Index Vakbarát Hírportál

Kamubiztosításokat árult, 300 millióval húzott le embereket

2019. december 19., csütörtök 10:54

Őrizetbe vettek a rendőrök egy 40 éves nyíregyházi nőt, aki az egyik biztosítótársaság munkatársának adta ki magát és nagy értékű életbiztosításokat kötött, így csaknem 300 millió forintot csalt ki áldozataitól – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint az ügyben 2019 októberében érkezett feljelentés a rendőrségre. A nőt szerdán az otthonában fogták el a nyomozók, majd kutatást tartottak nála, ennek során számos olyan dokumentumot lefoglaltak, amelyet a gyanúsított a bűncselekmények elkövetéséhez használhatott.

A nyomozás adatai szerint a nő régebben az egyik biztosítónál dolgozott, ezért tudta hitelesen becsapni áldozatait. A rendőrök csalás gyanúja miatt őrizetbe vették a nőt, és indítványozták a letartóztatását.

Rovatok