fel egészen a szociális megmozdulás méretét.

Eltökéltek vagyunk, ez nem egy néhány napig tartó hangulat megmozdulása

– hangsúlyozta Bernadette Groison, a közoktatási dolgozók legfőbb szervezetének, az FSU-nak a főtitkára.

A tömegközlekedésben az előző naphoz hasonlóan pénteken is jelentős fennakadások voltak.

Az oktatásban viszont pénteken kisebb volt a mozgósítás, mint csütörtökön: a tanároknak mintegy öt százaléka sztrájkolt. A szociális megmozdulás a péntek délutáni bejelentések szerint egész hétvégén folytatódik a párizsi közösségi közlekedésben, s a vonatoknak is csak 15 százaléka indul el, hétfőig nem várható javulás. Az Air France viszont valamennyi repülőjáratát elindítja.

Szerdán hozzák nyilvánosságra a törvénytervezetet

Edouard Philippe, frrancia miniszterelnök pénteken tartott televíziós beszédében elmondta, hogy az újabb tiltakozónapot követően, szerdán mutatja be a nyugdíjreform teljes tervezetét. Megerősítette, hogy a kormány továbbra is határozott a reform végigvitelében és a közlekedési dolgozókat is érintő speciális nyugdíjrendszerek eltörlésében, valamint a 42 rendszer egységesítésében, de azt fokozatosan, brutalitás nélkül kívánja végrehajtani

A szociális partnereket egyébként hétfőn fogadja Agnes Buzyn a nyugdíjért felelős egészségügyi és szolidaritási miniszter és Jean-Paul Delevoye, a nyugdíjreformért felelős kormánybiztos.

A miniszter jelezte, hogy "meghallotta a franciák dühét" csütörtökön.

Aznap gyakorlatilag megállt az élet Franciaországban, mintegy hetven vidéki városban és a Párizsban is tüntetéseket tartottak, a szakszervezetek szerint csaknem másfél millióan, a rendőrség szerint 806 ezren vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen.

A tárcavezető elmondta: még nem dőlt el, hány éves kortól és melyik generációt érinti majd az új rendszer, ezek a kérdések lesznek a tárgyalóasztalon.

A franciák többsége szerint indokolt a reform, de szimpatizálnak a sztrájkolókkal is

Macron népszerűsége nőtt egyébként a  hírhedt  sárgamellényesek  tüntetései  óta, de még mindig csak  30-40 százalék között  jár. Ettől nem teljesen függetlenül, de a társadalom háromnegyede hiába tartja szükségesnek a nyugdíjreformot,  többségük nem hisz abban, hogy a kormány végig is tudja majd vinni, hivatkozik a Guardian egy Ifop-felmérésre. Mondjuk,  egy másik , friss felmérés szerint ezzel együtt az emberek 60 százaléka támogatja a sztrájkolókat. A  BBC  is olyan felmérést idéz, ami szerint az egyértelmű többség szimpatizál a sztrájkolókkal, különösen a fiatalok. 

Emmanuel Macron államfő elképzelése szerint 2025-ben egységesülne az eddig vállalatonként, illetve ágazatonként működő, 42-féle nyugdíjrendszer egy pont alapú egyetemes rendszerben annak érdekében, hogy "minden befizetett euró után mindenkit ugyanolyan jogok illessenek meg". A kormány szerint az új rendszer igazságosabb lesz a jelenleginél, míg az ellenzők a nyugdíjasok lecsúszásától tartanak.

Miután a kormány nem kívánja sem a nyugdíjjárulék összegét növelni, sem a nyugdíj összegét csökkenteni és a nyugdíjkorhatáron sem változtatna, az elképzelések szerint a teljes összegű nyugdíj jogosultságához a járulékfizetés időtartama növekedne, ami végső soron azt jelenti, hogy tovább kellene a franciáknak dolgozniuk. Emmanuel Macron francia elnöknek az egyik legfontosabb választási ígérete volt ez a reform, szóval nem visszakozhat könnyedén. 

Rovatok