Index Vakbarát Hírportál

A 4iG mégsem veszi meg a T-Systemst

2019. december 10., kedd 17:44 | aznap frissítve

A Jászai Gellért és Mészáros Lőrinc érdekkörébe tartozó 4iG Nyrt. mégsem vásárolja meg a  T-Systems Magyarországot. A 4iG és a Magyar Telekom Nyrt. július elején jelentették be, hogy előzetes megállapodást kötöttek a telekommunikációs cég leányvállalata, a T-Systems Magyarország adásvételére vonatkozó kölcsönös szándékról.

A tárgyalási folyamat lezárását követően azonban a 4iG kezdeményezésére a vállalatok úgy döntöttek, visszalépnek az ügylettől.

Ahogy a közlemény fogalmaz, a 4iG és a Magyar Telekom tovább vizsgálják az együttműködési lehetőségeket annak érdekében, hogy partnerségre lépjenek a nagyvállalati és az állami szektor számára értékesített szolgáltatások területén. A felek között korábban létrejött konzorciumi megállapodások változatlan feltételekkel hatályban maradnak.

A Telekom küldött egy közleményt a saját dolgozóinak is, de ez alapján is csak annyit lehet biztosan tudni, hogy a 4iG kezdeményezésére hiúsul meg az üzlet. A cég vezérigazgatója azt írja az adásvétel elmaradásáról, hogy:

Tudom, hogy ez sokatok számára meglepő fejlemény.

Ezenkívül azonban semmilyen konkrétumot nem közöltek a munkavállalókkal sem.

„Királyi beszállítónak” szánták

A NER-nek azért lett volna fontos a cég megszerzése, mert az informatikában jelentős a lakosság és a vállalatok fogyasztása is, de az igazán nagy fejlesztések, a digitalizáció, a modernizáció, és az e-ügyintézés nagymértékben az állam feladata, és a politika szívesen vonná a figyelme alá ennek a területnek a cégeit is, „királyi beszállítót” keresnek.

A 4iG sorra nyerte is a nagy állami megrendeléseket, és maga a konkrét vásárlás, és ezáltal a növekedés is régóta napirenden volt.

Árfolyamesés

Bár a tárgyalások megszüntetéséről szóló hír piaczárás után érkezett, a Portfolió cikke szerint a 4iG részvényei a BÉT-en kedden 10%-os esést szenvedtek el. Vagyis könnyen lehet, hogy bizonyos pletykák már a hír megjelenése előtt kiszivárogtak a piacon.

A 4iG részvényeinek árfolyama egyébként idén nagyon komoly emelkedést mutatott, például annak is köszönhetően, hogy mindenki azt gondolta, felvásárolják a T-Systemst, valamint hogy érdemi állami megrendeléseket nyertek el.

(Borítókép: T-Systems adatközpontja az Asztalos Sándor úton. Fotó: Bődey János / Index) 

Rovatok