Index Vakbarát Hírportál

Több mint félmillió ember kerülhet nehéz helyzetbe az elfogadott tb-törvénnyel

2019. december 11., szerda 14:35

Kormányzati körökből a Népszava úgy értesült, hogy körülbelül 300 ezer olyan ember van, aki most egyéni szerződéssel fizeti az egészségügyi járulékát, azaz ennek a csoportnak a tagjai potenciálisan veszélyeztetettek, ha bármilyen okból három hónapra kiesik a járulékfizetésük.

További 400 ezer olyan magyarországi állandó lakcímmel rendelkező ember van, aki soha semmilyen egészségügyi, illetve társadalombiztosítási szolgáltatást nem vett még igénybe, ők az adóhatósághoz sem jelentkeztek be. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz az ő sorsuk, ha mégis megjelennének az orvosnál.

Az sem egyértelmű, hogy mi lesz a sorsa annak az 50 ezer honfitársunknak, akiknek nincs állandó lakcímük, ők ugyanis, ha akarnának sem tudnának szerződni egyéni szolgáltatási járulékra. Sokan közülük diákok. Az utóbbiak esetében az sem elég, ha az oktatási hivatal igazolja, hogy hallgatók, mert a jogosultsághoz ettől függetlenül is kell az állandó lakhely. Vannak közöttük olyanok is, akik eladták a házukat, ezután albérletbe kényszerültek, de oda nem engedik őket bejelentkezni.

A lap szakértője úgy becsülte, hogy a különböző érintett csoportok tagjai az átfedések miatt körülbelül 700 ezren lehetnek összesen.

Köztük van 500 ezer ember, akiknek rendezetlen a státuszuk. A szerdán elfogadott törvénymódosítás júliusban lép hatályba, onnantól ezt a félmillió embert gyakorlatilag kilökik az állami egészségügyből, ugyanis kizárólag magánpiaci szolgáltatásként, egy műtét esetén több százezer forintért vehetik majd igénybe az állami kórházak szolgáltatásait. A törvénytervezetről itt írtunk hosszabban:

Rovatok