Index Vakbarát Hírportál

Megugrott a kávé ára, és komoly hiány várható jövőre

2019. december 7., szombat 11:12

Ha ön olyan munkahelyen dolgozik, ahol a havi kávékeret – feltéve, hogy van – már huszadika körül el szokott fogyni, akkor van egy jó hírünk: ön már felkészült arra, mi várható a világban hamarosan.

Igen, a koffeinfilek és -függők tragédiája: kávéhiány.

A Nemzetközi Kávészervezet (ICO) legalábbis azzal számol az MTI híre szerint, hogy a kávékereslet felülmúlja majd a kínálatot a 2019/2020-as idényben.

A szervezet előrejelzése szerint az októberben kezdődött mezőgazdasági évben 502 ezer zsáknyi kávéhiány alakul ki globálisan. A kávétermés várhatóan 0,9 százalékkal, 167,399 millió zsákra szűkül, miközben a kereslet 1,5 százalékkal, 167,901 millió zsákra nő.

Mivel 1 zsák 60 kilogrammnak felel meg, ez nagyjából 30 ezer tonnányi kávéhiányt jelent.

Az előző mezőgazdasági évben 3,657 millió zsák kínálati többlet volt, a megelőző három évben ugyanakkor szintén kávéhiányt regisztáltak.

Az MTI azt is megjegyzi: novemberben a kávé ára 12 havi csúcsra emelkedett, fontonként átlagosan 1,07 dolláron jegyezték. Ez azt jelenti, hogy a kávé egy hónap alatt 10,1 százalékkal drágult.

Rovatok