Index Vakbarát Hírportál

Januártól megtudjuk, melyik országból került hús a tányérunkra

2019. december 6., péntek 06:05

Január 15-től minden kereskedőnek fel kell tüntetnie a friss, hűtött vagy fagyasztott húsok származási országát, írja a Magyar Nemzet.  

A jelölési kötelezettség a sertéshús mellett a juh-, a kecske- és baromfitermékekre is vonatkozik. Egyedül a nyesedék és a darált hús esetében nem lesz kötelező a feliratozás. A jelölést pedig nem lehet letudni olvashatatlan méretű feliratokkal,

a rendelet alapján világos háttéren sötét betűszínnel és minimum fél centiméteres betűmagassággal kell megjeleníteni a származási ország nevét.

A kézzel írt vagy nyomtatott cetlik helyett a kereskedők használhatnak elektronikus felületeket is, a lényeg az, hogy a fogyasztók világosan megkülönböztethessék az egyes országokból származó húsokat. A kétszáz négyzetméternél nagyobb alapterületű boltoknak pedig az adott ország neve mellett zászlóval is jelölniük kell az áru eredetét. A származási ország helyett egyébként az állattartás helyét, illetve a vágás helyszínét is megadhatják a kereskedők.

A lap szerint felmérések azt mutatják, hogy egyre többen keresik a hazai árut. De míg az előre csomagolt termékek esetén fel van tüntetve a származási hely, a frisshús oknál eddig a boltok önkéntes jelölésére vagy a hentes elmondására kellett hagyatkozniuk a vásárlóknak.

Rovatok