Index Vakbarát Hírportál

Hatszázmilliós kártérítést kapnak a leölt sertések gazdái

2019. december 19., csütörtök 11:02

Több mint hatszázmillió forintos kártalanítást ítélt meg az afrikai sertéspestis gyanúja miatt leölt állatok gazdáinak az Agrárminisztérium – írta meg a Magyar Nemzet. 

Eddig összesen 6129 állat levágásáról kellett dönteniük a hatóságoknak. Korábbi laboratóriumi vizsgálatok ASP-t igazoltak több, a Tisza mentén talált vaddisznótetemben, de telepeken leölt házisertésben egyelőre nem mutattak ki fertőzést. A telepeken azért ölik le az állatokat, mert ha a legcsekélyebb gyanúja is felmerül annak, hogy egy sertéstelepen megjelent a vírus, akkor azonnal ki kell irtani a teljes állományt.

A Magyar Nemzet szerint a Nébih szakemberei 2018 áprilisa, azaz a betegség hazai megjelenése óta összesen 164 település 561 udvarában vizsgálódtak a fertőzöttségre utaló jelek miatt. Megelőző intézkedésként a hatszáz állattartó gazdaságban 6129 állat leöléséről kellett döntenie a hatóságnak. Az állatállomány teljes megsemmisítése főleg kis létszámú állattartó telepeket érint, mivel ott biológiai biztonsági, járványvédelmi feltételek kevéssé teljesülnek, ezáltal a betegséggel szembeni veszélyeztetettségük is nagyobb. 

A leölt sertések gazdáit az állam kárpótolja, az összeget az állatok forgalmi értéke határozza meg. A szaktárcától kapott információk szerint eddig több mint hatszázmillió forintot ítéltek oda az érintett gazdaságoknak.

A járványt a Romániából átvándorló vaddisznók hozták be magukkal, és főleg az ország keleti felét érinti. A fertőzöttség mértékéről a leglátványosabb formában a Nébih interaktív térképéről lehet tájékozódni.

Rovatok